Helyi érték

„A Harag György Társulatnak helye van az európai palettán”

2020.01.22 - 19:52

Vidnyánszky Attilával, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójával az általa vezetett intézmény és a szatmárnémeti Harag György Társulat kapcsolatáról beszélgettünk Budapesten, a teátrum büféjében. Vidnyánszky színházszeretetre biztatja a szatmárnémeti közönséget.

 

— A budapesti Nemzeti Színház és a szatmárnémeti Harag György Társulat között jó kapcsolat és együttműködés alakult ki. Hogyan jött létre, és milyen irányba fejlődik ez a kapcsolat?

— Valóban, a szatmárnémeti színházzal nagyon jó kapcsolata van a budapesti Nemzeti Színháznak. Én még a beregszászi színház művészeti vezetőjeként kezdtem el az együttműködést a társulattal. A kapcsolatépítés abban a viharos időszakban is folytatódott, amikor átvettem a Nemzeti Színház irányítását, ugyanis a Harag György Társulat volt az, amely először nyújtott számunkra kezet és hívott meg, hogy együtt ünnepeljük a társulat megalakulásának a hatvanadik évfordulóját. Tamási Áron Vitéz lélek című darabját játszottuk, s az előadás nemcsak a közönségnek, hanem számunkra is nagy élmény volt. Azóta folyamatos a kapcsolat a két társulat között. A Raszputyin-előadás pedig nemzetközi szempontból is nagyon komoly érdeklődésre tart számot.

— A Nemzeti Színház az utóbbi években gyakran kilép az épület falai közül: elmennek vidékre és a határon túli színházakba. Ennek van egy nevelő célja, nem csupán a színházi kultúra megismertetésére, hanem az összetartozás erősítésére vonatkozóan is?

— Szerintem a Nemzeti Színház alaptevékenységébe tartozik, hogy játsszunk a külhoni területeken. A határon túli színházakban játszani legalább olyan fontos, mint itthon. Ezért évente negyven-ötven, de volt, hogy hatvan előadást is játszottunk a határon túli területeken. Ez nem nevelési szándék. Én úgy kezelem ezt a helyzetet — ezt a Zoltán újratemetve című előadásomban meg is fogalmaztam —, hogy ahány utat csinálunk, azzal mindig képletesen egy kis öltést teszünk az elszakított visszavarrására, vagy jelezzük, hogy összetartozunk. A Nemzeti Színház hamarosan eléri az ezredik határon túli turnét.

— Ön többször elmondta a véleményét az utóbbi időszakban kialakult „színházharcról”. Lát-e megoldást, megbékélést ebben a harcban?

— A magyar színházak soha nem voltak olyan jó helyzetben, mint most. Soha ilyen támogatásban nem részesültek. Az Eurostat adatai szerint Magyarország támogatja a legjobban a kultúrát GDP-arányosan. Egy nagyon szép időszakot élünk meg, évtizedeken át a színházi intézményeink pusztulását tudtuk szemlélni, most öt-hat színház újul meg egyszerre. Ez egy csodálatos időszak. Vannak akut kérdések, amelyekhez hozzá kell nyúlni. Nagyon fontos a visszaélések eltűnése. Én úgy gondolom, hogy az a rend vagy rendetlenség, ahogy finanszírozva vannak a színházak, megoldásért kiált. Az új magyarországi jogszabály egy lehetőség a problémák megoldására, újra lehet tárgyalni minden egyes színháznak a finanszírozását és jövőjét.

— Mit üzen Vidnyánszky Attila a szatmári színházbarátoknak?

— Azt, hogy legyenek büszkék a színházukra. Szatmárnémetinek egy nagyon komoly színháza van, amelyben nagyon tehetséges alkotók tevékenykednek, akik kiváló produkciókat hoznak létre. A Harag György Társulatnak helye van az európai palettán.

Elek György