Belföld

A héten megtörténhet a kifizetés

2021.04.26 - 07:25


A tanügyminisztérium minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a felzárkóztató órákat tartó pedagógusok még az ortodox húsvét előtt megkapják járandóságaikat, nyilatkozta Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter. Mindezen pontosítás azt követően született, hogy a felzárkóztató programban részt vállaló pedagógusok nem kapták meg április elején, fizetéseikkel egy időben a plusz órákért járó bért. A tárcavezető kihangsúlyozta, hogy a projektet érvényesnek minősítették, így most már a kifizetések is megvalósulhatnak. A jogszabály szerint amint az iskolák megkapják az előirányzott pénzösszeget, három nap áll rendelkezésükre kifizetni a pedagógusok járandóságait. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a márciusi hónapra vonatkozó kifizetésekre még húsvét előtt sor kerüljön. A jogszabály érvényesítését követően nincs akadálya annak, hogy a projektben részt vevő 146 ezer elemis és gimnáziumi, illetve 90 ezer líceumi diák után megvalósuljon az órák kifizetése” — nyilatkozta Cîmpeanu.
Az edupedu.ro-nak a tárcavezető elmondta, hogy országos viszonylatban közel 14 600 csoportot hoztak létre, melyek átlagosan 12 gyerekkel működtek, tehát március hónapra vonatkozóan 1 752 000 lejt kell kifizessenek a projektben részt vevő pedagógusoknak. Itt az Iskola utáni iskola program keretében vissza nem térítendő európai uniós pénzalapból finanszírozzák a béreket. A líceumi tanárok számára a ROSE-projekt által biztosítják a plusz órákért járó pénzalapot.
Az Iskola utáni iskola felzárkóztatási programba azok az elemis és gimnáziumi tanulók jelentkezhettek, akik különböző okok miatt nem tudtak részt venni az online oktatásban, illetve azok, akik bár részt vettek a digitális oktatásban, mégis olyan mértékű lemaradást mutatnak, hogy felzárkóztatásra van szükségük. A program célja az elemi és gimnáziumi oktatásban a tanulók specifikus képességeinek fejlesztése az iskolai siker esélyének növelése, valamint a korai iskolaelhagyás kockázatának csökkentése érdekében. Azt követően, hogy lezárult a programba való jelentkezés időszaka, a szakemberek azt tapasztalták, hogy sokkal kevesebben iratkoztak fel, mint amennyi olyan gyerekről tudnak, akiknek problémáik adódtak az online oktatás során. Ennek tükrében a tanügyminisztérium 3300-as számú rendelete módosítja a programot, így folyamatosan lehetőség adódik az ebbe való jelentkezésre, ugyanakkor a tanintézmények a megyei tanfelügyelőségek értesítése nélkül is megszervezhetik a felzárkóztató órákat, melyek kötelező módon fizikai jelenléttel zajlanak.
A diákok úgy vehetnek részt a programban, ha szüleik minden hónap 25-ig írásban kérvényezik azt. A tanügyminiszteri rendelet arra is kitér, hogy a felzárkóztatási programban órát tartó pedagógusok bére bruttó 100 lej/óra, és egy csoportban maximum 12 diák vehet részt.
Szatmár megyében 1376 diák jelentkezett az Iskola utáni iskola országos programba, mely 34 központban zajlik. A jelentkező diákok közül 926 elemi osztályos, míg 450 gimnáziumi tanuló, derül ki a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség által korábban a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből. A tájékoztatóból az is kiderül, hogy a felzárkóztatási programba jelentkezők közül 231 diák városi, 1145 pedig vidéki környezetben él.
A felzárkóztató program nem indult zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb problémája a jogszabályban fellelhető pontatlanságok, azonban az érintett pedagógusok ilyen körülmények között is igyekeztek segíteni a gyerekeknek a tananyag pótlásában. Az egy hónaposra nyúlt vakációban is zajlottak felzárkóztató órák azon tanintézményekben, ahol erre igény volt.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Hétfőn visszatérnek a tanulók az iskolába

Hétfőn visszatérnek a tanulók az iskolába, de nem kell sokáig koptatni a padokat, hiszen bő másfél hónap és kezdődik a nyári vakáció!
Szatmárnémeti

„A templom a túlvilágért, az iskola a máért.”

Dr. Daniel David szatmárnémeti születésű oktatási miniszter jelenlétében adták át a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola új épületszárnyát.
Szatmár megye

Mától folytatódik a tanítás!

Véget ért a téli szünidő, szerda reggeltől folytatódik a tanítás az iskolákban. A Szatmár megyei tanulók következő vakációja február 21-án, a tanítás után rajtol.