Jegyzet

A farsang üzenete

2022.01.13 - 18:56

Téli időszakban is volt munka, bár azok nem voltak sietősek, többnyire ilyenkor készültek fel a tavaszi munkálatokra; az ilyen jellegű tevékenységeken lehetőség adódott hosszabb beszélgetésekre, tervezgetésre arról, hogyan kellene egyes dolgokat másképp, jobban csinálni. Azok, akik okosan tervezték el a dolgaikat, kisebb változtatásokkal el tudták végezni azokat.

Néhány éve még az idézőjeles modern emberek is tervezgettek az év első hónapjaiban. Eltervezték, hogyan töltik a nyarat, hova utaznak, mi az, ami nélkül semmiképpen sem múlhat el a nyár. Még ebben az időszakban is meg lehetett valósítani a terveket, ha azok a lehetőségekhez és az adottságokhoz képest jól át voltak gondolva.

2020 farsangján a gondolkodni is próbálkozó emberekben már megjelentek a kérdőjelek, kérdések vetődtek fel: érdemes-e eltervezni olyan dolgokat, amelyek megvalósítására nem biztos, hogy van esély? Olyan napok váltották egymást, amikor nap mint nap növekedett az ismeretlen horizontja, hetekre sem lehetett előre tervezni, nem hogy hónapokra. A bizonytalanság nyitott ajtajában álltunk valamennyien, vártuk a megoldásokat, reméltük, hogy lesznek megoldások, éppen ezért titokban elkezdtünk tervezgetni, mert kinek a segítségével tudnánk megmagyarázni magunknak, hogy nem állhat semmi a világ fejlődésének útjába?

Amíg az emberek nagy része azt tervezgeti, hogyan kellene megszervezni a számlák kifizetését, a mindennapi életben szükséges dolgok megvásárlásához szükséges pénz elkülönítését — mindezeket úgy, hogy maradjon pénz szórakozásra, esetleg egy nyaralásra, szabadságolásra —, addig a tudomány világában járatosak azzal foglalkoznak, hogyan lehet robotokkal elvégeztetni azokat a feladatokat, melyekre eddig az emberek specializálódtak. Ha visszagondolunk akár a múlt század elejére, világosan látható, hogy sokat fejlődött a világ, talán ennek a fejlődésnek az ismeretében érthetetlen számunkra, hogy egy vírus mindent képes megváltoztatni, bizonytalanná tenni emberéleteket, félelemben tartani az egész világot. Azt hittük, hogy a robotok és a gépek megkönnyítik az életünket, gondolni sem akartunk arra, hogy egy jelentéktelennek hitt vírus képes nem csak megfertőzni a világot, hanem megbetegíteni úgy, hogy a betegség jelentős áldozatokat követel. Amikor a reklámokban csak arról hallunk, hogy mindenre van gyógyszer, nemcsak gyógyításra, hanem megelőzésre is, rádöbbenünk, hogy mindig jöhetnek meglepetések, melyek felülírnak mindent.

Talán ez a farsang egyik lényeges üzenete. Álarcokkal bármit eltakarhatunk, olyannak mutatjuk magunkat, amilyennek szeretnénk, de a valóság mindig az álarc alatt van.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vége a fagyoknak, itt a tavasz?

Nem lesznek már olyan nagy hidegek éjszakánként mint voltak eddig, február eleje óta. Sőt, nulla fok alá sem nagyon fognak csökkenni a hőmérsékletek Szatmár megyében.
Szatmárnémeti

Hamvazószerda a székesegyházban

„Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel” — hamvazószerdával elkezdődött a húsvét előtti nagyböjt, a székesegyházban a hívek a békéért is felajánlották imádságukat.
Szatmárnémeti

Farsangi mulatságot tartottak a Lucaciuban

Farsangi mulatsággal űzték el a telet a szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola magyar elemis osztályainak kisdiákjai. Színes jelmezekben parádéztak, táncoltak és mókáztak.