Vidék

A fiatalokra is figyelnek Mikolában

2018.12.29 - 09:53

Közel 100 gyermek és számos gyülekezeti tag élvezte egész éven át annak a pályázatnak az előnyeit, amelyet a Mikolai Római Katolikus Plébánia nyert még az év elején a Bethlen Gábor Alap jóvoltából.

A kegyelem forrásában nevű pályázat 500 000 forint értékben támogatta az egyházközösséget, így egy laptop és egy videoprojektor megvásárlása mellett sikerült számos közösségformáló foglalkozást is szervezni az elmúlt csaknem egy év leforgása alatt.

A pályázat keretében vásárolt két műszaki cikket úgy a hittanórákon, mint a szentmiséken, különböző hitmélyítő találkozásokon, illetve a fiatalok számára szervezett filmklubok során használta a plébánia, közel 100 gyermek és számos gyülekezeti tag örömére.

A pályázat révén havi rendszerességgel kézműves-foglalkozásokat is szerveztek Antku István plébános és Tasnádi Klaudia tanítónő vezetésével, ugyanakkor a pályázat előkészítésében és lebonyolításában segítő kezet nyújtott Oláh Tímea is.

A mikolai plébánia által szervezett foglalkozásokon nemcsak helyi, de sándorhomoki, szárazberki és egri gyermekek is rendszeresen részt vettek, azaz a plébániához tartozó három filia ifjai is.

Bár a Bethlen Gábor Alap ezen pályázata az idei évvel véget ért, ám a vásárolt javak hasznát továbbra is élvezni fogják a fiatalok, hiszen a különböző tevékenységek a pályázat lezárultával nem szűnnek meg.

Bajnai Botond