Sport

A DVTK-val játszanak felkészülési mérkőzést

2015.06.30 - 19:09

Ezen a nyáron erős csapatok ellen is játszik felkészülési mérkőzéseket az Olimpia FC.

 

Hétfő reggel kezdi meg a Szatmárnémeti FC Olimpia másodosztályos labdarúgócsapata a felkészülést a 2015–2016-os idényre. Úgy tűnik, a nyári alapozás sokkal költségkímélőbb lesz az előző évekhez képest, ugyanis az edzőtábort vélhetőleg helyben rendezik, az Olimpia Hotelben.

A tervezett edzésprogram szerint — Csik Tibor vezényletével — napi egy tréninggel kezdődik az alapozás, majd az első hét végén, július 11-én, délután a magyar élvonalbeli Diósgyőri VTK látja vendégül a szatmári legénységet egy barátságos mérkőzésre. A magyarországi egyesület honlapja szerint ez lehet a miskolciak csapatbemutató mérkőzése az NB I rajtja előtt, ugyanis a találkozót a Diósgyőri Stadionban rendezik.

A július 13–19. közötti hétre három felkészülési mérkőzés van betervezve: kedden Máramaros megyében az idei csoporttárs, a Nagybányai FCM fogadja a sárga-kékeket, csütörtökön Balmazújvárosban a magyar harmadosztályos Cigánd SE lesz az ellenfél, július 18-án, délután pedig a NB II-be feljutott Kisvárda ellen játszanak. Ezt követi az egyhetes edzőtábor napi két tréninggel, illetve szerdai és szombati felkészülési mérkőzésekkel (az ellenfelek egyelőre még nem ismertek). Július 29-én Mátészalkán, augusztus 5-én pedig egy Szatmár megyei pályán a Nagybányai FCM-mel mérkőznek. Emellett még két barátságos meccset tervezett Csik Tibi (augusztus 1-re és augusztus 8-ra), de az ellenfelek még nem ismertek.

A bajnoki idény várhatóan augusztus 15-én kezdődik.

Archív felvétel