Éppen csak a nyelve nem lobogott a szélben. Egy hirtelen fékezés, és katasztrófa történik. El szoktam ilyenkor mélázni ezen. Ennyire hisznek a gondviselésben? Vagy azt hiszik, hogy annyira szerencsés a csillagzat, amely alatt ők vagy a gyermekük született, hogy nem érheti őket semmiféle veszedelem földi pályafutásuk során? Tudom, hogy Kelet-Közép-Európában szokás sokkal, de sokkal okosabbnak lenni bárkinél. Gondolok itt azokra, akik mérnöki képességeiket latba vetve tervezik a balesetbiztos gyereküléseket, de a törvényalkotókat is. Mit nekünk törvény, amely kimondja, hogy meddig és milyen fajta biztonsági felszerelés szükséges az autóba? Mi jobban tudjuk azt, hiszen eddig sem történt baleset. Érdekes, hogy a „csak ide megyek a sarokra” mentalitással mennyi haláleset következett be. A gyermekek körében még mindig a közúti balesetek a vezető halálozási okok, és én értem, hogy valami hülye sorozat kába bámulása vagy a szomszéd közösségi médiás kukkolása fontosabb, mint ezek a statisztikák, de minden információ néhány kattintásra van mindenkitől. A tesztek is, amelyek sorrendbe helyezik a gyereküléseket, bár ahogy mondani szokták, a legolcsóbb fajta is nagyban növeli a szeretett gyermekeink esélyét a túlélésre. Ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy velünk nem történik baleset, mindig csak mással, mert annak a szemszögéből meg mi vagyunk a más, akit baleset érhet. Ameddig a horoszkópot a nap minden percére lebontva meg nem bizonyosodtunk róla, hogy a kilenc hónapig féltve hordott magzatunkat nem érheti baj, addig tessék a hisztis gyereket is rábírni arra, hogy az ülésben van a helye! Ellenkező esetben még a végén azt hihetnénk, hogy nem is olyan fontos a saját gyermekük életének védelme?! Mi van akkor, ha a gondviselés egy pillanatra szünetel?

Őri-Pákay Franciska