Külföld

A fiatalokhoz szólt Ferenc pápa

2018.03.25 - 16:28

A pápa virágvasárnapi beszédében az Egyesült Államokban zajló tömegtüntetéseket követően felszólította a fiatalokat, hogy szálljanak szembe az őket elhallgattatni kívánó felnőttekkel.

Ferenc pápa és asszisztencia mellett jelen volt a szertartáson az a háromszáz fiatal is, akik az elmúlt héten együtt tanácskoztak a püspöki szinódus munkatársaival és internetes kapcsolat révén mintegy húszezer társukkal szerte a világon, hogy közösen dolgozzanak ki egy munkadokumentumot, melyben megfogalmazzák örömeiket és bánataikat, kéréseiket és javaslataikat, hogy azt Ferenc pápának átnyújtva, közvetlenül járulhassanak hozzá az október püspöki ifjúság-szinódushoz. A mostani virágvasárnap egyúttal a 33. Ifjúsági Világnap római egyházmegyei találkozója is volt, melyen sok ezer fiatal vett részt, idén ezen mottó jegyében: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél” (Lk1,30). A körmenet végül az obeliszktől a Szent Péter bazilika előtti térre vonult, ahol Márk evangéliumából olvasták fel Urunk szenvedéstörténetét.

"A fiatalok elhallgattatása olyan kísértés, amely mindig is létezett" - mondta a pápa. Számos módja van annak, hogy a fiatalokat csendessé és láthatatlanná tegyék. Számos módszer van arra, hogy 'elaltassák' a fiatalokat, hogy ne csapjanak zajt, hogy ne kérdezzenek és ne vonjanak semmit kétségbe" - hangsúlyozta a fiatalok világnapján, a Szent Péter téren tartott virágvasárnapi miséjében a katolikus egyházfő. Jorge Bergoglio Jézus szavait idézte a "túlságosan nyíltszívű és hangos" tanítványokról. "Ha ők hallgatnak, a kövek fognak kiáltani" – mondta. Kedves fiatalok, nektek kell döntenetek! (...) Ha mi, felnőttek és (közöttünk) az oly gyakran korrupt vezetők hallgatunk, a világ néma marad, és elveszíti az örömöt, kérdelek titeket: ti vajon kiáltotok-e? Legyetek szívesek, döntsetek, mielőtt a kövek kiáltani fognak – fogalmazott. Ferenc pápa, aki korábban többször is elítélte a fegyvergyártást és a lövöldözéseket, nem tett konkrét utalást az Egyesült államokbeli tömegtüntetésekre, amelyeken többségükben fiatalok vettek részt. A tüntetők a fegyvertartás megszigorítását követelték, a floridai gimnáziumban történt februári lövöldözés túlélőinek felhívására. A 81 éves egyházfő hosszú és ünnepélyes virágvasárnapi misét mutatott be a Szent Péter téren összegyűlt tízezrek előtt. Kezében pálmaággal vezette a körmenetet a keresztény világ legnagyobb temploma előtt, emlékezve a napra, amelyen a Biblia szerint Jézus bevonult Jeruzsálembe, ahol öt nappal később keresztre feszítették. Az egyházfő felidézte Jézus bevonulását Jeruzsálem városába: azt mondta, felszabadult öröm kísérte azt azok részéről, akik már régóta várták, akik kitaszítottan éltek a társadalom peremén, ugyanakkor a bevonulást fenntartás és gyűlölet is kísérte. A ma emberében is ez a két érzelem vegyül – idézte a pápa gondolatait.