A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében fiatalok és kevésbé fiatalok beszélgettek arról, tudják-e a mai ifjak, hogy mit akarnak, és milyen lehetőségeik vannak céljaik eléréséhez, hogyan lehet a vágyálmoktól eljutni a valósághoz.

A beszélgetésen részt vett: Fleisz Kinga pszichológus, tréner; Ary Dalma, Pataki Balázs, Gáti Gábor és Fábián V. Ármin végzős középiskolások; Bessenyei Gedő István dramaturg; Gárdos Blanka, Fehér Imola és Maskulik Levente tanárok; Kardos Melinda pszichológus, egyetemi tanár; Dobai Zoltán református lelkipásztor, Kovács Tímea ügyvéd, Juhász Zita egyetemista; Szabó Erzsébet gyógytornász; Bihari Barna vállalkozó és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Az első részben Fleisz Kinga arról beszélt, hogy tizennyolc-tizenkilenc éves korig kell eldönteni, hogy kik vagyunk. Ehhez kapcsolódóan Elek György hozzáfűzte: nagyon sok fiatal tizennyolc éves korában még gyerekként viselkedik. Milyen következményekkel jár a kései felnőtté válás? — vetődött fel a kérdés.

Fleisz Kinga szerint pontosan ez a kapunyitási pánik, amit egy tizennyolc-tizenkilenc éves nem úgy él meg, mint rossz, mint ahogy a kapuzárási pániknál sem az van igazán zavarban, aki ezt megéli, hanem a környezete. Nagyon érdekes, hogy régebben tizennégy-tizenhat éves korban sok fiatal már tanult egy szakmát. Akkor szűkebbek voltak a választási lehetőségek, ma szélesebbek. A szülőnek volt egy mestersége, annyi volt a választás, hogy a gyerek azt folytatja, vagy valahova máshova megy. Aztán jött a reál-humán szak, itt egy kicsit szélesedett a kör, de ez sem volt nagy eltérés. Most az egész világ palettája lehetőség. A választási lehetőségek mindig zavart okoznak a döntésben, sőt, gátolják a döntést. Ezért van egy elodázási vágy, hogy nem tudom, melyik a legjobb választás, ezért szeretem kitolni, biztosra menni. Modellként még a klasszikus forma van meg. Az, amikor a szülők szülei még feltétlenül olyan korban éltek, amikor a fiatal választott egy szakmát, azt lassan-lassan megtanulta, fejlődött, majd egy kis csoportnak a vezetője lett. Körülbelül eddig lehetett eljutni. Most ez teljesen borult. Ezt az örökséget — hogy biztosra kell menni — a mai világ nem nagyon tudja garantálni, mert holnap tényleg bármi történhet, sőt, ha a híradót nézzük, lehet kalkulálni földrengéssel, gazdasági válsággal és olyan dolgokkal, amikkel régen nem kellett, ezért hihetetlen nehéz a választás, és hihetetlen nehéz annak a késztetése, hogy az identitásmegtalálás ne legyen meg. Honnan tudja egy mai fiatal, hogy mi a jó, mi az érték: a kompetitivitás (versenyszellem) vagy az altruizmus (önzetlenség)? Ha valaki nagyon önzetlen, megelőzik, ebben a világban pedig nem lehet, csak elsőnek lenni, tehát mindenki számára fel van adva a lecke. A tudjuk, mit akarunk ebben a korban három nagy irányt kell mutasson: az egyik a szakmai tudom, mit akarok, a másik, hogy milyen kapcsolati rendszerben működök, hogyan viszonyulok a párkapcsolathoz, a harmadik, hogy milyen szociális körben mozgok. Figyelembe kell venni a spirituális oldalt is és azt, hogy ki milyennek látja a saját külsejét.

Dobai Zoltán egy anekdotát mesélt el. Egy angol író nagyon sietett valahova, beült egy taxiba, és azt mondta a taxisofőrnek: „Hajts, ahogy csak bírsz!” A taxis elkezdett őrülten száguldani, az utas el volt foglalva azzal, hogy ő mit fog mondani azon a tanácskozáson, ahova sietett, néhány perc múlva pedig megkérdezte a sofőrt: „Tudod, hova mész?” A sofőr azt válaszolta: „Nem tudom, csak azt tudom, hogy gyorsan hajtok.” Ez a történet nagyon kifejezi azt, amit nagyon sok fiatal ma megél. Nem tudja, mit akar, de azt nagyon akarja és főleg gyorsan. Dobai Zoltán a munkájának azon a területén, amit fiatalok között végez, ezt gyakran tapasztalja. Nem tudják, mit akarnak, de azt nagyon. Valószínűleg itt van a szerepük azoknak, akik valamit már megéltek. El kell mondani, hogy milyen lehetőségek vannak. El kell igazítani a fiatalokat ebben a szörnyű útvesztőben, ebben a sok irányba ágazó világban. Talán ez a feladata ennek a beszélgetésnek is, meg kell találni a módját annak, hogy a fiatalok segítséget kapjanak. Dobai igyekszik segíteni a fiataloknak, mert ő maga nagyon sok segítséget kapott. Ő igényelte a segítséget, ma nagyon sok fiatal nem ezt teszi. Úgy érzik, meg tudják oldani ők a problémáikat.

Elek György megkérdezte Dobai Zoltánt, hogy tizennyolc éves korában tudta-e, mit akar. A válasz határozott igen volt. Majd hozzáfűzte: de ebben nagyon sokat segített az, hogy volt egy ifjúsági közösség, ahol voltak modellek, akikre fel lehetett nézni, akik fiatalkorukban ugyanúgy tudták, hogy mit akartak.

Bessenyei Gedő István számára ez egy nagyon érdekes és vitatható kérdés. Ő ugyanis tizennyolc éves korában pont mást akart. Ötéves korában úgy indult a pályaválasztási sorozata, hogy vagy pap lesz, vagy gulyás. Mindenképpen pásztorkodni akart. Később a színház felé fordult a figyelme. Részt vett színjátszó körökben, alapított színjátszó köröket, verset és prózát mondott, majd Szilágyi Éva magyartanár hatására irodalom szakra jelentkezett, másodéven elkezdett a színháztudománnyal foglalkozni, innen pedig már egyre inkább a színház felé vitte az útja. Elvégezte a rendezőit, most színháztudományból doktorál. Bessenyei azt gondolja, nagyon sok lehetőség adódik a mai fiatalok számára, s a kulcsszót a készenlétben határozza meg vagy a felkészültségben. Nagyon felgyorsult az élet, egy harmincéves nem biztos, hogy hasznos tanácsot tud adni egy húszévesnek. De mindig aktuális, hogy jönnek helyzetek, ezért fontos tudni, hogy az illető mit akar. Legalább ilyen fontos a rugalmasság, kell tudja a fiatal, hogy mire van lehetősége. A lehetőségek jönnek szembe, ám ahhoz, hogy ezeket a fiatal meg tudja fogni, elsősorban tudásra van szükség, másodsorban felkészültségre, és ez alatt a lelki felkészültséget is érteni kell. Pszichésen is fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy amikor szembejön egy nagyon jó lehetőség, azt ki lehessen használni. Ami nagyon nehéz, az az, hogy kell tudni választani a lehetőségek közül, és a döntés mindig az érintettnek legyen a legjobb. Nem az a jó döntés, amit valamilyen értékrend szerint mások írnak elő. Bessenyei számára is megnyílt a választási lehetőség a szatmárnémeti színház és a budapesti Nemzeti Színház között. Tudta, hogy a nemzetiben egy ideig a kispadon kellett volna ülnie, míg Szatmárnémetiben elég hamar elfoglalhatta a művészeti igazgatói széket. A mai fiataloknak az a buktatójuk, hogy hirtelen sokat akarnak, és van, akinek meg is adatik a lehetőség, hogy magas beosztásba kerüljön, de képtelen helytállni, s emiatt megjelennek a pszichés problémák. Az a fajta építkezés, ami az előző generációknál szépen és lineárisan működött, ma már nem alkalmazható, ugyanis hiába gondolja el valaki az életpályáját, talán nem fogja tudni megvalósítani, mert nem biztos, hogy szembejön az a lehetőség. Vannak túlzsúfolt és hiányszakmák, ahhoz kell alkalmazkodni, amelyikre igény van. Mindenki ismeri azt a területet, amelyiken jó vagy rossz lehet, a lényeg az, hogy mindent tudatosan kell csinálni.

Bessenyei kifejtette, hogy nagyon sokszor nem a fiatalok mások, mint régebben, hanem a konjunktúra, a körülmények, ezért a fiatalok nem lehetnek nem mások. Nagyon sok esetben nem a fiatalok mentalitása változott meg, hanem a társadalom. Ez nagyon befolyásolja azt, hogy a fiatalok mennyire tudják, mit akarnak, másrészt mennyire tudják megvalósítani, amit akarnak. A mai fiatalok számára nemcsak az információ sok, hanem a hamis információ is, rengeteg álhír keletkezik és kel szárnyra. A fiatalok nagy része az információk világban sokkal jobban boldogul, mint a szülei, sokkal nehezebben dőlnek be álhíreknek, az idősebbek viszont hamarabb elhisznek valótlan dolgokat. Ezek kiküszöböléséhez nagyon sok önismereti tevékenységre van szükség: sport, vallás, filozófia stb.

Kovács Tünde szerint a mostani harmincasok a régi húszéveseknek felelnek meg. A formaiság és a tartalom szempontjából talán a kezdő generációnak azt lehet mondani, hogy arra a gyorsan szaladó szekérre érdemes elvinni az előző generációk tanácsait. Valóban különleges készségekkel rendelkeznek a fiatalok, de nem biztos, hogy be tudják kötni a cipőjüket. Tudják, hogy a sztárok hol nyaralnak, de lehet, hogy nem tudják a maguk spirituális dolgait, amelyek a fejlődésükhöz szükségesek. Amikor az Y-generáció elkezd majd gyereket nevelni, adódhatnak problémák abból is, hogy nem lesznek felkészülve, mert a szülők most mindentől megkímélik őket, de nem tanítják meg őket az életre és nem tanítják meg őket küzdeni. Nem az kellene legyen a modell, hogy a szülő azt mondja: tudod te jól, neked vannak az információid, de az sem lehet, hogy a gyerek azt mondja: a szülő ne adjon tanácsokat, mert úgysem tudja azokat a dolgokat, amiket a mobiltelefon elárul.

Kardos Melinda a tanítóképző főiskolán nagyon sok fiatallal találkozik. Sokat figyeli, hogy ezek a fiatalok tudják-e, mit akarnak, amikor beiratkoznak, és három év múlva, amikor kikerülnek, tudják-e majd nevelni a jövő generációját. Ugyancsak sokat foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel Szatmár megye nyolc településéről. Azt tapasztalta, hogy ha megkérdezünk egy tizennyolc éves, frissen végzett fiatalt valamelyik középiskolában, és egy tizennyolc éves roma fiatalt, aki a harmadik gyerekét neveli, hogy tudja-e, hova tart, mi a jövőképe, elég érdekes válaszokat kapunk. Minket a sajátos szatmári vonatkozásokban jobban kellene foglalkoztassanak, hogy hol tartanak és milyen irányba haladnak ezek a fiatalok. Kardos Melinda amiatt örül, hogy részt vehet ezen a beszélgetésen, mert itt egy nagyon égető téma kerül megvitatásra. Kardos Melinda fontosnak tartja, hogy reális változási lehetőségeket biztosítsanak mind a tanítóképzősöknek, mind a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Szatmárnémetiben és megyei szinten is nagyon sok lehetőség van. Az iskolákban van fenntartott hely a roma fiatalok számára. Meg kell nekik magyarázni, hogy milyen következményekkel jár az, ha továbbtanulnak vagy ha még kiskorúként gyereket vállalnak. A mai szülő kell vállalja azt, hogy a sorstörvényt átírja, mert az előző generációkban nem így éltek, nem ez volt a minta, el kell indítani a gyereket egy ismeretlen ösvényen. Meg kell győzni a szülőt, hogy egy hiteles ember mondja azt, hogy jobb lesz a gyereknek, ha továbbtanul. Sok roma gyerek beiratkozott iskolába, de nem kapta meg időben a beígért támogatásokat, emiatt a szülők nem tudták fizetni a költségeket. Reális változási lehetőségeket kell biztosítani a gyereknek, és fel kell villantani neki a jövőképet. Mind a tanítóképzősöket, mind a hátrányos helyzetűeket meg kell tanítani alkalmazkodni a helyzetekhez. Ezt a felnőtteknek is meg kell tanulni újra és újra. Tudnia kell a fiatalnak, hogy mit akar, de legyen felkészülve bármilyen változásra.

Fábián V. Ármin egyetért abban, hogy nehéz eldönteni, mi egy fiatal életcélja. Tudatosulhat benne, hogy egy híres orvos szeretne lenni, de mi történik, ha valami közbejön? A célok mindig változnak, és valóban mindig készen kell állni és rugalmasnak kell lenni. A legfőbb cél — bármennyire is közhelyesnek is hangzik — az, hogy jót tegyünk. Ha valaki tanár lesz, akkor kötelessége, hogy segítse mind a hátrányos helyzetben lévőket, mind azokat, akik jobb helyzetben vannak. Az orvosnak az a feladata, hogy segítse a betegeket. Fontos, hogy az ember ne csak az én-viszonyban lássa a világot. Mindannyiunk számára a saját és a családunk jóléte a legfontosabb, ugyanakkor fontos ezt az egészet nagyobb összefüggésben látni. Ármin szeptembertől az ELTE-n fog tanulni koreai nyelvet és filozófiát. Megkérdezték tőle, hogy miből fog élni ezután. Volt, aki azt mondta, kenyérre lesz pénze, de a cigit már kölcsön fogja kérni. Ármin úgy gondolja, hogy nem mindig a pénzre kell koncentrálni, hanem sok más egyébre is.

Pataki Balázs is egyetért azzal, hogy segíteni kell másokon, és a kapunyitási pánikkal, valamint azzal kapcsolatosan, hogy sok a lehetőség, s emiatt nehéz a döntés, megjegyezte, hogy ebben a világban élelmesnek kell lenni. Tény, hogy a fiatalok pénzügyileg korlátozottak, és nem engedhetnek meg mindent maguknak, de ezen a téren is sok a lehetőség, és tényleg a semmiből lehet várat építeni. Annyira nyitott ez a világ, hogy bárki, aki élelmes és intelligens, képes elérni azt, amit szeretne. Balázs nem hagyatkozna az állami támogatásokra, mindig saját erőből próbálna meg felépíteni maga számára egy biztos jövőt.