Vidék

A hét végén ünnepel Avasújváros

2023.08.04 - 19:11
Immár hetedik alkalommal tárul ki az Avas Kapuja augusztus 5 - 6-án— pálinkaversennyel, arany– és gyémántlakodalmasok köszöntésével, focival, utcabállal, Kiscipő és Szandi koncerttel, tűzijátékkal adják meg a módját. No meg a felújított, elegáns és modern kultúrotthont is szemügyre lehet venni. Mi már körbejártuk — KÉPGALÉRIA

Hétvégén, vagyis augusztus 5 – 6–án ismét kitárul Avasújvárosban az Avas Kapuja — az avasi magyarság egyetlen fesztiválja szombaton délután, 18 órától hagyományosan  a sport, pontosabban a focilabda bűvkörében rajtol a futballpályán, majd egy hagyományteremtő mozzanattal folytatódik.  
A községközponti nagyszínpadon 18 óra 30 perckor kezdődik az első pálinkaverseny eredményhirdetése — az avasújvárosi boroknak nem kell cégér, emberöltők óta messze földön jól ismertek és elismertek, főleg a csak ezekre a dombokra jellemző bakator, s a megmérettetések palettáján fajsúlyos helye van az újvárosi borversenyeknek is. Természtesen jottányival sem marad el a borok mögött a pálinka sem, viszont a tüzes vizeket eddig még nem versenyeztették meg, éppen ezért gondolták úgy a helyi gazdák: ideje lenne egy ilyen megmérettetésnek is, az ötletet pedig nem csak felkarolta, de teljes mellszélességgel támogatta a helyi tanács és az RMDSZ helyi szervezete is.
A párlatok eredményhirdetését követően, 19 órától a Nyírfa Nyugdíjas Egyesület Tánckara, majd a Fekete rózsák roma együttes lép színpadra. Őket 20 órától Horea Someşan, 20.45-től Anamaria Ardelean  követi, 22 óra 30 perctől pedig jól ismert dalok csendülnek fel — a magyarországi Kiscipő koncertje egyfajta utcabállá bővül, s akinek ennyi nem elég, az az éjfélkor kezdődő szabadtéri utcabálban táncolhat hajnalig a Félholdláng zenekar, Piri & DJ Máté ritmusaira.

hirek/2023/augusztus/ujvarosi-kultur/1.jpg

Vasárnap 10 órától ünnepi istentisztelettel folytatódik a rendezvénysor, amelyet az elszármazottak köszöntése, valamint a Hősök emlékművének koszorúzása követ. 11 óra 30 perctől köszöntik az arany- és gyémántlakodalmat ünneplő házaspárokat, „akik saját hagyományaink szerint nem csak a szokásos virágcsokrot, borítékot kapják, de díszebédet is adunk számukra, hiszen az ünneplés így kerek.” – fogalmaz Majláth Gábor polgármester.
12 órától a már teljesen kész, ám az Országos Befektetési Tanács (CNI) által műzakilag még át nem vett, felújított, elegáns és modern kultúrotthont tekinthetik meg az érdeklődők, 13 órára pedig ünnepi ebédre árják a meghívottakat. 

A színpadon 17 órától mutatják be tudásukat az óvoda és az általános iskola gyerkőcei, valamint a helyi néptánccsoport, a ritmusok pedig 18.45–től változnak, ekkor kezdődik ugyannis az Argus koncert. 
20 óra 15 perctől ismét más dallamok töltik meg a teret: jól ismert és közkedvelt operettslágerek csendülnek fel az Orfeum Hungarikum művészeinek előadásában. A 21 óra 15 perckor kezdődő tombolasorsolást követően, 22 órától a Tinédzser l'amour, az Álomból valóság, a Szerelmes szívek, azaz az első magyar vérbeli tinisztár és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Szandi fülbemászó slágereire, 23 órától pedig Desperado feat. Timi zenéjére bulizhatnak. 
Éjfélkor hagyományosan tűzijáték zárja az Avas Kapuját. 

Alapjaiból újult meg a kultúrotthon

hirek/2023/augusztus/ujvarosi-kultur/3.jpg

Régóta megérett már egy felújításra a település jelentős eseményeinek otthont adó kultúrház, s mint arról korábban többször szerkesztőségünk is beszámolt, elképzelések, kezdeményezések voltak is, ám az is nyilvánvaló volt, hogy az önkormányzat saját erőből nem tud kivitelezni egy ekkora kaliberű, közel egymillió eurós beruházást. Végül az Országos Befektetési Tanácson (CNI) keresztül nyert finanszírozást, a nagyszabású munkálatok — külső-belső szigetelés, a fűtésrendszer és a mosdók modernizálása, újak kialakítása mellett a lakodalmas terem is teljesen megújult, még több személy befogadására lett alkalmas, ugyanakkor az új kultúrotthon mozgószínpaddal, illetve modern hangosítási és világítási rendszerrel is gazdagodott — 2021-ben kezdődtek el.

Pár nappal korábbi ottjártunkkor az utolsó simításokat végezték, ám mint Majláth polgármester elmagyarázta: az, hogy teljesen készvan, sajnos nem jelenti azt is, hogy az újvárosiak máris birtokukba vehetik, ugyanis (mivel ő a finanszjrozó), előbb a CNI kell megejtse a műszaki átvételt. „Hogy ez dátumra pontosan mikor fog megtörténni, nem tudjuk. Nem is tőlünk, önkormányzttóll függ, nincs is beleszólásunk. Ez kizárólag a befektetési tanács döntése — én remélem, hogy nem húzzák-halasztják sokáig, hanem heteken belül megtörténik.” – mondta.
Hozzátéve azt is: Avasújváros központi részének felújítása itt nem áll meg, hiszen új kultúrotthonhoz új környezet is dukál, és terveik között szerepel nem csak az épület közvetlen közelének modernizálása, térkövek cseréje, de a parkocska felújítását is tervezik.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!