A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság tájékoztatása szerint a hajléktalanszállón a meleg, a fekvőhely és a tisztálkodási lehetőség mellett tanácsadás is várja a rászorulókat, amely révén a talpra állásban, újrakezdésben kívánnak segítséget nyújtani. Az intézmény munkatársai terepen is járnak, hogy megkeressék a fedél nélküli személyeket, felajánlják a támogatásukat, ám a segítséget nem szívesen fogadja el mindenki. A héten két hajlék nélküli személynek is felajánlották a hajléktalanszálló szolgáltatásait, de nem éltek vele, annak ellenére sem, hogy egyre hidegebbek az éjszakák, a fagyási sérülések, a kihűlés és a fagyhalál komoly veszélyt jelent az utcán élők számára.
Az intézmény éppen ezért arra kéri a szatmáriakat, jelezzék, ha az utcákon olyan embereket látnak, akiknek nincs fedél a fejük fölött. A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság a 0751.200.703-as telefonszámon várja a hajléktalanokra vonatkozó bejelentéseket. B.K.