A hagyományos szovátai díjátadón idén is fókuszba került a TUDÁS, a Kitartás és a Hűség a romániai magyar közoktatás iránt. Gratulálunk Czumbil Csaba, fizika szakos kollégánknak, aki Szovátán vehette át a díjat. — tájékoztatta szerkesztőségünket 
Ádámkó István, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója.

„Czumbil Csaba több évtizedes, lelkiismeretes oktató-nevelő munkájáért, példaértékű életpályája elismeréseként vehette át a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Ezüstgyopár életműdíját. Hálás köszönet a sok éven át tartó, kitartó és pótolhatatlan munkáért, amellyel hozzájárult nemzeti értékeink megőrzéséhez és a romániai magyar közoktatás fejlődéséhez.

Czumbil Csaba 1991-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika szakán. Pályafutását Zilahon, az Alexandru Papiu Ilarian Líceumban kezdte, ahol két éven át magyar tagozaton tanított fizikát. 1993 őszétől Nagybányán folytatta pedagógusi munkáját, előbb a Mihai Eminescu Líceumban, majd a Vasile Lucaciu Líceumban.

2002-től 2024-ig a Németh László Elméleti Líceum címzetes fizikatanára, ahol az évek során hét évig aligazgatóként, egy évig pedig igazgatóként is tevékenykedett. Emellett 2000 és 2024 között a Nicolae Iorga Általános Iskolában is tanított magyar nyelven fizikát.

2024 őszétől a Hám János Római-Katolikus Teológiai Líceum tanári közösségének tagja.

A díjátadón elhangzott laudáció:

Hogy lesz valaki fizikatanár? És miért, milyen céllal?
Bizonyára felfigyelnek rá már korán, hogy jó eszű, és nyilvánvalóvá teszik számára, hogy érdemes és jó tanulni. A matektanárja évtizedek múlva is örömmel gondol vissza rá, hiszen az olyanok, mint ő, a szakma örömpercei, amikor érzi a pedagógus, hogy igen, szívesen elveszi valaki, amivel kínálják, majd viszi magával, és gazdagabb lesz tőle. Mert kíváncsi, mert „bütyköl”, csinálgat ezt-azt, szerelget, szereti, amit a két kezével teremt, és ami megszólal vagy csinál valamit. Aztán egy neves középiskolában bizonyít, megmutatja, hogy milyen meritokráciában érvényesülni, majd Bukarestbe megy tanulni: kevesebbel minek beérni. A fővárosi szemmel világvégéről érkező diák sikeresen felvételizik, a magyar anyanyelvű egyetemista megbirkózik a román nyelvvel, kora legjobbjaival tanul. Vagyunk még, akik tudjuk, mit jelentett az 1980-as években egyetemre bejutni.

Diploma után Zilah és Nagybánya a két város, ahol dolgozott, utolsó nagybányai munkahelye a Németh László Elméleti Líceum, ahol a „dolgozott” sok mindent jelentett: tanítást, osztályszervezést, órarendkészítést, nyílt nap szervezését, minden technika biztosítását sok-sok iskolai eseményen, kirándulást, robotika szakkör koordinálását, versenyre felkészítést és nem utolsósorban az igazgatóhelyettesi munkát. Mérlegelést, olykor vitát, igaza melletti kardoskodást, minden mögött elkötelezettséget, a jó akarását. Most Szatmárnémeti felekezeti iskolájában dolgozik. Egyik volt tanítványa mondta, amikor megtudta, hogy elment Szatmárra: Jól járnak vele! Sommás.

Czumbil Csaba: igazodási pont egy összevisszának tűnő világban. Minta arra, hogy a munkát „meg kell fogni”, hogy eredményre akkor számíthatunk, ha megdolgozunk mindenért, és ha becsülettel elvégezzük, ami a munkánk lett, akár úgy, hogy magunk választottuk, akár úgy, hogy a miénkké lett, holott egy percig sem vágytunk rá.

Czumbil Csaba olyan kollégánk, aki az irracionalitás felé elbillenni látszó világunkban azt mutatja meg, hogy van még, aki a világ megértetésére és átláttatására vállalkozik, a fizikatanítás egzaktságával teremt rendet a fejekben, és tartásával üzeni, hogy a munka és a helytállás lehet az autentikus létezésünk alapja. Hogy megteremthetjük az egyensúlyt aközött, amit útravalóul és feladatul nekünk osztott a család, az indulás, és aközött, amit a magunk útjának gondoltunk és válsztottunk.

Aki tudja a súlyát mindannak, ami a pedagógus munkája, és azt is pontosan érzi, mikor van a mosoly, a lazítás pillanata, mikor kell dolgokat elengedni, és mikor kell – akár a szó legszorosabb értelmében – támaszként ott lenni a diákjaink mellett. Utóbbi pedig talán a legfontosabb: megmutatni a ránk bízottaknak, hogy alapvetően jók vagyunk, és hogy a világot így lehet jó hellyé tenni, hogy számíthatunk egymásra.

Gratulálok a megérdemelt díjadhoz, Csaba, tudjál sokáig örülni neki!

Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója
(Fotók: facebook.com/rmpsz)