Október 9-e a romániai holokauszt emléknapja — 1941-ben ekkor kezdődtek a bukovinai deportálások. A kezdettől fogva nyílt és brutális erőszakot hirdető romániai antiszemitizmus szinte teljesen megsemmisítette a 800 000 lelkes romániai zsidó közösséget.

A holokauszt nemzetközi emléknapja január 27-e, ekkor szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort, ám e dátum mellett szinte minden európai országnak megvan a maga külön holokauszt-emléknapja is, hiszen a holokauszt korántsem csupán német jelenség volt: Franciaország, Oroszország, Magyarország és Románia önálló, „nemzeti” antiszemitizmusa legalább olyan régi gyökerekre tekinthet vissza, mint a német — s nem egy sokkal nyíltabb és brutálisabb is volt annál.

Románia két világháború közötti, 800 000 zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává, több mint 150 000 embert a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, és közel 300 000-en az óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban lelték halálukat. A romániai antiszemitizmus hosszú történelmi múltra tekint vissza, és mindig rendkívül erőteljes volt — bár az első világháborút lezáró békeszerződések arra kötelezték Romániát, hogy a területén élő valamennyi személynek állampolgárságot biztosítson, s az 1923-as alkotmány ezt szentesítette, az egy évvel később elfogadott állampolgársági törvény sok zsidó személy állampolgárságának későbbi felülvizsgálatát helyzete kilátásba. A húszas évek második felétől egyre nagyobb teret nyertek a jobboldali szervezetek, a legionárius mozgalom, a Vasgárda, s ez az antiszemitizmus felerősödését hozta magával. Nem voltak ritkák a pogromszerű akciók s a zsidók ellen elkövetett — zömében büntetlenül maradt — tettlegességek és gyilkosságok sem. A zsidóellenes hatalmi intézkedések Romániában 1934-ben, a nürnbergi faji törvényeket egy évvel megelőzve kezdődtek el, majd 1938 januárjában a kormány által elfogadott törvényrendelettel több százezer zsidótól megvonták a román állampolgárságot, 1940 nyarán pedig II. Károly király aláírta a zsidók statútumaként ismert törvényrendeletet, amelyik az egész romániai zsidóságot másodrangú állampolgárrá minősítette. A kormányzóként hatalomra került Ion Antonescu későbbi marsall uralkodásának első korszakát rengeteg zsidóellenes intézkedés jellemezte, amelyek révén a zsidó javakat kisajátították, és kiiktatták a zsidóságot a gazdasági és a társadalmi életből — és szinte egymást érték a pogromok, amelyek közül az egyik leghírhedtebb, legvéresebb és legtöbb emberéletet követelő, fentről irányított a jászvásári volt 1941. június 28–29. között. Jászvásár az ott élő közel 35 000 zsidótól való megtisztítására maga Antonescu adott parancsot, és elkezdődött a mészárlás: rendőrök, csendőrök, katonák a felbőszült városi csőcselékkel, fiatalokkal, sok hivatalnokkal együtt megkezdték a zsidó otthonok átkutatását — rejtegetett szovjet ejtőernyősöket kerestek. Közben körülbelül négyezer embert gyilkoltak meg az utcán, a rendőrségen vagy saját otthonában, több ezer főt letartóztattak, és az úgynevezett halálvonatokba tuszkolták őket. A szerelvények lassan, szinte lépésben bolyongtak az országban addig, amíg a bezárt emberek mind meg nem fulladtak vagy szomjan nem haltak, aki pedig szökni próbált, azt lelőtték. A hivatalos adatok alapján 13 266 romániai zsidó vesztette életét a jászvásári pogrom során.

Szokatlan módon, bár a román kormány szövetségben állt a náci Németországgal, de általában nem deportált román zsidókat a német megszállás alatt álló területekre, ehelyett szisztematikusan összegyűjtötte a besszarábiai és észak-bukovinai zsidókat, és Ukrajna román megszállás alatti területeire deportálta őket. A szovjetektől 1941-ben visszaszerzett Bukovinában és Besszarábiában a román hadsereg elképesztő kegyetlenségű repressziót hajtott végre, több mint tízezer zsidó életét oltva ki. Az életben maradottakat összeszedték, és a Dnyeszteren túli — Transznisztriának nevezett — területre deportálták, ahol a román hadsereg gettókat állított fel, és valóságos kivégzőtáborként működtette azokat. A bogdanovcai lágerben 48 000 zsidó lelte halálát, az öregeket és a betegeket élve elégették, 43 000 embert pedig 1941. december 21–23. között agyonlőttek, s a holttesteket hatalmas máglyákon égették el. A dumanovcai lágerben hasonló módon végeztek ki 18 000 zsidót, és további 60–80 ezer zsidót mészároltak le a román hadsereg egységei Bălţi-ban, Csernovitzban és Odesszában, a megszállt ukrán terület egyik fő központjában. Közben pedig Antonescu előbb 2 milliárd, majd négymilliárd lejes kényszerkölcsönt zsarolt ki a zsidó közösségtől, és palesztinai kivándorlási engedélyeket kezdett árusítani fejenként 1336 dollárért.

A romániai holokauszt áldozatainak számát csak megbecsülni lehet, de a román katonák, csendőrök körülbelül negyedmillió zsidót gyilkoltak meg 1941–44 között.