Minden szépnek és jónak volt magyarázva, a mindennapokban pedig egészen mással találkoztak az emberek. Az olvasni szerető ember számára sokszor szórakoztatónak tűntek ezek az írások, mélyen belegondolva pedig fájdalmasnak. Amikor Török Pétert megkérdezték az ismerősei, hogy miért olvas ilyen jellegű újságcikkeket, mindig azt felelte: „Tudni akarom, meddig mehet el ez hazugságokra épülő társadalom.”

A változások után Török Péter nem sok jót remélt, amikor látta, hogy „csak a láncot cserélték le, a kutya megmaradt”. Tudta, hogy más lesz a világ, de nem olyan, mint amilyet ígérnek. Továbbra sem akart közéleti szerepet vállalni, egy kis csalafintasággal vezették rá, hogy részt vegyen a helyi földosztó bizottságban. Mivel jól ismerte a helyi viszonyokat, elvállalta, mert úgy gondolta, sok embernek tud majd segíteni. Hamar csalódott. Mindig azoknak volt a legnehezebb visszaszerezni a tulajdonukat, akiket valóban megilletett a föld, mert azok a legtöbbször nemzedékekre visszamenően tudtak felmutatni bizonyítékokat. Ő maga sem kapta vissza az ősei földjét, mert azok, akik lepecsételték a végső döntéseket, mindig tudtak hivatkozni egy jogszabályra, ami ezt lehetetlenné tette. A végén nem az bosszantotta, hogy föld nélkül maradt, hanem az, hogy részt vett abban a bizottságban, amelyik idegen kezekre játszotta át az egyszerű emberektől elvett javakat.

Török Péter az ő korában már nagyon jól tudta, hogy minden, ami történik velünk és körülöttünk, kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja életünket, a családunk és a környezetünk életét és nem utolsósorban a mindent meghatározó gondolkodásmódunkat. Így volt ez mindig a történelem során, valószínűleg így lesz ezentúl is. Hogy is lehetne másképp?! Az életnek megvannak a jól megalkotott törvényei és szabályai, a problémák és a nehézségek mindig abból adódnak, ha azokat egyesek megpróbálják újraértelmezni, a saját érdekeiknek és céljaiknak megfelelően magyarázni és alkalmazni. A döntő és meghatározó befolyás mindig kívülről érkezik: külső hatalmi körökből, sok esetben külföldi érdekekből. A kisemberekre, a kis közösségre nehezedő nyomásnak nem lehet ellenállni, az emberek nagyobb része pedig olyan, hogy nem tanúsít ellenállást, elfogadja azt a szerepet, amit kiosztanak számára.

Ilyen ember Török Péter is. Lenne ereje és bátorsága kiállni a saját meggyőződése mellett, viszont tudja, hogy az ő befolyása sokkal kisebb, mint azoké, akik globális elképzeléseknek megfelelő befolyást gyakorolnak. A Török Pétereknek értelmetlen felvenniük a harcot azokkal, akik az önmegvalósítás lehetőségének a felcsillanásakor kiszolgálták az ideológiákat, a diktatúrákat, most pedig azok mellé a nyugati hatalmak mellé állnak, amelyek elődeik bűnét úgy akarják jóvátenni, hogy ők maguk újabb bűnöket követnek el. Lehet, hogy nem szándékosan, lehet, hogy jót akarnak, s minden rossz lépésüknek az az oka, hogy nem ismerik a történelmet, nem ismerik a történelmi tévedések okait, emiatt követnek el olyan újabb hibákat, amelyekért az utódaiknak kell majd vezekelniük.

Török Péter ma már nem mondja, hogy „Tudni akarom, meddig mehet el ez hazugságokra épülő társadalom.” Már tudja, hogy ilyen szempontból nincsenek határok. Sokszor eszébe jut, mennyit vágyott a határtalanságra, milyen kíváncsi volt, hogy mi lehet a határ túloldalán. Ő ma is az a Török Péter, aki ötven vagy akár több évvel ezelőtt volt, számára most sem adatik meg, hogy megismerje a világot, bár ha jól belegondol, nem is annyira kíváncsi rá, éppen elég számára az, amiről tudomást szerez. Ha mindent megtapasztalna, még nagyobbat csalódna. Az utóbbi időszakban azzal vigasztalja magát, hogy benne van a hiba, megöregedett ehhez a világhoz, de ott vannak az unokák, akik lehet, hogy éppen erre vágytak. Lehet, hogy nekik éppen ez a jó.

Elek György