Egy friss felmérés szerint minden tizedik pályázót a Facebookos vagy Twitteres profilja miatt utasítja el a HR-es - írja a jobs.aol.com.
Egy amerikai tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy minden tizedik álláskeresőt azért utasítottak vissza, mert a Facebook- vagy a Twitter profilján vállalhatatlan dolgokat talált a HR-es. A jelenség főleg a 16-24 éves korosztályban megfigyelhető, vagyis a pályakezdők azok, akik kevésbé figyelnek oda, mit osztanak meg magukról a különböző közösségi oldalakon - írja a jobs.aol.com.
Ez az arány pedig valószínűleg tovább fog nőni, hiszen a megkérdezett fiatalok 70 százaléka azt mondta, hogy nem érdekli, ha a közösségi média használata során árthatnak a karrierlehetőségeiknek. Ráadásul a pályakezdők elvárásaival is gyakran súlyos gondok vannak, ugyanis 65 százalékuk elvárja, hogy többet keressen, mint a szüleik.
Szintén a kutatásból derült ki (amelyben 300 munkaadót kérdeztek meg), hogy a HR-esek 91 százaléka végez az interneten szűrést a jelentkezők között, és 69 százalékuk már utasított el pályázatot azért, amit talált.
Egy másik, szintén nagy felmérésben, amit a CareerBuilder.com végzett 2300 munkáltató között, az derült ki, hogy a HR-esek 40 százaléka kutakodik a jelölt után a neten, és 1/3-uk mondott már nemet azért, mert nem tetszett nekik, amit a pályázóról találtak.
Ezek voltak a legsúlyosabb problémák:
Provokatív fotók, kommentek
Hozzászólások berúgásokról, drogozásról
Korábbi munkahelyek szapulása
Bizalmas információk megosztása az előző főnökökről
Gyenge kommunikációs készség
Diszkriminatív megnyilvánulások
Hazugságok a készségekről (jobline.hu)