Szatmárnémeti

A gyógyító szolgálat nyomán

2013.10.12 - 08:08

A szokásos lelkészi adminisztrációs gyűlés mellett az őszi lelkészértekezletre is sor került csütörtökön, ahol dr. Puskás Csaba presbiter és családorvos tartott előadást.

 

A Szatmári Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermében került sor a szokásos lelkészi adminisztrációs gyűlésre és az őszi lelkészértekezletre. A rendezvény megnyitójaként a Láncos-templomban szolgáló Pocsveiler István segédlelkipásztor hirdetett igét. A jelenlevők a Krónikák első könyve tizenhetedik részében megtalálható igeszakasz alapján arról tanulhattak, hogy Dávidnak tudomásul kellett vennie, nem ő, hanem fia, Salamon fogja felépíteni Isten hajlékát. Dávid annak ellenére, hogy király volt, alázatosan elfogadta, ezt a jellemvonását jó volna tőle megtanulni. A prédikációt követően Kovács Sándor esperes felsorolta az eseményekben gazdag szeptemberi hónap alkalmait. Máthé Róbert lelkészértekezleti elnök elmondta, hogy a lelkipásztorokat sajnos igencsak gyakran érintik szív- és érrendszeri problémák a stressz vagy a kevés mozgás miatt. Ezért gondolta időszerűnek azt, hogy a lelkészértekezletre meghívja előadást tartani a Németi Református Egyházközség presbiterét, dr. Puskás Csabát. Az előadó Pál apostolnak a Thesszalonikabeliekhez írt első levele 5. részének 23. versével köszöntötte a lelkipásztorokat, majd kihangsúlyozta: „Mi, emberek Isten munkájának koronája lettünk, azaz egyediek, eredetiek és megismételhetetlenek vagyunk”. A családorvos meglátása szerint egészségesnek lenni többet jelent, mint betegségtől mentesnek lenni. Az egészséges ember tökéletes fizikai, szellemi és lelki állapottal rendelkezik. Néhány statisztikai adatot is felsorolt az előadó, melyből kiderült az is, hogy az emberek 54%-a szív- és érrendszeri problémák miatt, 27%-a pedig daganatos megbetegedés miatt hal meg. Az előbbinek több oka is lehet, ilyen a koleszterinszint nem megfelelő szinten tartása, a dohányzás, a vérnyomásproblémák, a túlsúly, a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód. A vetés és aratás vastörvénye idővel érvényesül a szervezetünkben is. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugalomnap megtartása is az emberért van, pihenni kell. Az előadás végén a lelkészek több kérdést is feltettek a családorvosnak, aki minden felvetésre készségesen válaszolt. Ugyanakkor mintegy zárszóként megfogalmazódott az is, hogy éppen az Istennel való közösség, sőt maga a szolgálat hat a szolgálóra gyógyító hatással.