Vidék

A Föld napját ünnepelték

2019.04.15 - 10:49

Bár a Föld napja csak április 22-én lesz, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség viszont a húsvétra való tekintettel egy héttel korábban ünnepelte meg az eseményt, méghozzá az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély romjainál.

A szervezésben részt vett az aranyosmeggyesi önkormányzat, a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság, az Aurel Popp Művészeti Líceum, illetve az egyik helyi alumíniumfeldolgozó üzem is.

A földnapi program megnyitóján Radu Roca, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM) alelnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, valamint a szervezők közül többen is felszólaltak, hangsúlyozva e jeles nap fontosságát.

A rendezvényen nagyon sok gyermek és fiatal is részt vett, akik közreműködésével sikerült egy igazán színes és szórakoztató programsorozatot megszervezni.

A köszöntőbeszédek után először egy, a Földet ábrázoló kört alakítottak ki a résztvevők 365 árvácskát felhasználva, majd elkezdődött a kialakított standok látogatása is, illetve a művészeti líceum diákjai hozzáláttak alkalmi festményeik elkészítéséhez. A helyszínen ott volt az Ecotic Egyesület ökokaravánja is, s a résztvevők érdeklődéssel csodálták meg a mozgómúzeumot.

Az esemény fénypontja egy valódi hőlégballon felemelkedése volt, amelybe bárki beszállhatott, hogy mintegy 30 méteres magasságból csodálhassa meg azokat az alkotásokat, amelyeket ottlétük során a résztvevők hoztak létre Életet a Földnek, Életet Nekünk mottóval.