Mindenkinek van függősége, a legsúlyosabbak közé a drogot, alkoholt, nikotint, közösségi médiát, gyógyszert soroljuk — de mi a helyzet az ártatlan kávéval, csokoládéval, sorozatokkal, vásárlással edzéssel, vagy épp a munkával? Bármikor le tudunk állni?

Két, telt házas előadást tartott szerdán Szatmárnémetiben a mogyoróscsoki és pipafüggő toxikológus, dr. Zacher Gábor, aki az RMDSZ Szatmár megyei Nőszervezete és a Gyöngyszem Alapítvány meghívására érkezett, s kora délután a kamaszokkal beszélgetett a kábítószer-, az energiaital- és a telefonfüggőségről, kora este pedig a felnőttek mindennapi függőségeinek világát járta körbe. Mint köszöntőjében Major Melinda szervezeti elnök rámutatott, nem véletlenül hívták meg a jól ismert és népszerű főorvost, ugyanis november a szenvedélybetegségek elleni küzdelem hónapja — és tetszik vagy sem, beismeri-e vagy sem, de mindenkinek van valamilyen függősége; a függőség életünk szerves része lett és sajnos sok esetben át is vette az irányítást. A rendezvény fővédnöke ez alkalommal dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettese volt, aki annál is szívesebben vállalta el a felkérést, mivel régóta figyelemmel kíséri a nőszervezet tevékenységét és felvilágosítással, egészségmegőrzéssel kapcsolatos rendezvényeiket.

Mintha kalapáccsal pofán vágnának

A fiatalokat nem elrettenteni kell, hanem normálisan elmagyarázni: mi miről szól, azaz milyen szernek (s a „szer” alatt nem csak drogokat érti) milyen a hatása — vallja dr. Zacher Gábor. És lebilincselően érdekes előadása alatt valóban ezt teszi: magyaráz. A kamaszok nyelvén, szófordulataikat használva, a filharmónia termét zsúfoltságig megtöltő gimnazisták figyelmét teljesen lekötve, mintha kicsit elvarázsolta volna őket — ami persze nem újdonság, hiszen amit „a Zacher” mond, arra mindig odafigyel a fiatalság, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire lázadozó vagy sem; és nem csak meghallgatják, de meg is hallják mondanivalóját. Pedig nem az élet napos oldaláról beszél rózsaszín selyempapírba becsomagolva, hanem a kőkemény valóságról, teljes nyíltsággal, sok humorral, de egyetlen szó mellébeszélés, egyetlen hamis hang nélkül. „Attól, hogy egy fiatalt azzal fenyegetünk: két évre börtönbe zárják őt, ha elbódulva, bedrogozva elkapják a rendőrök, még nem fog tudni jó döntéseket hozni egy bizonyos helyzetben. A büntetőpolitika érdemben nem fogja megváltoztatni a jelenlegi drogozási helyzetet, mint ahogy a szülői büntetőpolitika sem oldja meg az épp aktuális helyzeteket. Azt gondolom, hogy a lehető legtöbbet kellene kommunikálni a fiatalokkal, de nem kiemelten, csak a szerekről kellene beszélni, meg arról, hogyan hat a drog a receptorainkra. Hanem adni kellene ennek a generációnak egy értékrendet, keretrendszert, jövőképet, és példaképeket, ami alapján tudnak majd jó döntést hozni. A jó döntés pedig nem más, mint egy hihetetlen egyszerű három betűs magyar szó: a nem. Nem a drogozásra — a kábítószerekkel kapcsolatban abszolút intoleráns vagyok. Mert nem lehet tudni, az egyszeri használatnak is mi lesz a következménye. Az alkohol kicsit kiszámíthatóbb, de ott se legyen harmadik pohár, mert az után jönnek a problémák, amikor a haverok segítenek hazamenni, meg fogják a fejünket jobb esetben a mosdó vécécsészéje fölött vagy az árokparton. És ezt tapasztalatból is mondom” — fogalmazott.

Mint magyarázta, a kábítószer-népszerűségi toplistát a marihuána vezeti, de rögtön nyomában vannak a „biofűként” emlegetett mesterséges anyagok, melyek hatása tizenöt-hússzor erősebb a marihuánáénál, s olyan érzés, „mintha kalapáccsal pofán vágnának”. „Ebben a pillanatban körülbelül 150-féle biofű kapható a piacon, számuk ténylegesen napról napra nő, az új szerek világa pedig hihetetlenül pörgős: az elmúlt négy évben 300 új tudatmódosító szer került forgalomba Európában s értelemszerűen Magyarországon is — ezt még a szakma sem tudja követni! Arról már nem is beszélve: én nem azt kezelem, amit a gyerek szív, hanem a kábszeres gyereket, de ezért jó lenne tudnom azt is, mi az, amit szív, szippant, lenyel” — mondta. Nem mellesleg jelentősen megváltozott a tudatmódosító szerek világa, előállításuk a „zuglaborokból” átkerült a Távol-Keletre s főleg Kínába, ahol már nem kontárok kotyvasztanak össze ezt-azt, hanem szakképzett vegyészek és orvosok speciális vegyi üzemek még speciálisabb laboratóriumaiban állítják elő a valamit, ráadásul megjelentek a kombinált hatóanyagok is, példaként pedig egy pár héttel ezelőtti esetet említ, amikor Budapest négy különböző helyszínén foglaltak le ugyanolyan kék színű tablettákat, amelyeknek ugyanazok voltak az alkotóelemei, csak más-más arányban és ennek „köszönhetően” teljesen más hatást váltottak ki. „Tudjuk, hogy mi ez a kék tabletta? Gőzünk sincs róla és szerintem a srácok sem tudták. Úgy vették, hogy ez kristály, ez zene, ez kréta. Amikor ez a tabletta elkerül az analitikai laborba, majd megmondják, mi az. Ott majd kiderül, hogy egy olyan szerről van szó, amit már ismerünk, vagy egy teljesen új anyag, amivel még soha nem találkoztak. Ha új, akkor évek szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, milyen hatásai vannak a szernek, milyen elvonási tüneteket okoz, milyen népegészségügyi problémát generálhat. Az a baj, hogy ennek soha nincs vége, mert a vegyészek mindig újabb szereket találnak ki. Éppen ezért veszélyesek annyira ezek a drogok, mert az állandó módosítások miatt senki nem tudja, mi van bennük” — hangsúlyozta.

Belőtt pók és időzített bomba (energiaital)

Sokáig emlékezetesek maradnak a kamaszok számára a bedrogozott pók-kísérlet felvételei, amelyek minden szónál szuggesztívebben mutatták, hogyan is hatnak a különböző kábítószerek a szervezetre — a keresztespók a legprecízebb tervezőmérnöki remekművel felérő hálót szövi, ám igencsak furcsa formákat és alakzatokat hozott létre a különféle tudatmódosító szerek hatása alatt lévő takácsmester. „620–630-féle tudatmódosító szer, de mindegyiknek az a legfőbb hatása, hogy megváltoztat. A változás folyamatába meg nem tudunk beleszól, csak úgy történik velünk” — summázta. Persze nem csak a kábító-/tudatmódosító szerek változtatnak, ott van a kamaszok (s nem csak) körében olyannyira népszerű energiaital, ami időzített bomba a szervezetben, 14 éves kor alatti nyakalók esetében pedig a szívizomban — a hatás azonban csak majd felnőtt korban érezhető, de akkor alaposan. És ott van a mobiltelefon, az iPhone, a tablett, a közösségi hálók, a virtuális világ, ami lényegében ugyanolyan tudatmódosító szer, mint a dizájnerdrog vagy a joint. „Digitális detox — erre minden agynak és szervezetnek szüksége van! Lefekvés előtt egy órával nincs net, se chat, se stratégiai játék. És akkor mit csináljunk? — kérdezitek. Hát beszélgessünk, olvassunk, nézzünk meg egy filmet a tévében — net nélkül is van világ, az offline-világ is világ, sőt, élhető világ” — hangsúlyozta.

Mindennapi függőségeink — van egy pár

Talán nincs is olyan ember, akinek ne lenne valamilyen függősége, sőt, dr. Zacher Gábor szerint mindenkinek van függősége. Igaz, napjainkban a függőség szó eleve negatív értelemben használódik (alkohol, kábítószer, gyógyszer, dohányzás), pedig vannak fajsúlybeli különbségek. De mi a helyzet a többi függőséggel: a munkával, a koffeinnel, a vásárlással, a csokoládéval, a sorozatokkal, a facebookkal, az edzéssel, a számítógéppel és a mobiltelefonnal? Csak a tisztánlátás végett: a függőség szerves rész lett életünknek. Ránk talál, körülvesz, nem ereszt. De mi rejlik a háttérben? Erre próbált válaszolni a népszerű szakember, rengeteg humorral és még több élethelyzettel, egyfajta „tetemre-hívásra”, önmagukkal való szembenézésre sarkallva a hallgatóságot. „43 éve dohányzom, pontosabban pipázom, és semmilyen motivációm nincs, hogy lemondjak róla” — summázta egyik saját függőségével kapcsolatban, hozzátéve azt is: nagyon nem mindegy, ki mikor kezd el cigarettázni, ugyanis a nikotinfüggőség a legintenzívebb az ember életében, s aki 15 évesen pipázik rá először, abból tuti függő lesz, aki viszont csak a 20 évesen, abból már nem. Persze a dohányzás csak egyik a sorban, de belegondoltunk-e már, hogy 24 óra alatt hányféle függőségünknek hódolunk? Koffein (ami hihetetlenül jó függőségi láncot alkot a nikotinnal), telefon, számítógép, gyógyszer, munka, edzés, alkohol — kicsit a napi rutin időrendjében sorolva és nem egyszerű abbahagyni, letenni egyiket sem. „A munkaalkoholista nagyon veszélyes — nem veszi észre, hogy elhasználta szervezete tartalékait. Igenis kell tudni olyan napot tartani, amikor nem csinálunk semmit. De tényleg semmit, hanem feltöltjük tartalékainkat. Csak úgy mondom: a szombat reggel nekiesünk takarítunk, mosunk, főzünk, bevásárolunk, végiglátogatjuk szülőket, anyósékat majd vasárnap este beleájulunk a fotelbe nem semmittevés” — hangsúlyozta. Mint rámutatott, a gyógyszerfüggő fogalmat legtöbben a különböző nyugtatókkal, antidepresszánsokkal és hasonlókkal hozzák összefüggésbe, pedig a hashajtó viszi a prímet (Magyarországon körülbelül 100 000 ilyen függőt tartanak nyilván) egy teljesen normális biológiai folyamat modern társadalmunk megfelelési kényszeréhez igazodó eltorzulása miatt, és az orrcsepp.

Kábítószer a közösségi média

„Kábítószert, alkoholt, cigarettát nem adunk gyermekünk kezébe — ez természetes. És telefont? Ami ugye már rég nem arról szól, hogy tud jelezni, ha késik, hanem tévét néz rajta, facebookozik, netezik, virtuális világban virtuális életet él — és persze a 3–4–500 000 forintos iPhone státuszszimbólum is. Arról már nem is beszélve, hogy sokkal több az okos telefon, mint az okos ember. Az utóbbi években 50%-kal lecsökkent a könyvek száma a magyarországi otthonokban; a gyerek nem olvas, részben mert nem divat olvasni, másrészt a kötelező olvasmányok meg is utáltatják vele és nagy a konkurencia: 3D-s látvány, 5.1 hangzásvilág, amelyek vitathatatlanul nagy élményt nyújtanak, de az az élmény elmúlik. Gyorsan. Az olvasás saját 3D-nkben játszódik és megmarad.

A közösségi média jó dolog volt bő évtizede, amikor megjelent — ma már a kábítószerekkel megegyező függőséget okoz! A közösségi média függők száma pedig nagyobb, mint az alkohol-, a gyógyszer- és a drogfüggők száma összesen. És ma már komoly szakirodalommal rendelkező, önálló pszichiátriai betegségnek minősül a facebook-függőség! Megjelentek a smartphone-zombik, pörgő a világ, azonnali érzelmi szükséget elégít ki (a net nem felel, de nem is felejt), a fiatalok egyre kevesebbet alszanak (mert máshonnan nem tudnak „időt lopni” a netezéshez) — persze ez ránk, felnőttekre is ugyanúgy érvényes. A digitális detoxra nekünk is szükségünk van, azaz elalvás előtt egy órával ne internetezzünk; tanuljunk meg lekapcsolni. Ma a televíziózás sem veszélytelen, ott vannak a sorozat- és azon belül a szappanopera-függők, akik átlagosan napi 5–6 órát ülnek a képernyő előtt és a nyomorúságos valóság elől a dél-amerikai milliomosok luxusvilágába menekülnek” — mondta.

Függőnek születünk vagy leszünk?

A függőségek, szenvedélybetegségeink életünk negatív és pozitív periódusában is kialakulhatnak, aztán jönnek az önáltató mondatok: mit árthat nekem, megérdemlem, és a talán leggyakoribb: bármikor abba tudom hagyni. Csak soha nem jön el az a „bármikor” — mutat rá a szakember. S hogy függőnek születünk-e vagy azzá leszünk? „Mindkettő. A függőségeknek van genetikai alapja — bár ezt a védekezőpáncélt sokszor húzzuk magunkra olyan esetekben is, amikor nem így van —, és ott van előttünk a szociális minta. Van egy felnőtt fiam, s nem mindig pozitív hangsúllyal szokták mondani, hogy ez a gyerek olyan, mint te vagy. De mitől lenne más a gyermekem? Sok mindent tőlem tanult meg, a napi működéstől kezdve addig, hogy bizonyos dolgokra hogyan reagál. Viszi a géneket, viszi amire tanítottam és viszi amit látott. Ha valaki úgy nő fel, hogy azt látja, apa iszik, anya meg napi öt órát ül a tévé előtt… akkor ő miért lenne más? A mintamagatartást tanítjuk gyermekünknek, de mi magunk úgy cselekszünk-e?  A legelső dolgok egyike, amit belésujkolunk: amikor belépsz valahová, köszönsz. Meg is tanulja, aztán amikor elmegyünk közösen vásárolni valamelyik bevásárlóközpontba, mit lát? Belépünk valahová, és apa (vagy anya) nem köszön, ergo amikor legközelebb a sarki kisboltba megyünk, a gyermek sem fog köszönni belépéskor Pirike néninek, aki születése óta ismeri, mi pedig jól leszidjuk. Pedig ő csak a tőlünk látott mintát utánozta. Figyeljünk rá: ha tanítok egy mintát, viselkedjek is annak megfelelően, ne állítsunk a gyermek elé olyan erkölcsi elvárást, amit mi magunk nem tudunk teljesíteni és saját frusztrációnkat ne csemetéinket akarjuk bepótolni, mert abból soha semmi jó nem sül ki” — hangsúlyozta. No és hol a határ a tolerálható és a kóros függőség között? „Attól függ, melyik oldalról nézem — saját függőségemmel én mindig jól elvagyok. De legyen merszünk tükörbe nézni, merjünk saját magunkba nézni és elgondolkodni azon: hová jutok” — zárta előadását dr. Zacher Gábor.

Szabó Kinga Mária