Tóth Emese pszichológust arról kérdeztük, hogyan lehet felkészíteni a szülőt és a gyereket a bölcsődére és az óvodára, milyen feltételeknek kell eleget tennie a gyereknek, hogy alkalmas legyen az iskolára, és hogyan kell viszonyuljon a szülő a kezdeti nehézségekhez.

— Az anyukák nagy része dolgozik, és egyre kevesebb szülőnek van lehetősége arra, hogy a nagyszülőkre bízza a gyereket, emiatt arra kényszerülnek, hogy már kétéves kortól bölcsődébe vigyék a gyereket, hároméves kortól pedig óvodába vagy napközibe. Mennyire jó ez a gyerek számára?

— Normális esetben hároméves kortól adják a gyereket óvodába, a kisgyereknevelés két évig történik, ekkor jön a bölcsődés kor. Szatmárnémetiben viszont nem valósítható meg, hogy a szülők magyar bölcsődébe írassák a gyereküket, mert nincs magyar csoport, ezért az óvodák indítanak törpecsoportokat, ahová felveszik a kétéves gyerekeket is. A kétéves kor meghatározó a gyermek pszichológiai fejlődésében. Ekkor ébred rá a gyermek, hogy ő külön személyiség — addig szimbiózisban él az anyával —, és elkezdi felfedezni a világot. A gyermekek érése pszichológiai szempontból nem lineáris, vannak bizonyos standardok, hogy milyen korban mennyi a magasság, mennyi a súly, de a fejlődés lehet ettől eltérő. Így van ez a pszichés fejlődéssel is. Kétéves korban beíratják a gyermeket az óvodába, mert más lehetőség nem nagyon van. A szülő dilemmába kerül, hogy mi történik az ő gyerekével, mert minden reggel sírva hagyja ott, a visszajelzés pedig az, hogy a gyermek napközben is sír. Tudni kell, hogy amikor a gyerek egy közösségbe kerül, függetlenül attól, hogy hány éves kortól, megviseli a változás. Ez sírással szokott kezdődni, eltart két-három hétig, de van, aki végigsírja az egész óvodát. Megijed a szülő, hogy mi is legyen az ő gyerekével. Ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy ha a reggeli síráson kívül más tünete nincs a gyermeknek, otthon nem változik a viselkedése, nem változnak az evési és alvási szokásai, akkor csak egy adaptációs problémával küzd a gyermek, ezen amúgy is túl kell esnie, hagyni kell a gyermeket, hogy megküzdjön ezzel. Ha más tünetek is jelentkeznek, otthon másképp viselkedik, mint azelőtt, akkor el kell gondolkozni, nem kell erőltetni a gyermeket a közösségbe, meg kell várni azt az életkort, amikor megérik erre. Kétéves korban arra is kell figyelni, hogy mennyire érett a gyermek a közösségre, mennyire beszéli a nyelvet, mennyire tud kommunikálni, mennyire tudja kifejezni az igényeit, boldogul-e egyedül. Nem minden intézmény van felszerelve arra, hogy megetessék a gyermeket, s a szülő azzal szembesül, hogy a gyermek egész nap nem evett. Az is kérdés, hogy szobatiszta-e a gyermek, tud-e az illető intézmény lehetőséget biztosítani a pelenkázásra. Hároméveseknél már elvárás, hogy legyenek szobatiszták, hogy meg tudják enni az ételt, könnyen menjen az öltözés-vetkőzés. Ebben a korban is gyakran megvan a sírás, az elválás nehézsége reggel. A legtöbb, amit a szülő itt tehet, hogy bátorítja a gyermeket, nem érzékenyül el, és nem sír a gyermekkel a folyosón, várja, hogy megnyugodjon. Nagyon fontos tudni kezelni ezt a helyzetet, mert ha a felnőtt meg van ijedve, akkor a gyermek sem lesz bátrabb. Bízni kell a pedagógusban, aki pontos visszajelzést ad a gyermek napközbeni viselkedéséről. Ha ez a dolog egy hónapon, hat héten belül nem rendeződik, akkor érdemes szakemberhez folyamodni, és segítséget kérni, meg kell nézni, mi van az adaptációs probléma hátterében.

— Okoz-e minőségi változást a gyerek fejlődésében, ha a családból napi több órára átkerül egy intézménybe? Okoz-e pszichés problémát a szőlőktől való elválás?

— A biztonságos kötődés kétéves korig megtörténik. Nem feltétlenül okoz problémát a gyerek számára, ha az intézmények biztosítani tudják a körülményeket ennek a korosztálynak. Persze itt is vannak kivételek. Hiába töltötte be a gyerek a két évet, nem feltétlenül érett arra, hogy közösségben legyen. Itt van a buktatója a dolognak, itt kell különbséget tenni a gyerekek között, és arra figyelni, hogy csak adaptációs problémákról van-e szó, ami idővel rendeződik, vagy pedig tényleg megviseli a változás a gyermeket pszichésen. Ezt szakember segítségével lehet eldönteni, és szakember tanácsát kell követni, hogy mi is történjen a gyermekkel.

— Milyen konkrét esetek vannak, amikor szakemberhez kell fordulni?

— Például abban az esetben, ha otthon megváltozik a gyermek viselkedése. Van olyan gyermek, aki már reggel hányással indítja a napot. Délután is zaklatott, nyugtalan, nem játszik felszabadultan, mint azelőtt, éjszaka nem alszik nyugodtan, felsír, megváltoznak a táplálkozási szokásai, nem eszik, vagy ha evett, kihányja az ételt, esetleg ha már szobatiszta volt, elkezd újra bepisilni. Amikor ilyen helyzettel találkozom, az esetek nagy többségében azt szoktam mondani, hogy kétéves korban ne erőltessük az óvodát, várjuk meg a hároméves kort. Általában hároméves korban, amikor visszakerül a gyermek az óvodába, könnyen veszi az akadályokat, nem szokott probléma adódni; természetesen, ha csak éretlenségről van szó. Olyan esetek is vannak, hogy a gyerek reggel sír, nem akar menni, keményen hisztériázik is, de ez általában addig tart, amíg elválik a szülőtől. Itt szimpla beilleszkedési problémáról van szó, a gyereknek viszont át kell esnie néhány nehézségen ahhoz, hogy elkezdődjön a szocializációja. Ha nagyobb gyereknél áll fenn a beilleszkedési probléma, ott már nem pszichés éretlenségről beszélünk, hanem valamilyen emocionális zavarról — ugyanazok a tünetek jelentkeznek, mint a kétéveseknél. Nyilván erre is oda kell figyelni, és tenni kell a kiküszöböléséért.

— Melyek a leggyakoribb problémák?

— Azoknál a gyerekeknél jelentkeznek a zavarok, akik főleg felnőttek között nőnek fel, nem viszik őket közösségekbe, nagyon el vannak kényeztetve, az édesanya nagyon magához láncolja a gyermeket, ilyen esetekben sokkal nehezebb a beilleszkedés egy közösségbe, sokkal nehezebb az elválás a szülőktől. Vannak olyan gyermekek, akik az óvodában találkoznak először más gyerekekkel. Nincs rá alkalom, a szülők nem keresik ennek a lehetőségét. Azok a gyermekek, akik kizárólag csak a szülőkkel — főleg az édesanyával — vannak, sokkal nehezebben veszik az akadályokat szociális téren, mint azok, akinek már van egy kis tapasztalatuk ezen a téren.

— Az emberek kezdenek elszigetelődni egymástól, a gyerek is elég sokat van a lakásban. Ez okoz-e nehézséget a szocializálódásában?

— Igen. Valójában már a játszóterek sincsenek tele gyerekekkel és anyukákkal, mint ahogy régebben voltak. Régebben, amikor szép idő volt, klikkek alakultak ki a játszótereken, a parkokban. Ott ismeretségek kötődtek, a gyermekek ismerték egymást, sokan ugyanabba az óvodába és iskolába mentek. A játszótéren tanultak meg a magyar gyermekek románul, a románok magyarul. A gyermek a gyermektől tanul a legkönnyebben és a leghamarabb, ezek manapság valamilyen szinten kimaradnak a gyerekek életéből, és csodálkozunk, hogy nem boldogulnak szociálisan, nem tudnak adaptálódni. Ezt nagyon nehéz orvosolni.

— Mit tehet a szakember?

— Ha felismeri, hogy erről van szó, javasolja az anyukának, hogy próbálja megteremteni a szociális közeget a gyereknek, amire szüksége van, mert másképp nem fog menni. Az óvodáskor nagyon hamar véget ér, mert hamarabb mennek a gyerekek iskolába, az úgynevezett előkészítő osztályba, mint régebben. A nagy kérdés mindig az, hogy iskolaérett-e a gyermek. Az a tény, hogy ügyes és okos, betöltötte a hat évet, nem jelenti azt, hogy iskolaérett. Bizonyos kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy könnyen vegye az iskolai megpróbáltatásokat. Itt elsősorban az óvónénire lehet hagyatkozni, mert ő találkozik nap mint nap a gyermekkel, ő az, aki elsősorban hivatott arra, hogy észrevegye, ha a gyereknek valamilyen téren nehézségei vannak. Amennyiben ilyen jellegű jelzést kap a szülő, akkor érdemes iskolaérettségi vizsgálatot végeztetni a gyereken, mert időben felismerve könnyebb orvosolni a problémát, mint akkor, amikor már be van íratva az iskolába, fel van készítve, hogy ő iskolába fog menni, aztán jön a meglepetés, hogy mégsem mehet. Itt már halmozódik a probléma. Egy értelmes gyerek azonnal észreveszi, hogy vele valami nincs rendjén, neki nehezebben mennek a dolgok.

— Mi az, amire a gyermeknek szüksége van ahhoz, hogy elkezdje az iskolát?

— Egy hatéves gyermeknél nagyon fontos, hogy már helyesen beszéljen az anyanyelvén. A beszédhibás gyermekkel az a probléma, hogy a beszédhiba hátterében esetleg lehetnek valami zavarok. Ahogyan beszél a gyermek, úgy fogja leírni a dolgokat. Akkor már nem csak a beszédhibával állunk szemben, hanem az írás-olvasással is, ami sokkal nehezebben orvosolható, mint egy logopédiai probléma. Erre a korra a gyereknek már nincsenek egyensúlyproblémái, biztonságosan jár, kúszik-mászik, lábujjhegyen jár, egy lábon áll, problémamentesen végez guggolásokat, váltott lábbal lépcsőzik. Ha ezek közül bármelyik problémát okoz, akkor valószínűleg idegrendszeri éretlenségről van szó, ennek utána kell nézni, és ezzel foglalkozni kell. Egy másik nagyon fontos dolog, hogy a gyermek tudjon térben tájékozódni: jobbra, balra, alulra, felülre. Legyen kialakulva a testsémája: tudja, melyik a testének a jobb és bal oldala, legyen meg a szem-kéz koordinációja. Ha a gyermek jól bánik a labdával, nagy a valószínűsége annak, hogy szabályos a szem-kéz koordináció. Ha a szülő azt tapasztalja, hogy problémás a mozgása, egyensúlyi nehézségeket vesz észre, akkor szintén érdemes szakemberhez fordulni. A lényeg az, hogy bármilyen kételye van a szülőnek, a pedagógusnak, az iskolai érettségi vizsgálatot ötéves kortól el lehet végezni. Mindenképpen fontos azoknak a gyerekeknek a szűrése, akik hosszan elhúzódó beszédproblémával küzdöttek, mert ami a beszédproblémát okozta, később nagy valószínűséggel megjelenik maradványtünetként az írás-olvasás tanulásakor. Azért ajánlatos az ötéves kor, ha már addig is problémát tapasztalt a szülő (hosszan elhúzódó beszédhibát vagy későn kialakuló beszédkészséget), mert ebben a korban minden hónap minden napja nagyon fontos. Hétéves korig lezárulnak bizonyos idegi folyamatok, és onnan már nehezebben lehet dolgozni a gyerekkel. A másik ok, hogy az iskolaérettségi vizsgálatokon rá lehet jönni bizonyos képességek hiányára, amit hatéves korig helyre lehet hozni. Ha nem lehet pótolni a hiányosságokat, akkor javasolják a gyerek beiskolázását, amíg a terápia befejeződik. Sokkal könnyebb a gyermek számára egy évet halasztani, mint év közben visszamenni az óvodába. Van olyan gyerek, aki könnyen veszi, de olyanok is vannak, akik csalódnak.

— Meghatározó-e a gyerek számára, hogy milyen közösségből kerül az iskolába?

— Természetesen. Nagyon fontos, hogy milyen családi környezetből és milyen óvodából kerül a gyerek az iskolába. Nagyon fontos, hogy a gyerek élő mesét halljon, ne csak televízióban vagy számítógépen lássa, nagyon sokat kell beszélgetni a gyerekkel, nagyon fontos a mozgás. A játszótér nem csak mint szocializálódási közeg fontos a gyerek számára, hanem az eszközök, például a hinta meghatározza a gyerek idegrendszeri fejlődését. A csúszda a szem-kéz koordináció fejlődését segíti elő. Ezek egyszerű dolgoknak tűnnek, régen ezeket az emberek ösztönösen csinálták, de ma már fel kell hívni a figyelmet ezekre.

— A kognitív fejlődés mellett a gyerek számára fontos a pszichés fejlődés is. Meg kell vizsgálni, hogy a gyerek pszichésen érett-e az iskolakezdésre?

— Nagyon sok szülőt és pedagógust megtéveszt az, hogy ügyes a gyerek, megfelel számtalan kritériumnak, de pszichésen nem tud alkalmazkodni az iskolához, nem biztos, hogy negyven-ötven percen át figyelmes tud lenni, van olyan gyerek, aki tíz órakor már nagyon fáradt. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni, mielőtt a gyerek iskolába megy.

— Gyakran halljuk, hogy sok esetben a szülő nem rendelkezik azokkal a képességekkel és ismeretekkel, amikre szükség van a gyerekneveléshez. Ezen lehet változtatni?

— Mindenen lehet változtatni, ha megvan a szándék. Sajnos éppen az ismeretek hiánya miatt nagyon sok esetben a szülő tereli rossz irányba a gyereket azzal, hogy mindent megad számára. A gyereket a legkisebb kortól az életre kell nevelni, ez viszont csak akkor lehetséges, ha a szülő is foglalkozik önneveléssel. Ezt bármikor el lehet kezdeni, bár vannak dolgok, amelyek pótolhatatlanok.

Elek György