A 20. század egyik legismertebb magyar íróját munkássága során hol a végletekig magasztalták, hol pedig a nevét sem voltak hajlandók kiejteni. Ez a kettősség az ő viszonyát is meghatározta Magyarországgal és a magyar irodalommal.
Márai Sándor 1900. április 11-én látta meg a napvilágot Kassán. Felmenői eredetileg polgári származású cipszerek voltak. Dédapja Grosschmid János (1778–1849) földmérő, a Tengermelléki kerület sóbányáinak és kamarai javainak főfelügyelője, 1790. november 18-án nemesség és családi címer adományozásában részesült II. Lipót magyar királytól. Márai Sándor édesapja dr. nemes Grosschmid Géza (1872–1934) királyi közjegyző, a kassai jogászkamara elnöke, majd a trianoni békeszerződés után a csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Párt szenátora, édesanyja Ratkovszky Margit (1874–1964) volt. A Grosschmid család nemzedékeken keresztül őrzője volt az elit polgári értékrendnek, így természetes volt, hogy gyermekeiket is e szellemben neveljék.

Az anyanyelvtől és a hazától való elszakadás az írót nagyon megviselte, nem érezte otthon magát Amerikában. Hiányzott neki az európai kultúra, a gyökerek, a környezet, amiben élt. A következőket jegyezte fel naplójába: „Tizedik éve élek itt és nem vagyok egészséges; az epém, a gyomrom lázadozik; a napot üresnek érzem, dolgozni nem tudok — én, aki minden élethelyzetben tudtam dolgozni eddig, az ostrom idejében is! Mi az, amit nem bírok Amerikában? Nincs más válasz, csak ez: a lélektelenség. Új hazát nem lehet keresni. Csak pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet” — fogalmazott.
Ennek ellenére megpróbálta elfogadni, hogy már nincs visszaút, hozzá kell szokni az új környezethez. „Idegen országban az immigráns vagy emigráns érzelmi menetrend szerint rendezkedik be. Az első év: a lázadás. Kelepcébe estem stb. második év: menekülési tervek. (Chilében jobb stb.) harmadik év: összecsuklás, rezignáció. (Megnéztem az itteni temetőt, itt fekszem majd stb.) De aztán elkövetkezik a negyedik év, amikor az emigráns felébred az idegen országban, nyújtózik, ásít, szemét dörzsöli, és közömbösen ezt gondolja: Csakugyan olyan rossz itt?…”
1956-ot mindvégig figyelemmel kísérte. A Szabad Európa Rádión keresztül mondta el gondolatait az eseményekről. Reménykedve, hogy hazája felszabadul a szovjet megszállás alól, november 6-án Európába repült. Sajnos amikor november 7-én megérkezett Münchenbe, addigra a nemzet sorsa már eldőlt. Ekkor hatalmasat csalódott a nyugati hatalmakban, amiért nem nyújtottak segítő kezet a bajban. Később, az 1960-as és ’70-es években ezért nem költözött vissza Németországba, Franciaországba vagy Angliába. A forradalom leverése után pár hétre Olaszországban maradt. Később New Yorkból a Szabad Európa Rádión keresztül a Mennyből az angyal című versével üzent a magyaroknak.

Ars poeticus gondolataiban így tekint vissza a múltra:
„Nem készültem semmiféle pályára, és nem készülök semmiféle pályára. Az emberek érdekelnek, az élet érdekel, a világ érdekel, semmi mással nem foglalkozom. Európai ember vagyok, s ezekben az években, mikor Európa egy nagy fejlődés óriási változásait éli, boldogan élek Európában, hiszek Európában, dolgozom, ahogy tudok, egy emberibb, őszintébb, szabadabb és egészségesebb Európáért. Vándorlás városokban, egyre nyugodtabban, és egyre biztosabban a cél körül, ami nagyon szerény: őszinte életet akarok élni, hogy őszinte írásokban tudjam kifejezni az életemet. Évek Berlinben és német városokban, ahol hajlandó voltam azt hinni, hogy mindennek a végére juthatok, és évek Párisban, ahol megtudtam, hogy mindennek a legelején vagyok. Utazások délen és nyugaton. Három boldog hónap Firenzében. Soha nem szűnő csodálkozás és minden pillanattal erősödő izgalmas bizonyosság: ember vagyok, emberek között élek.”

Dokumentumfilm

Széllel szemben címmel magyar-szlovák koprodukcióban készült, Enyedi Ildikó és Martin Štelbaský filmrendezők közös munkája az a film, amely 53 percben mutatja be Márai Sándor életét, szülőföldjét, otthonait, gondolatait és ragaszkodását a magyarságához, Kassához. A filmet a https://bit.ly/3uAVNWb oldalon nézhetik meg.