Külföld

A Fülöp-szigetek felmondott egy fontos katonai szerződést az Egyesült Államokkal

2020.02.11 - 18:30

A Fülöp-szigeteki kormány kedden felmondott egy, az Egyesült Államokkal 1998-ban kötött katonai szerződést, amely az amerikai csapatok látogatását szabályozta a délkelet-ázsiai országban.

 

Salvador Panelo Fülöp-szigeteki elnöki szóvivő szerint azért mondták fel a szerződést, hogy nagyobb szabadsága legyen a más országokhoz fűződő viszonyának alakításában. A szóvivő közleményében hangsúlyozta, hogy Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök nem kíváncsi az amerikai kormánynak a szerződés megmentésére tett kísérleteire, és nem hajlandó hivatalos látogatást tenni Washingtonban ez ügyben.

Teodoro Locsin külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a döntésről értesítették az Egyesült Államok manilai nagykövetségét. A külképviselet jelentős következményekkel járó lépésnek nevezte a egyezmény felmondását.

A megállapodás egyike annak a három szerződésnek, amely a katonai együttműködés záloga a két ország között. Fülöp-szigeteki döntéshozók attól tartanak, hogy felmondásával az 1951-es kölcsönös védelmi egyezmény és a 2014-es kiterjesztett védelmi együttműködési megállapodás is veszélybe került.

Az események hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok visszavonta Ronald Dela Rosa szenátor vízumát. Dela Rosa korábban Duterte rendőrfőnökeként komoly szerepet játszott a drogellenes harcban, amelynek több mint ötezer feltételezett kábítószer-kereskedő és drogfogyasztó esett áldozatául. Duterte 2016-os elnökké választása óta egyébként is többször fenyegetett azzal, hogy hátat fordít amerikai szövetségesének.

A védelmi egyezmény egyoldalúan felmondható, és felmondását követően 180 nappal megszűnik érvényessége. A szerződés az alapja a közös hadgyakorlatoknak, valamint az amerikai katonaság emberkereskedelem, terrorizmus, kábítószerkereskedelem és kibertámadás terén nyújtott támogatásának. Washingtonnak nagy szüksége van Manilára a terjeszkedő kínai befolyás kordában tartásához, míg utóbbi az iszlamisták elleni küzdelemben támaszkodhatott amerikai szövetségesére.

A Fülöp-szigeteki külügyminiszter szerint a lépés a két ország gazdasági kapcsolatára is káros hatással lehet. Az Egyesült Államok 2016 és 2019 között 500 millió dollárral (155 milliárd forinttal) támogatta a délkelet-ázsiai ország biztonságát.

A Fülöp-szigetek korábban amerikai gyarmat volt, amelynek függetlenségét Washington 1946-ban ismerte el. A két ország kapcsolata ezt követően is szoros maradt, térségbeli szövetségesként számíthattak egymásra. Az elmúlt időszakban azonban nőtt az Egyesült Államokkal szembeni elégedetlenség. Duterte azzal vádolta Washingtont, hogy beavatkozik országa belügyeibe.

 

MTI