A megemlékezések korát éljük. Alig van olyan nap, hogy ne emlékeznénk valamilyen történelmi eseményre: vesztes vagy győztes csatákra, történelmi személyiségek születésének vagy halálának évfordulójára, nemzeti ünnepeinkre és mindenre, amiből gyászos vagy ünnepi pillanatokat lehet teremteni. Ezeken az alkalmakon előadásokat tartanak, tanácskozásokat szerveznek, beszédek hangzanak el, koszorúkat helyeznek el, elítélik a múltat és célokat tűznek ki a szebb jövő reményében. Legutóbb ilyen volt az első világháború kitörésének a századik évfordulója és a második világháború befejezésének a hetvenedik évfordulója. Ma már tudjuk, hogy mindkét háború (de elmondhatjuk ezt valamennyi történelmi eseményről) politikai-gazdasági érdekekből robbant ki, és ugyanilyen érdekek irányították azok következményeit. A történelmi változásokat mindig hatalomváltás követi, amikor átértékelődik a múlt, gyakran megtörténik, hogy a háborús bűnösökből hősök lesznek, a hősökből pedig áldozatok. Az első világháború nagy vesztesei a magyarok voltak. A trianoni határok meghúzása után kezdődött el szétszóródottságunk, fogyásunk, sok esetben a beolvadásunk. A második világháború újabb fordulatokat hozott. Függetlenül attól, hogy melyik ország volt győztes vagy vesztes, Európa kettéosztásakor a győztes oldalon álló Románia is a szocialista tömb része lett. Románia számára annyit jelentett a győzelem, hogy területeket szerzett. A zsidókat deportáló németek elindultak a gyors fejlődés útján, a romániai svábokat viszont kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A német oldalon harcoló Románia győztesen került a kommunista diktatúra börtönébe, anélkül, hogy bárki is megkérdezte volna. A döntések mindig a nagyhatalmak érdekeinek megfelelően történtek: így van ez ma, és így lesz ezentúl is. 1956-ban senkinek sem volt érdeke a magyar nép szabadsága, mert a szomszédos népek ugyanúgy tanulhattak volna példájából, mint ahogy most tanulnak a magyar kormány intézkedéseiből. Mindig a győztesek a hősök — függetlenül attól, hogy mit képviselnek —, és azok, akik időben át tudnak állni a győztesek oldalára. A jelenlegi román politika is az átállásokra épül. Már folyamatban van az új parlamenti többség kialakulása, ami átállások nélkül nem történhet meg. De meg fog történni, mert ezt követeli meg nagyon sok egyéni és csoportérdek. Hogy mennyire lehet bízni az átállókban? Annyira, mint azoknak a román politikusoknak a szavában, akik miután átálltak a győztesek oldalára, a gyulafehérvári nyilatkozatban mindent megígértek az attól kezdve magyar kisebbségnek, de azóta sem tartották be ígéreteiket. Ha a történelmi megemlékezéseinket nem csak üres szavakkal töltenénk meg, hanem szembenéznénk a múlttal és felismernénk a hibákat, talán elkezdődhetne egy olyan folyamat, hogy ne csak elmondjunk dolgokat, hanem elkezdjük keresni a megoldás lehetőségét. Ez az, amit nem lehet látni. Mert mi az, ami képes felülírni a politikai és a gazdasági érdekeket?

Elek György