Örömmel vettem részt dr. Filipp György előadásán, amely a magyar kultúráról szólt. Akik ott voltunk a kiváló, színvonalas előadáson, mindannyian éreztük azt, hogy kultúránknak megtartó ereje van, és ezért nekünk is kell tennünk valamit.

Mi is a kultúra? Amit az emberi erőfeszítés a négy abszolút értéknek: az igaznak, szépnek, jónak és isteninek tartalmából megfogott és megvalósított.

A kultúra a leghatékonyabb nemzetet fenntartó erő. A kultúrát a nemzetik teremtik, de a kultúra a nemzeti élet biztosítéka is.

Nagyon fontos az, hogy nemzetünk értékeit tegyük közkinccsé. A kérdés csak az: ez kinek a feladata? Idézném Erdély nagy főpapjának, Márton Áronnak a szavait: „A szülő a családban, a nevelő az iskolában, a pap az egyházközségben, a politikus, a jogász, az orvos, a közgazdász foglalkozása körében, és mindenki, akit hivatása vagy tudása bármilyen közösség élére állított, legyen a nemzeti kultúra apostola. Isteni parancsot teljesítenek. Segítenek egy nemzetet, hogy a történelmi hivatását betöltse. Isten földre szánt terveinek megvalósításából a nekünk kiosztott munkát becsülettel el kell végeznünk.” Most tegyük fel a kérdést önmagunknak: ennek megfelelően cselekedtem-e?

Minden egyes nemzet kultúrája nagy érték és Isten ajándéka.

Kiváltságos és alsóbbrendű nemzet nincs. A faji és nemzetiségi előítélet távol legyen tőlünk. A keresztény ember szívében nem uralkodhat a szenvedély, a faji gyűlölet és a nemzeti sovinizmus. Kell a szeretet, a tapintat és az alázat. Lényeg az, hogy minden kultúra nagy érték. Alapelv, hogy mindenki nagyon szeresse a sajátját és igazán, őszintén tisztelje a másikét. Csak azt tudjuk szeretni, amit ismerünk. A vezetők: írók, politikusok, lelkészek, tanárok, képzőművészek feladata, hogy mások is megismerjék, megszeressék és aztán védjék, oltalmazzák saját kultúrájukat, nemzeti értékeiket, mint Isten ajándékát. A vezetők tudatosítsák a néppel, hogy sajátos értékekkel, kultúrával rendelkeznek. Aki ezen érték ellen vét, azt tudatosan lerombolni akarja, az súlyos bűnt követ el. Tárgyalások útján tenni kell, hogy emberi jogainkat elismerjék, és ez a mindennapi életben érvényesüljön. Egy kultúra se kerülhet függőségi helyzetbe. Itt zsarolásnak, visszaélésnek nincs helye. Egy nemzet kultúráját elsorvasztani, elpusztítani égbekiáltó bűn. Nem szabad tudatosan krízishelyzetet kialakítani. Elv: a gyengébbet mindig óvni és segíteni kell. Életmentés ez. A fuldoklót menteni kötelességünk. Itt még az sem számít, hogy kinek a fia. Így van ez a kultúrával is.

A történelem folyamán néha a kisebbség jövőjét eredményesen felszámolták. Műnyelven ezt „elnemzetietlenedés”-nek hívják. E szónak a jelentését Brockhausen német professzor így foglalja össze: „Testüket élni hagyják, csak a lelküktől akarják őket megfosztani. A gyermektől elrabolják anyanyelvét, a felnőttől népe történetét, az aggastyántól a reménységét, hogy népe tovább él.”

Igaz, hogy ma már a nemzetközi védelem megszervezésével nagyon igyekeznek ezt a problémát megoldani világszerte. Az igazi keresztény embernél az igazságosság, a kölcsönös türelmesség és a jézusi lelkület megoldást eredményez. Hiába a biztosított jog, ha mi valójában nem szeretjük a népünket, kultúráját, történelmét, és áldozatot nem vállalunk érte. Aki mohón keresi az érvényesülést, az képtelen akár csekély áldozatot is hozni népéért. Aki őszintén szereti a népét, az kitart mellette a nehéz napokban is. Ezekhez szólnak a következő sorok: „Őseidnek szent hitéhez,/ nemzetséged gyökeréhez,/ Testvér, ne légy hűtlen sohasem.” Mert: „Csak gyenge nép felejthet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket. A lelkes eljár ősei sírlakához, és gyújt régi fénynél új szövetneket.”

Lieb József

nyugdíjas esperes