Belföld

A halálesetek fele elkerülhető

2018.09.04 - 14:49

Románia első helyen áll az Európai Unióban az elkerülhető halálozások számarányát illetően, az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint. Tízből öt haláleset elkerülhető lenne.

A korábbi években az Eurostat által vizsgált államok közül Romániában volt a legnagyobb, 48,6 százalékos az elkerülhető halálozások aránya. A második helyen Lettország (47,5 százalék) áll, majd Litvánia (47 százalék) és Szlovákia (44,2 százalék) következik a sorban. A legkisebb arányt Franciaországban (23,6 százalék), Belgiumban (26 százalék) és Hollandiában (28,1 százalék) jegyezték. 2015-ben például az Európai Unióban 1,7 millió 75 év alatti személy hunyt el, ebből több mint 570 000 (33,1 százalék) haláleset korainak minősíthető, azaz háromból egy elhunyt személy élete megmenthető lett volna az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint.

A korai halálozások okai között a szívinfarktus szerepel az első helyen (180 500 haláleset, azaz az elkerülhető halálozások 32 százaléka), ezt a stroke (89 600 haláleset, 16 százalék), a végbélrák (több mint 66 800 haláleset, 12 százalék), a mellrák (körülbelül 49 900 eset, 9 százalék), a magas vérnyomás (30 400 eset vagy 5 százalék) és a tüdőgyulladás (közel 26 000 eset, 5 százalék) követi a sorban.

Mint kiderült, a rosszindulatú daganat mindegyik uniós tagállamban jelentős halálok volt: minden százezer lakosra átlagosan 262 ezzel összefüggő halálozás jutott az EU-tagállamokban. A rák leggyakoribb — százezer lakosonként több mint 10 halálozást okozó — formája a légcső, a hörgők és a tüdő, a vastagbél, a szigmabél és a végbél találkozási pontja, a végbél, a végbélcsatorna és a végbélnyílás, a mell, a hasnyálmirigy, prosztata, valamint a gyomor, a máj és az epevezeték rosszindulatú daganata volt.

A statisztikákból kiderül az is, hogy a férfiak körében nagyobb a potenciálisan megelőzhető halálesetek aránya, mint a nőknél. A „kezelhető” esetekben a vezető halálokok között a szívbetegségek, az agyérrendszeri betegségek, a végbélrák, a mellrák, a magas vérnyomás és a tüdőgyulladás szerepel. Ezek azok a betegségek, amelyeket megfelelő kezeléssel, egészségügyi ellátással gyógyítani lehet. A megelőzhető halálesetek fő okai ezzel szemben a tüdőrák, a sebesülések és az alkoholfogyasztásból eredő betegségek. Ezek esetében tudatosság, közegészségügyi intézkedések által lehet megelőzni a halálesetet.

Szatmár megyében egyébként továbbra is a szív- és érrendszeri megbetegedések miatti elhalálozások állnak az első helyen, amelyek egy része megelőzhető lenne, ezeket követik a rosszindulatú daganatos megbetegedések— mellrák, méhnyakrák, végbélrák, tüdőrák — miatti elhalálozások — ezek egy része is megelőzhető lenne korai felismeréssel.