Külföld

A horvát kormány visszaállítja a megemelt nyugdíjkorhatárt

2019.09.19 - 20:20

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

A "67 túl sok" elnevezésű kezdeményezés keretében a vezető szakszervezetek április 27-én kezdtek aláírásgyűjtésbe a nyugdíjkorhatár visszaállítása érdekében. A népszavazás kiírásához legalább 373 ezer 568 embernek, a választójoggal bíró állampolgárok tíz százalékának támogatását kellett megszerezni, de végül ennél jóval több, a 700 ezret is meghaladó aláírást gyűjtöttek két hét alatt.

A horvát kormányfő jelezte, hogy meghallották az állampolgárok üzenetét, de utalt arra, hogy más országok is megemelik a nyugdíjkorhatárt. Rámutatott arra is, hogy a munkavállalók egy része 65 év felett is dolgozni akar.

Mint mondta, ezzel a döntéssel egyensúlyt teremtettek a civil kezdeményezést aláírók, valamint azok között, akik hosszabb ideig maradnának a munkaerőpiacon.

A horvát parlament tavaly év végén fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, amely 2033-ra irányozta elő a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését a férfiak és nők számára egyaránt. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 63 év.

A kormány a lépést azzal indokolta, hogy csak így lehet fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert, amely 17 milliárd kuna (737 milliárd forint) hiánnyal küzd. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjasoknak mindössze 19 százaléka dolgozott 40 vagy annál több évig. Az állampolgárokat átlagosan 30 év munkaviszony után nyugdíjazták, ami alacsonyabb az európai átlagnál (35 év).

A szakszervezetek szerint Horvátországban 65 év felett még öt évig élnek egészségesen az emberek, az európai uniós átlag ezzel szemben tíz év.

Mladen Novosel, a független horvát szakszervezetek elnöke a sajtóval azt közölte, a kormányfő bejelentése ellenére azt kérik a horvát parlamenttől, hogy írja ki a népszavazást.

"Miért hinnénk el a kormányfőnek és a kormánynak, hogy megteszik azt, amit mondanak, amikor tudjuk, milyen kampányt folytattak a népszavazási kezdeményezés ellen" - mondta Novosel. Mindamellett nyugtázta, a szakszervezetek elégedettek azzal, hogy a kormány elfogadta a követeléseiket.