Egészség

A fiatalok 97 százaléka szerint a túlzott alkoholfogyasztás nem menő

2016.01.14 - 19:00

Menőbb a jól sikerült buli-selfie, mint a felelőtlen italozás – derült ki az egyik nagy sörgyártó cég globális kutatásából.

A friss felmérés szerint az Y generáció képviselőinek fontos a mértéktartás és az önmagukról kialakított pozitív kép fenntartása — írja a blikk.hu. A kérdésekre választ adó fiatal felnőttek 75 százaléka mondta azt, hogy a legtöbb esetben tudja, hol a határ. A válaszadók több mint fele leginkább a kontroll elvesztése miatt kerüli a bulikban a túlzott alkoholfogyasztást, ugyanakkor a megkérdezettek több mint egyharmada vallotta be, hogy posztolt vagy töltött már fel olyan képet a közösségi médiában ittasan, amit később megbánt. A kutatás eredménye szerint a vizsgált korosztály a párválasztás során is figyel arra, hogy a másiknál mennyire ürül a pohár. A résztvevők 97 százaléka úgy véli, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás taszító, és nem szeretne olyan személlyel kapcsolatot kezdeményezi, aki nem ismer mértéket.