Egészség

A hegyekbe tekernek

2013.07.04 - 13:16

Máramaros megyébe biciklizik Tom és Tobias. Nagykárolyban állítottuk meg őket néhány szóra.

Egy új-zélandi és egy svéd fiatal korábban egy kanadai egyetemen ismerkedett meg cserediákként. Néhány héttel ezelőtt Bécsből indultak útnak biciklivel, tegnap pedig Nagykárolyon keresztül kerekeztek át Máramaros megye felé, a hegyekbe, hiszen szeretnének medvét látni.

Tom és Tobias természetesen nem csupán ezzel a célkitűzéssel ült kerékpárra az osztrák fővárosban: ismerkedni szeretnének az itteni tájakkal, emberekkel, a közép-kelet-európai kultúrával, hagyományokkal, mindezt csupán hobbiból, egyikük ugyanis tengerbiológus, másikuk pedig mérnök.

Utazásuk — melynek során Bécsből Prágába, majd Krakkóba, a lengyelországi városból pedig Budapestre tekertek, ahonnan vonattal utaztak Debrecenbe, majd szintén bringával Nagykárolyba — nem volt megszervezve (szálláshelyeket is helyben keresnek), mint mondták, így sokkal spontánabb, kötetlenebb és kalandosabb az útjuk.

Ugyanakkor azt is elmondták, hogy csupán másfél hetet töltenek az országban, mert munkájuk visszaszólítja őket, legközelebb viszont úgy jönnek, hogy többet időzhessenek Romániában.

Ifj. Deák Endre