Isten országa, amelyet Jézus hozott el, mindenki számára nyitott, mindenkinek helyet biztosít — mondta Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök szombaton, a halottak napi szentmisén.

Minden elhunyt hívőért mutatta be Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök, paptestvéreivel a szentmisét november 2-án, Halottak Napján, a híd melletti temető kápolnájában. Ahogy az áldozatbemutatás elején mondta, a szeretetnek nem lehet határt szabni, még a halál sem szabhat határt: „Halottak napján, amikor a katolikus temetőkben gyászmisét mondunk, arra gondolhatunk, hogy a szeretetnek nem lehet határt szabni, a szeretetnek még a halál sem szabhat határt, hiszen Krisztus, feltámadásával eltörölte azt. Mégis, halottak napján fölvirágozzuk a temetőt, de ezt hittel tesszük. Valahogy úgy érezzük, most közel van, most kicsit be tudunk pillantani abba a másik országba, ahol ők élnek. A hívő ember ebbe kapaszkodik: Isten országa, amelyet Jézus hozott el, nyitott, mindenkinek helyet biztosít.”

A prédikációt mondó Ft. Vass Loránd székesegyházi segédlelkész a halál hitünkhöz való tartozásáról beszélt: „Ha valaki a halállal nem akar szembenézni, azt mondhatnánk, hogy valójában illúziókban él, becsapja önmagát. A halál hozzátartozik a mi hitünkhöz. Ezekben a novemberi, őszi hónapokban, amikor temetőink a virágoktól pompáznak, és a gyertyák fellobbannak elhunyt szeretteink sírjain, mi élők imádkozunk a Jóistenhez, hogy szeretteinket fogadja mennyei országába. Vajon mi a magyarázata annak, hogy minden évben elmegyünk ezekben a napokban szeretteink sírjához? Talán mindenekelőtt a hála érzése vezérel bennünket. Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy megajándékozott minket velük, akik társaink voltak életünk folyamán. Hálásak vagyunk mindazokért a jókért, amelyeket megtapasztalhattunk, és megtanulhattunk tőlük. (…) A mai napon megújítjuk az örök életbe vetett hitünket, amely Krisztus kereszthalála és feltámadása által mindannyiunk szívében ott rejlik. Az egyház ma bennünket meghív, hogy imádkozzunk elhunytjainkért. A keresztény emberhez hozzátartozik a gyász, éppúgy mint az öröm ragyogása az arcunkon. Csak az nem érti meg, és nem tudja elfogadni a gyászt, aki nem tudott igazán szeretni a maga életében. Csak az nem tud gyászolni, akinek nem hiányzik valaki. Jézus is gyászolt, és Ő is együtt érzett a gyászolókkal.”

A szentmise alatt a kápolna belső terét és az előtte levő részt is megtöltötték a hívek, akik közül sokan az áldozatbemutatást követően visszatértek szeretteik sírjához, még egy gyertyát meggyújtani, még egy imát elmondani.