A román kormány várhatóan feloldja a román labdarúgó-egyesületekre vonatkozó kötelezettséget, amely a csapatok edzőtáborokba való tartózkodását illeti. A Gazeta Sporturilor megbízható forrásokra hivatkozva tegnap azt írta, hogy készül az új egészségügyi protokoll, amelynek értelmében a játékosok jövő héttől kijöhetnek az edzőtáborból.
Mint ismeretes, a kormány május 15-től engedélyezte a csapatoknak a kiscsoportos edzéseket, de ugyanakkor előírta, hogy a koronavírus-világjárvány miatt zárt edzőközpontokban rendezhetik az alapozásokat, ahonnan nem lehet kijárni. Ez a kijárási tilalom érvényben maradt volna a bajnokság újraindításáig, de a mérkőzések után sem engedték volna haza a játékosokat, az idény végéig.
„A játékosok majd kiugranak az ablakon, és megszöknek az edzőtáborból. A kormánynak jobb lenne, ha átengedné a döntéshozást ebben a témában azokra, akik értenek a focihoz” — mondta korábban Ilie Poenaru, az Academica Clinceni edzője.
„Arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a kijárási tilalmat nem tudtuk volna tartani több mint két hónapon keresztül, vagyis addig, amíg a bajnoki idény le nem zárul. Nagyon valószínű, hogy át legyen gondolva a zárt edzőtáborra vonatkozó előírás, és a játékosok hazamehessenek naponta, normál program szerint” — nyilatkozta a Gazetának a protokollt előkészítő bizottság egyik tagja. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a játékosok felelősséget kell vállaljanak azért, hogy a sportbázisból való távozást követően nem fognak zsúfolt helyeken jelen lenni, és nem lépnek kapcsolatba idegen személyekkel, vagyis nem teszik ki magukat a megfertőzés lehetőségének. Erre vonatkozóan egy nyilatkozatot fognak aláírni.
Ugyanakkor a csapatok arra is kérik a szakbizottságot, hogy engedélyezzék a felkészülési mérkőzések rendezését. A román szövetség (FRF) és a profiliga (LPF) is úgy véli, hogy példát vehetnek a környező országoktól, ahol engedélyezték a csapatoknak, hogy a bajnoki újraindítás előtt rendezzenek tesztmeccseket. Így történt ez Magyarországon, Ukrajnában, Ausztriában, Szlovéniában, Szerbiában és Horvátországban is.
A FRF és a LPF abban is bízik, hogy a román kormány enyhítő intézkedéseinek bejelentésével együtt elhangzik egy dátum is, amikor újraindulhat a fociidény. A Gazeta szerint az egészségügyi minisztérium a június 13–14-i hétvégét fogja bejelenteni a Liga 1 folytatására, így tartani lehet az előzetes ütemtervet: a playoffban két hétközi fordulóval (június 24–25., július 8–9.) a július 18–19-i hétvégén bajnokot avathatnak.
A román élvonalban szereplő csapatoknak majdnem mindegyike elvégezte a második koronavírus-tesztet, és mindegyik negatív eredményt adott.
Az Universitatea Craiova szakvezetője, Cristiano Bergodi még nem csatlakozhatott a kerethez, ugyanis az olasz szakvezető Róma, Lisszabon, Bukarest, Craiova útvonalon érkezett repülővel az olténiai városba, és még nem járt le a 14 napos otthoni karantén ideje. Gustavo sem csatlakozhatott csapattársaihoz, ő ugyanis Londonból tért vissza Craiovára.
A bajnoki címvédő Kolozsvári CFR első számú kapusa, Giedrius Arlauskis viszont még el sem utazhatott litvániai otthonából. Egyelőre nem sikerült repülőjáratot találni, amely elhozná Romániába a kapust, de autóval is csak nagy kerülővel tudna Kolozsvárra utazni a határzárok miatt. Amennyiben a litván kapus megérkezik a hét végéig, akkor 14 napos karanténba kell vonuljon, így kihagyni kényszerül a CFR első meccsét, a FCSB elleni derbit.
A Poli Iași sincs jobb helyzetben, hiszen öt játékosára nem számíthat a felkészülés során. A litván Linas Klimaviciust is a hét végére várják a moldovai városba, de Gai Assulin is csak a következő napokban érkezhet meg Angliából. Nicandro Breeveld, Kevin Luckassen és Rodny Cabral Amszterdamból a dániai Billundba utaztak, és onnan jöttek repülővel Romániába. Valamennyi játékosra két hét karantén vár, így nem csatlakozhatnak még társaikhoz.
A Liga 1 két és fél hét múlva folyatódhat. Mint ismeretes, a felsőházban még nyolc fordulót kell játszanak, míg az alsóházban tizenkét forduló van az idény végéig.
Jelenleg a CFR vezeti a bajnokságot 30 ponttal, négy egység lemaradással követi őt a FCSB és a Craiova. Kieső helyen áll a Chindia Târgoviște (14 pont) és a FC Voluntari (12), osztályzós helyen áll az Academica Clinceni (14), de csak egy pont a hátránya bentmaradást jelentő 11. helyen álló Poli Iași mögött.
A Liga 2-ben június végén folytatódhatnak a küzdelmek, de csak az első hat helyen álló csapat, az Aradi UTA, a CS Mioveni, a Turris-Oltul Turnu Măgurele, a Campionii Fotbal Club Argeş, a Petrolul Ploieşti és a Fotbal Club Rapid küzdhet majd playoffcsoportban a feljutást jelentő két helyért, illetve az osztályzót érő 3. pozícióért.
Playoff+playout
Június 13–14.
Június 20–21.
Június 24–25.
Június 27–28.
Július 4–5.
Július 8–9.
Július 11–12.
Július 18–19.
Playout
Július 22–23.
Július 25–26.
Július 28–29.
Augusztus 1–2.
Pesek Attila