Gyászban lenni, azt viselni nehéz élethelyzet. Ebben az állapotban támogatást jelenthet a beszélgetés, a megosztás, a sorstársi közösség megtartó ereje, empátiája, amely a tapasztalatok szerint segíti a veszteség feldolgozását és a kapcsolat beteljesítését.

Hogyan dolgozzuk fel, hogyan kezeljük az ilyen esetekre adott reakcióinkat? — ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk választ Bartha Mária-Zsuzsánna unitárius lelkésztől, Gyászfeldolgozás Módszer® specialistától soron következő, témához kapcsolódó előadásán.

„A gyász nem csak halál esetén, hanem közel 40 élethelyzet (pl. válás, nyugdíjba vonulás, költözés, üres fészek…) során a veszteségre adott természetes és normális emberi reakció. Haláleset, válás és akármilyen más kapcsolat megszűnése mindig magában foglalja a jövőre vonatkozó reményeink, terveink és álmaink egy részének halálát is. Ilyenkor természetes, hogy automatikusan végiggondoljuk a múltat, mindazt, ami megtörtént vagy nem történt meg, amit kimondtunk és nem mondtunk ki. Felfedezünk rengeteg dolgot, amit szeretnénk, ha másként történt volna, amiket szeretnénk, ha a másik mondott volna, esetleg mi magunk mondtunk vagy tettünk volna.”

A Gyászfeldolgozás elfogadás és megbékélés, visszatérés a jelenbe! módszerismertető előadásra mindenkit vár Bartha Mária-Zsuzsánna unitárius lelkész, Gyászfeldolgozás Módszer® specialista november 23-án, szombaton 11 órától Nagykárolyban, a Desiderata Harmony házban, a 23 Octombrie út 34/A szám alatt. Itt működött korábban a Gyerkes rendelő. Mindenkit vár, aki élt már át veszteséget vagy a környezetében ismer veszteséget szenvedetteket. A részvétel ingyenes, azonban kéri, hogy a részvételi szándékról a +(36)70.427.2060, +(40)74.435.1767-os telefonszámokon vagy a [email protected] elektronikus levélcímen értesítsék.

Életünk és halottaink emlékezete

„Halottak napján a temetők sírjai és kertjei roskadoznak a virágoktól, és a gyönyörű mécsesek, gyertyák fényeitől melegszik az ember szíve. 'Megyünk dédihez, megnézem, mekkorát nőtt, már tavaly elültettük' — így készült egyik kisiskolás tanítványom a temetői gyertyagyújtásra. Sokan keresik fel legalább ilyenkor — ha egész évben nem is jut rá idő — elhunyt hozzátartozóikat. Ma már nagyon sok minden a külsőségekről szól az életünkben, és sajnos ez egyre inkább igaz a halottak napjára is. A külsőségek hajszolásával a gyászolás hagyománya, amely lelki gyógyír a megfelelően gyakorolt rítusok által, egyre inkább a múlté már. A kiüresedő rítusok lelki bizonytalanságba taszítják a gyászoló, szenvedő embert. A konkrét példa a kisgyermek a bevezetőmből, aki úgy tudta, hogy a dédi teste átváltozik ásvánnyá és növénnyé, visszatér a természetbe. Gyermeki lelke számára ez úgy volt értelmezhető, hogy elültették.

Húsz évvel ezelőtt, lelkészi munkám kezdetén még élt a nénik, bácsik tudása, hogy mikor, minek mi a rendje. A fekete ruha, az ember csendes befelé fordulása, elmélkedése az élet miértjein és értelmén, a hit megélése — nehezen fér bele a modern életfelfogásba. Talán túl mélyre érne az ember, talán túl fájdalmas dolgokkal kellene szembesülnie. Az ismerősök, rokonok sem tudnak igazi társként lenni a gyászban — a sajnálat, de még a szeretet sem elég, sokszor nem tudnak mit kezdeni a gyászolóval.

Megosztom elsőre a kedves olvasóval a gyászfeldogozó csoportok alkalmával összegyűjtött tévhiteket, közhelyeket, a Gyász- és veszteségfeldolgozó Módszer alapján” — mondta Bartha Mária-Zsuzsanna.

Tévhitek a gyászról

„A gyászolás magában is bonyolult, nehéz és fájdalmas folyamat. Mégis rengeteg hiedelem forog a köztudatban, amelyek tovább ronthatják a veszteség okozta érzelmi állapotunkat, és akadályozhatják a gyászfolyamat természetes lefolyását. Ezekből a hiedelmekből megemlítünk hatot, amelyek annyira általánosak és világszerte elterjedtek, hogy valamilyen formában szinte mindannyian találkoztunk már velük, hallhattuk, láthattuk, esetleg magunk is mondtuk, próbáltuk alkalmazni őket. Sikertelenül… Ne légy szomorú! (Ne szomorkodj/ne sírj/ne lógasd az orrod/ne bánkódj/ne hisztizz!) — mondjuk sokszor, gyakorlatilag arra buzdítva egymást, hogy ne érezzük, amit érzünk. A leglogikusabb válasz erre a megjegyzésre/vigasztalásra egy kérdés: miért ne? Az emberi lét egyik legfontosabb része az érzelmeink átélésének és kifejezésének a képessége, de a gyászreakcióink valahol, valamikor, valamiért nem elfogadhatóvá minősültek.

Bánkódj egyedül, menj a szobádba/ne rontsd el mindenki hangulatát/ha nevetsz, az egész világ szeret/ha sírsz, egyedül maradsz — szintén olyan tanácsok, amelyeket biztos többen hallottunk már.

Ha az első tanácsot lehetetlen megfogadnunk, és olyankor is szomorúak vagyunk, amikor nem akarunk, akkor legalább egyedül tegyük ezt, hiszen mások számára kényelmetlen, ha kimutatjuk a fájdalmunkat.

Pótold a hiányt, hiszen rengeteg nő vagy férfi van a világon/fiatalok vagytok még, lehet másik gyereketek/veszünk egy másik kiskutyát. Illúzió, hogy egy új kapcsolat helyettesíthet egy régit, hiszen minden kapcsolat egyedi. Az állatmenhelyek teli vannak „vigasztalásul” kapott kisállatokkal, amelyeket az előző társat gyászoló kis gazdik soha nem tudtak megszeretni.

Az idő mindent megold, majd elfelejted/csak egy kis időre van szükséged — ez szintén egy tévhit, hogy az idő mindent megold, valószínűleg a legelterjedtebb hiedelmünk, és több kárt és fájdalmat okozott már az emberiségnek, mint az összes többi együttvéve. Akik tíz, húsz, akár harminc évvel ezelőtti veszteségükre gondolva még fájdalmat éreznek, tudják, hogy az idő nem old meg mindent. Kétségkívül szerepe van az időnek a gyász folyamatában, de nem maga az idő képes változtatni érzelmeinken, hanem az, amit az eltelt idő alatt mi magunk tenni tudunk gyászfeldolgozásunk érdekében. Számtalan gyászoló szíve az évtizedek múlásával is ugyanúgy sajog, mert csak várnak, miközben az idő 'gyógyító' erejében bíznak.

Légy erős a gyerekekért/a családért/mit szólnak a szomszédok — ezzel is biztos többen találkoztunk már. A 'légy erős' kifejezés jól hangzik, de nincs valóságos értéke, hiszen semmit nem mond arról, hogy hogyan kellene erősnek lenni. A 'légy erős másokért' mindig is a legzavarosabb hiedelmek között szerepelt. Azért nevezzük ezeket zavarosnak, mert a gyakorlatban szinte lehetetlen az alkalmazásuk, és egy csöppet sem segítenek a gyászolónak.

Foglald el magad, mert jót tesz, ha mással vagy elfoglalva/ne ülj itt tétlenül/aktivizáld magad! Vajon azzal, hogy valami mással foglaljuk el magunkat, fel tudjuk dolgozni fájdalmunkat? A válasz egyértelműen nem. De eltereljük a figyelmünket, és kibírunk még egy napot. Ha elfoglaljuk magunkat, időlegesen el tudjuk temetni fájdalmunkat az aktivitások hegyei alá. De eddig még minden általunk ismert gyászoló ezt mondta: 'Mindegy, mennyit dolgozom vagy mennyire vagyok elfoglalva, amikor vége a napnak, ugyanolyan üresnek érzem a szívem.'

Mivel szinte minden gyászoló ezekkel a nem működő eszközökkel próbál átvergődni a fájdalmas, szomorú érzelmekkel teli állapotán, előbb-utóbb arra a következtetésre jutnak, hogy valami baj van velük. 'Hiszen mindenki ezeket mondja.', 'Mindenki így csinálja.', 'A többieknek biztosan megy, bennem van a hiba.' A legtöbben elszigetelődnek és bezárkóznak, bizalmatlanokká válnak, és nem kockáztatják meg még egyszer, hogy elmondják másoknak, hogy nekik nem megy. De a feldolgozatlan gyász ott feszül vékonyka önuralmuk alatt, mint a kitisztítatlan seb új hámja alatt a gyulladás. És amikor újabb érzelmi veszteség éri őket, rögtön felszakad bennük ez a sérülékeny hám, és a fájdalom sokszoros erővel borítja el őket újra.

Ünnepeink, így a halottainkra való emlékezés is érzékeny időszak. Ahhoz, hogy 'rendezzük kapcsolatainkat' az elhunyt szeretteinkkel, a gyász ideje lenne a legmegfelelőbb. Ha valamiért ez nem történt meg, úgy minél hamarabb fontos elkezdeni, mert minden nap nyomot hagy. Mindig van alkalmas idő, és kollektíven elfogadott lehetőség nyílik, hogy rendbe tegyük kapcsolatainkat elhunyt és élő szeretteinkkel.

Másodszor szeretnék kipróbált, működő eszközöket nyújtani a kedves olvasónak, hogy a találkozások rendjén kerüljük a fent felsorolt közhelyeket. Az őszinte és tiszta beszéd az alap.

Legyünk érzelmileg elérhetők és megtartók a gyászoló(k) számára! Ha mondani szükséges bármit is, az alábbiakat javaslom: Mi történt?, Hogyan tudtad meg?, Milyen volt a kapcsolatot vele?, Megtapasztaltál egy jelentős veszteséget?, El sem tudom képzelni, milyen lehetett ez., Tudnál erről egy kicsit beszélni?

Álljunk meg! Ne csak egy percre, a sírnál, ahová kimegyünk, hanem éljük is át, hogy ide jöttünk a szeretett hozzátartozóhoz, szívünk minden méltóságával és tiszteletével. Hagyjunk teret és időt a gyászfolyamatnak, és megérint a bibliai tanítás” — osztotta meg álláspontját Bartha Mária-Zsuzsanna.

A Gyászfeldolgozás Módszer® specialista ugyanakkor az alábbi köteteket ajánlja olvasásra bárki számára, akit érdekel a téma. Mint mondta, saját álláspontjának alátámasztására is gyakran merít ezekből a művekből, forgassák ezen köteteket is bizalommal: John W. James, Russell Friedman: Gyógyulás a gyászból, Polcz Alaine: Gyászban lenni, Bodó Sára: Gyászidőben.

Akik szeretnének közelebbről is megismerkedni a módszerrel, azok számára is szolgált jó hírrel a szakember: gyászfeldolgozás támogató csoportot indít november 28-tól, csütörtökönként 10 órai kezdettel a Desiderata Harmony házban. Ide is várja az érdeklődőket Bartha Mária-Zsuzsanna azzal a kéréssel, hogy az érdeklődők a fenti elérhetőségek valamelyikén jelezzék a részvételi szándékot.