Szatmárnémeti

A gyógyulás egyetlen útja: a hit

2014.06.30 - 11:09

A Szent-Györgyi Albert Társaság és a Keresztény Orvosok helyi fiókszervezete pénteken tartotta a Hit és gyógyítás évadzáró találkozóját. Sipos Miklós református lelkipásztor és dr. Varga Rita pszichológus előadása után fellépett az orvosok ének- és zenekara.

Sipos Miklós református lelkipásztor az egyházi részben arról beszélt, hogyan kellene nekünk igazán szembenézni az élet kérdéseivel. Hit és gyógyítás, akár úgy is mondhatnánk hit és gyógyulás. Ameddig nem vagyunk hajlandóak őszintén tisztázni önmagunkban, hogy mi a hit és gyakorlatilag miből akarunk kigyógyulni, addig sötétben tapogatózunk és áltatjuk magunkat. Sok ember számára a hit egy kívánságlista, amit összeállít és úgy gondolja, hogy ott van fent valaki, akinek más dolga sincs, mintsem a kívánságokat teljesítse. Miután teljesítette, nélküle is megvagyunk. Tisztázni kellene kiben, miben hiszünk. A másik dolog, amit tisztázni kell: miből akarunk meggyógyulni? Legtöbbször a testi nyomorúságból. Komolyan kellene venni azt, amit naponta elimádkozunk: „Legyen meg a te akaratod!” Nem csak azt kell elfogadni, ami szép az életünkben, hanem azt is, ami néha fájdalmas. Mi mindig megrekedünk ott, hogy miért van egy-egy betegség, de soha nem jutunk el oda, hogy annak mi a célja? Mit akar Isten ezáltal elvégezni az én életemben? Mikor jutunk el a lázadás helyett az igaz hitre, ami a gyógyulás egyetlen útja? — vetette fel a kérdést a lelkipásztor. Végül azzal zárta előadását: sosem vagyunk gondviselés nélkül, mert velünk van a teremtő Isten.

 

A kötődés

Dr. Varga Rita pszichológus apró részletekre bontva, de nagy szaktudással elemezte az emberi kötődések nagy problémáit. Az embernek egyszerre kell figyelnie önmagára és a környezetére. Ezt úgy kell tenni, hogy a körülöttünk lévők vegyék észre, hogy figyelünk rájuk és mi vegyük észre, hogy figyelnek ránk. Ennek fontos szerepe van abban a kapcsolatrendszerben, amiben élünk, ugyanis minden a hatás-visszahatás elvén működik. Minden akcióra jön egy reakció. Történik valami, amire valaki reagálni fog vagy nem. Az érzésvilág kialakulása egy bonyolult folyamat, ami már a magzati korban elkezdődik. A doktornő a kötődés céljáról beszélt és arról, hogy az miként megy át a gyerekkorból a felnőttkorba, hiszen ettől függ az, hogy a felnőtt hogyan alakítja majd a kapcsolatait. Minden kapcsolat alapja a gyerek-szülő kapcsolat. A gyerek gondolatvilágának a kialakulása attól függ, hogy az anya hogyan alakítja kapcsolatait: hogyan reagál a jelzésekre. Nagyon fontos, hogy az anya úgy figyeljen a gyerekre, hogy a fő cél a gyerek lelkivilágának a kialakulása legyen. A legnehezebb az anyai és az apai szerepkör. Ahhoz, hogy egy biztonságosan kötődő gyermeket neveljenek fel a szülők, szükség van a jelzésekre történő reagálásokra: érintésekre, simogatásokra, szavakra stb. A kötődések kiformálódásában kialakulhatnak zavarok is. Ha az anya reakciói kiszámíthatatlanok, a gyermek nem fog egy biztonságosan kötődő gyermekké válni, nem fogja kimutatni az érzéseit, felnőtt korára önmagát leértékelő emberré válhat. Az ilyen típusú emberek úgy érzik, hogy velük nincs semmi probléma, a környezetükben élő személyekkel van a baj, ezért nem tudnak ezekkel jó kapcsolatot kialakítani. Ezek az emberek azok, akik úgy érzik, hogy nincs szükségük testi kontaktusra. Erős bennük a stressz, betegségek jelennek meg, lehasítják magukról az érzéseket. Az ilyen típusú emberek kezelése nehéz, legjobb gyógymód az, ha az illető személy felismeri a problémát és önakaratból vagy segítséget kérve próbál ránézni a helyzetre és kicserélni a sémát. A sémát akkor lehet igazán kicserélni, ha a kötődést hozzuk helyre. Itt játszik fontos szerepet a hit, hinni abban, hogy megtaláljuk a betegségből kivezető utat — magyarázta a szakember.

A pénteki rendezvényen is kérdéseket tehettek fel a résztvevők és nem maradt el a szeretetvendégség sem.

Az Orvosok másképpen sorozatban Tallián Katalin, Antal Katalin, Puskás Sarolta, Tallián Anna, Puskás Panna, Puskás Csaba, Tallián Krisztián, Fóris Beáta kórusműveket és zongorajátékokat adott elő dob és furulya kíséretben. András Gyula színművész Örkény István Nézzünk bizakodva a jövőbe című egypercesét mondta el.

Fotókiállítás

Ugyanis érdekes fotókiállítás is nyílt. Dr. Szatmári Lajos mutatta be kollégája, dr. Alba Róbert gyermekgyógyász szakorvos fotókiállítását. Alba elmondta, már gyerekkorában elkezdte a fotózást, amikor még filmre fényképeztek, azt elő kellett hívni, ma is azt tartja az igazi fotózásnak, mert ott mutatkozik meg a fotós munkája és látásmódja. Körülbelül négy éve fotóz újra aktívan. A kiállításon életképek láthatók a Duna-deltáról, Kolozsvárról, Felsőbányáról, Márnáról és nagyon sok kép Szatmár megyéből. A tárlat két hétig látogatható.

Elek György