Sport

A FCSB-től hoztott haza 20 évest a VSK

2021.07.13 - 15:28

Hat játékostól vált meg a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsapata a nyári vakáción, és egyelőre három újonccal a keretbe kezdte meg a felkészülést a legénység a 2021–2022-es Liga 3-as idényre.
Ritli Zoltán vezetőedző lapunknak elmondta, hogy könnyed edzéseket már korábban is végeztek a fiúkkal, de a lényegbeli felkészülést a héten kezdték meg, napi edzésekkel. Egyelőre a fizikai felkészülésen van a hangsúly, de Ritli technikai alapozást is végez a srácokkal. Edzőtábor most nem lesz, viszont helyileg több barátságos meccs dátumát is leszögezték. Az elsőt szombaton fogják játszani idehaza a megyei kupadöntős Avasfelsőfalui Energia ellen. Jövő szerdán a Liga 3-as Zilahi FC jön Szatmárra egy felkészülési mérkőzést játszani, az ezt követő szombaton pedig a szintén harmadik vonalbeli Szilágysomlyói Sportul vendégei lesznek a VSK legényei. Július hónap utolsó napján várják Szatmárnémeti a Liga 3-as Sticla Arieşul Torda csapatát. A két fél már egyeztetett a dátumról, viszont végső válasz még nem jött a Kolozs megyei csapattól.
Augusztus 6-án játsszák a szatmári visszavágót Szilágysomlyóval, augusztus 14-én pedig a Liga 3-as Nagybányai Minaur lesz a vendége a VSK-nak. Ritli elmondta, hogy az augusztus 28-i bajnoki idényrajtig még terveznek visszavágó meccseket a nagybányaiakkal és a zilahiakkal. 
Közben a VSK-nak még játszani kell legalább egy tétmeccset is. A Román Kupa országos selejtezőjének első, vagy második fordulójában csatlakozik majd a mezőnyhöz. A honi szövetség (FRF) még nem közölte, hogy a Liga 3 előző idényének 8. helyezettjei mikor csatlakoznak a sorozat mezőnyéhez, ennek függvényében július 28-án vagy augusztus 11-én fognak pályára lépni a sárga-kékek. 
Ritli Zoltán lapunknak elmondta, egyelőre 21 játékossal kezdte meg a felkészülést, de szeretne még a keretbe 3 vagy 4 mezőnyjátékost és egy kapust. „Hosszú lesz ez az idény. Idén decemberig már 15 mérkőzést lejátszunk, de majdnem ugyanennyi vár majd ránk tavasszal is. Szeretnék egy erős keretet, ahol bármikor, bárkire számíthatok, bármikor bevethető játékos legyen” – mondta a szakvezető, aki a második évet kezdi a VSK-val a Liga 3-ban. 
A távozok listája elég hosszú, de közülük kettő nagy veszteségnek könyvelhető el, hiszen Vasile Chitaș és Raul Ziman is fiatal, gólerős játékosok voltak. Előbbi a Nagyváradi AC-hez szerződött, Ziman pedig Zilahon van próbajátékon. 
A Nagykárolyi VSK Victoriát választotta Rareș Nyilvan, de megtörténhet, hogy itt köt majd ki a 19 éves kapus, Illyés Dániel is. 
Végül Ritli megköszönte Nyéki Kevin és Marian Zima szolgálatát is, ők szabadon kereshetnek új csapatot maguknak. 
Egyelőre három újonc van a keretbe. Hazatért a FCSB utánpótlásától a 20 éves középpályás, Dobrai Eduárd, aki korábban Paul Levente edző tanítványa volt a Szatmárnémeti Olimpiánál.

dobraiEduard
Két 19 éves hátvédet is igazolt a VSK, mindketten a Szatmárnémeti LPS-től jönnek: a magas Răzvan Aspru bal oldalon, vagy középen bevethető, míg Antonio Pașca Antonio a VSK hátvéd sorának a jobb oldalát erősítheti ebben a szezonban. 
„Még tárgyalunk néhány játékossal, remélem sikerül mihamarabb megegyeznünk velük is, hogy együtt készülhessünk az új szezonra” – tette hozzá Ritli.
A VSK első Liga 3-as idénye rosszul sikerült, hiszen a koronavírus-járvány miatt két meccset le sem tudott játszani, zöldasztalnál vesztette el őket. Így is sikerült 16 lejátszott meccsen 19 pontot szerezni, és ezzel a 10-es széria 8. helyén zárt. Nyilván való, hogy ebben a szezonban ennél többre vágyik a csapat.

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Sport

Futball: két barátságos mérkőzést nyert az Oli

A Partium Labdarúgó Akadémia U19 és a Tarpa SC voltak az ellenfelek.
Sport

Futball: idegenben is nyert az Olimpia VSK

A tavaszi folytatásra készül a csapat.
Szatmárnémeti

A tömegsportnak is origója lesz a Partium Labdarúgó Akadémia

Igazi labdarúgás-fellegvár készül: hat, FIFA-szabvány szerint épült pálya várja majd a labdarúgás szerelmeseit, az amatőröket és a profikat, de azokat is, akik csak a mozgás öröméért rúgják a bőrt.