Sport

A Fortuna nyerte a helyi derbit

2019.03.18 - 08:17

A Liga 4 hétvégi fordulójában községi rangadót rendeztek vasárnap Kaplonyban, ahol kisebb meglepetésre az éllovas AS kikapott a Fortunától. Nagykárolyban FIFA-bíró vezette a bajnokit.

4-0-s győzelmet aratott hazai pályán a Nagykárolyi Victoria VSK a Liga 4 C-csoportjának második tavaszi mérkőzésén. A Szaniszlói Recolta elleni találkozót a Bajnokok Ligájában is fújó Kovács István vezette. Az első 35 perc után két gól találtak a károlyiak Alex Babiciu és Mihály István révén, a második félidő elején Bákai Balázs növelte háromra az előnyt, majd átadták a kezdeményezést az ellenfélnek. A szaniszlói csapat igyekezett megszerezni a becsületgólt, viszont a végén ismét a „Viki” volt az eredményes: a hosszabbítás perceiben Randu Silaghi állította be a végeredményt.

Ugyanebben a fordulóban derbit tartottak Kaplonyban. A tabellát vezető AS kezdett jobban és Silaghi Gábor edző-játékos révén meg is szerezte a vezetést. Mindezt persze igen sokan, hozzávetőleg háromszáz néző tekintette meg. Tapintható volt a feszültség, de tét ellenére nem rokkant meg a Fortuna, sőt, az első játékrész közepén Lőcse Levente révén sikerült is egyenlíteni egy szépen kivitelezett szabadrúgás révén. A második játékrészben Kind Dániel megszerezte a vezetést a Fortunának, és ennek megfelelően csapat „betolta a buszt” a kapuja elé. Több gól nem is született, így az AS idénybeli második vereségét szenvedte el, és ezzel együtt beérte őt a csomaközi egyesület, a „Viki” pedig már csak 5 pontra van a két éllovastól.

„Az összetartásnak és a csapatmunkának köszönhetjük a sikert. Ennek lett meg az eredménye. Jobbak voltak fizikailag, viszont mi a tapasztalatnak, a rutinnak köszönhetően kibírtuk” — vélte a mérkőzés után a Fortuna edzője, Gál Zoltán.

Liga 4, C-csoport, 15. forduló

Nagykárolyi VSK Victoria – Szaniszlói Recolta 4–0

Kaplonyi AS – Kaplonyi Fortuna 1–2

Börvelyi Stăruinţa – Mezőteremi Victoria 1–0

Érendrédi Real – Mezőfényi Fröhlich 1–2

Csomaközi Schamagosch – Gencsi AS 2–1

Kálmándi Schwaben – Piskolti Unirea 1–1

Szabadnapos: Viitorul Lucăceni.

1

Kaplony

14

12

0

2

46–15

36

2

Csomaköz

14

12

0

2

31–18

36

3

Victoria

14

10

1

3

46–15

31

4

Fortuna

14

9

1

4

37–15

28

5

Mezőfény

14

9

0

5

25–15

27

6

Kálmánd

14

6

4

4

27–20

22

7

Érendréd

14

6

2

6

26–23

20

8

Piskolt

14

5

2

7

27–28

17

9

Szaniszló

14

4

2

8

20–28

14

10

Lucăceni

13

3

1

9

18–43

10

11

Börvely

13

2

2

9

10–43

8

12

Mezőterem

14

2

0

12

18–37

6

13

Gencs

14

1

3

10

17–48

6

IFIK, Liga 4, C-csoport, 15. forduló

Nagykárolyi VSK Victoria – Szaniszlói Recolta 17–0

Kaplonyi AS – Kaplonyi Fortuna 3–0

Börvelyi Stăruinţa – Mezőteremi Victoria 3–1

Érendrédi Real – Mezőfényi Fröhlich 1–4

Csomaközi Schamagosch – Gencsi AS 3–0

Kálmándi Schwaben – Piskolti Unirea 3–1

Szabadnapos: Viitorul Lucăceni.

1

Kaplony

14

14

0

0

62–13

42

2

Victoria

14

13

0

1

103–19

39

3

Kálmánd

14

8

3

3

34–28

27

4

Mezőfény

14

8

3

3

39–38

27

5

Csomaköz

14

8

1

5

38–26

25

6

Fortuna

14

6

1

7

29–51

19

7

Börvely

13

5

3

5

22–25

18

8

Piskolt

14

4

3

7

33–37

15

9

Szaniszló

14

4

2

8

26–48

14

10

Gencs

14

3

1

10

17–34

10

11

Lucăceni

13

2

2

9

16–45

8

12

Érendréd

14

2

2

10

15–47

8

13

Mezőterem

14

2

1

11

15–38

7

Megyeri Tamás Róbert