Sport

A Fradi is ellen játszott a Victoria

2016.02.11 - 19:29

Javában zajlik a felkészülés a tavaszi idényre Nagykárolyban, a Victoria csapatánál, Răzvan Nintaș vezetőedző legényei pedig egy összetartáson vesznek részt ezen a héten. 

A szakvezető elmondta, lett volna lehetőségük egy aknasugatagi edzőtáborra, de úgy vélték, hogy Nagykárolyban is adottak az optimális feltételek arra, hogy az elitligás csapat kellően felkészüljön a visszavágókra. „Jó edzőpályánk van, felszerelt konditerem, illetve a termálstrand medencéje is a rendelkezésünkre áll” — mondta Nintaș.

A Victoria egyébként többnyire 18-19 éves srácokkal kezdte meg az elitligás bajnokságot, 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel a táblázat 7. helyén állnak. A szakvezető szerint a játékoskeret a téli vakációban sem változik sokat, az újoncok névsorát pedig Ritli Raul erősíti.

A Victoria már négy barátságos mérkőzést is játszott. Előbb Budapester utaztak, ahol a Ferencváros 19 éven aluliak korosztályos csapatával mérkőztek és 1–0-ra kaptak ki, majd a Szatmárnémeti FC Olimpia 19 éveseivel játszottak 2–2-es döntetlent Nagykárolyban. Tasnádon 4–4-es döntetlennel ért véget a szintén elitligás Unirea elleni találkozó, a Bihari negyedosztályos Érmihályfalvi Unirea elleni károlyi barátságos végeredménye pedig 1–1 volt.