Sport

A dráma élteti a VSK kosaras lányait?

2018.01.13 - 21:52

Vélhetően adrenalin-függők a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának a játékosai, ugyanis az utóbbi hazai meccseket csak nagy izgalmak árán sikerült megnyerniük. Ezúttal az aradiak dolgoztatták meg Dobă tanítványait.

Végül behúzta az Aradi FCC ICIM elleni bajnoki mérkőzést is a Szatmárnémeti VSK női kosárlabadacsapata, de zsinórban ez volt a harmadik hazai bajnoki, amelyet drámai végjátékban nyer meg Marius Dobă edző együttese. A különbség az, hogy szombaton sikerült a rendes játékidőben legyűrni a vendégeket.

Arra számítani lehetett, hogy kemény dió lesz az aradi csapat, amely Prorche Poole és Monique Coker szerződtetésével alaposan megerősödött a játékoskeret. Viszont a reménytkeltő kezdés után a több száz szatmári, aki kilátogatott a Both Katalin Sportterembe a szombati meccsre, nem számított egy ilyen zárásra.

Marina Solopova és Andra Mandache pontjainak köszönthetően 9–0-lal nyított a VSK, majd utóbbinak még beakadt két triplája, így a 6. percben már tizenkettő volt a két csapat között (18–6). Öt pont marad a szatmári előnyből az első pihenőig, de a 16. percig tízre nőtt a vendégek hátránya (34–24). Azonban innen mindkét csapat játékában fordulat történt: a szatmáriak egyre többet hibáztak, amit az ellenfél kíméletlenül kihasznált. Poole, Coker és Brankica Hadzovic pontjai felhozták az FCC ICIM-et mínusz kettőre (36–34), a szünetig pedig három pontos különbség maradt a két csapat között (39–36).

A második félidő is remekül indult a hazai együttesnek. Coker kosarára Porchia Green, Britany Miller, Taneisha Harrison és Solopova válaszoltak, így a 35. percben 50–38-as állást mutatott az eredményjelző. 12–7-es sorozattal folytatta a negyedet az aradi ellenfél, kihasználva a szatmáriak gyenge védekező játékát, de a VSK-nak még maradt hét pont előnye a zárásra (57–50).

Az utolsó tíz perc pocsékul kezdődött Dobă tanítványainak. A 35. percig a szatmári oldalon csak Solopova pontjait jegyezhettük fel, így a VSK magára húzta az ellenfelét. Brandi Wingate és Coker felhozták az FCC ICIM-et, majd Hadzovic találatával a vendégek 59–62-re vezettek. Kissé meghűlt a levegő a Both-terem lelátóján, de Kristina Baltic pontjai után ismét fellángolt a közönség, és hangos szurkolással buzdította a VSK-t. A 37. percben Green triplája akadt be, és ismét itt volt az előny (67–66). Plusz egyet mutatott az eredményjelző a hazaiak javára 40 másodperccel a vége előtt is (69–68), a vendégek pedig faultokkal próbálta tördelni a játékot. Bogdan Bulj edző taktikája nem vált be, ugyanis a 18 másodperccel a vége előtt Millernek sikerült betalálnia, és mivel szabálytalankodtak vele szembe dobás idején, ezért még járt egy szabaddobás is. Ez is betalált, az utolsó támadását pedig nem sikerült pontokra váltania az Aradnak, így maradt a 72–68-as eredmény, amely a VSK idénybeli tizedik győzelmét jegyezte.

Szerdán folytatódik a bajnokság a 15. forduló mérkőzéseivel, amikor a szatmáriak a brassóiak otthonában fognak játszani. Ez lesz a VSK utolsó előtti meccse az alapszakaszban. Jövő hétvégén ugyanis szabadnapos lesz a galaciak visszalépése miatt, a hónap végén pedig Sepsiszentgyörgyön fog játszani a VSK. Vagyis, Dobă csapata legközelebb februárban játszik majd idehaza bajnoki találkozót.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 13. forduló

Szatmárnémeti VSK – Aradi ICIM 72–68 (23:18, 16:18, 18:14, 15:18)

VSK (pontok száma/gólpasszok/lepattanók): Green (19/8/6), Sfîrlea (0/2/1), Mandache (11/4/3), Solopova (15/6/3), Miller (13/5/1), Uiuiu (0/2/1), Kadar (0/2/0), Lazăr, Baltic (4/4/1), Harrison (10/2/4). Vezetőedző: Marius Dobă.

FCC ICIM (pontok száma/gólpasszok/lepattanók): Ferenczi (6/3/2), Coker (14/8/0), Tavic (14/6/5), Hadzovic (6/4/8), Ciotir (2/2/0), Mercea (0/1/1), Poole (14/6/3), Nagy (2/6/0), Wingate (10/2/2). Vezetőedző: Bogdan Bulj.

Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – Gyulafehérvári CS Universitatea 76–52

Brassói CSTBv Olimpia – Marosvásárhelyi UPM Sirius 83–75

Kolozsvári Universitatea – CSB Teleorman Alexandria 85–79

 

megnyert/elvesztett mérkőzések

 

1. Sepsi-SIC

12/0

24

2. SZATMÁR

10/3

23

3. Alexandria

7/5

19

4. Gyulafehérvár

6/7

19

5. Arad

5/8

18

6. Brassó

6/5

17

7. Kolozsvár

4/8

16

8. Temesvár

4/8

16

9. Marosvásárhely

1/11

13

 Pesek Attila