Belföld

A fővárosi tiltakozásokat profik szervezik, ezek már nem spontán tüntetések

2017.02.06 - 13:00

Bár vannak olyanok is a bukaresti kormánypalota előtti téren, akik meggyőződésből tüntetnek, több jel is arra utal, hogy a fővárosi tiltakozásokat "profik szervezik", ezek már nem spontán megmozdulások - véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

"A szervezés módja, a tiltakozások finanszírozása — úgy értesültem, hogy ma buszokkal, kisbuszokkal, vonattal szállították az embereket a fővárosba — mind arra utal, hogy profik szervezik a megmozdulásokat. Ez már nem spontán tüntetés, szervezői munka áll a háttérben" — mondta Liviu Dragnea a Romania TV vasárnap esti műsorában.

A pártelnök szerint "nehéz meghatározni", hogy ki áll a szervezés hátterében, ugyanakkor azonban meggyőződését fejezte ki, hogy "az ország stabilitása érdekében fellépő intézmények" fényt derítenek majd erre.

 

"A rendelet csak ürügy volt, hogy félretájékoztatással rávegyék a jóhiszemű embereket arra, hogy vonuljanak utcára. Tudomásom szerint ma közzétették annak a kormányülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen rendeletet fogadott el a Cioloș-kormány a Büntető törvénykönyv módosításáról. Akkor is azért kellett sürgősségi hatállyal elfogadni, mert a végéhez közeledett az a 45 napos határidő, amelyen túl az alkotmánybírósági döntés tulajdonképpen érvényteleníti a Btk. egy cikkelyét. Az államelnöki választások óta a PSD megosztása, szétszakítása a tét" — tette hozzá Dragnea, aki szerint "jelen pillanatban mindenki várja, hogy mit üzen az államfő".

 

A pártelnök azt is elmondta, nem a PSD kezdeményezte a Cotroceni-palota előtt tartott vasárnapi megmozdulást, de több területi szervezet vezetői is ellentüntetések szervezését szorgalmazzák.

Forrás: AGERPRES/(RO — szerző: Irinela VIȘAN, szerkesztő: Florin MARIN; HU — szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)