Szatmárnémeti

A doni hadműveletre emlékeztek a Németiben

2021.01.25 - 11:01

A doni hadműveletekben elesett hősökre emlékezett tegnap a Szatmár-Németi Református Egyházközség és a Szent István Kör. A megemlékező istentiszteleten Kiss József lelkipásztor hirdetett igét Józsué könyve 7. részének 1–11. versei alapján. Visszatekintett azokra az áldozatokra, azok társaira és bajtársaira, népünk és nemzetünk tagjaira, akik idegen földön, egy távoli háborúban áldozták életüket a hazáért, a magyar népért. Jó nekünk emlékezni — emelte ki az igehirdető — és jó nekünk visszatekinteni, hálát és köszönetet mondani azért, mert megadatik számunkra az emlékezés lehetősége, hiszen voltak idők, amikor nem lehetett beszélni a doni eseményekről. A lelkipásztor párhuzamba hozta Józsué korának történetét a Don-kanyarnál történtekkel. Izrael népe alig érkezett meg az ígéret földjére, máris háborúba keveredett. A magyar nép 1940-ben kapta vissza elcsatolt területeinek egy részét, és máris ott volt a háború. A magyar népet történelme során mindig a győzelem utáni vágy vezérelte, de egyetlen háborút sem nyert meg. A magyar népet a küzdelem, a vereség és az áldozat jellemzi. A győzelem pillanatát, a győzelem érzését nem igazán gondolták át Izrael fiai, mint ahogy az 1940-es évek politikusai sem. A történelem megtanít arra, hogy nem a földi sikereknek kell örülni, hanem azoknak, amiket Isten segítségével érünk el. A magyar nép megszokta már a veszteségeket. Így vagyunk ezzel a saját életünkben is. Nem véletlenül mondják azt, hogy a magyar az egyik legpesszimistább nemzet. Példát kellene venni Dávid és Góliát harcáról, amikor a minden szempontból esélytelenebb győzött, mert a seregek urának nevében harcolt. Valamennyiünknek vannak áldozatai, valamilyen módon mi is lelki, családi stb. áldozatok vagyunk. Ebből az áldozati állapotból kell megtalálni a kiutat. Ez pedig Isten útja — mutatott rá az igehirdető.
Az istentiszteletet követően dr. Sütő Zsolt, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium történelemtanára, a Szent István Kör tagja rövid történelmi áttekintéssel idézte fel a csata fontosabb eseményeit és vonta le a következtetéseket. 78 éve, 1943 januárjában a szovjet hadsereg áttörte a Don folyónál húzódó frontot, szinte teljesen megsemmisítve a II. magyar hadsereget. Az elesettek és hadifogságba kerültek száma 120 ezer fő körül volt, ami a magyar történelem legnagyobb hadi veszteségét jelenti. A Donnál számos szatmári honvéd szolgált, így városunkban és megyénkben is sok család siratta az apa, testvér, fiú elvesztését. Sütő Zsolt a második magyar hadsereg kitartását Luther kitartásához hasonlította, aki nem hátrált meg a wormszi birodalmi ülésen és az akkori meghurcoltatásban. A magyar hadsereg részvétele a náci Németország oldalán ma is vitatott téma. A legtöbb történész szerint az akkori helyzetben elkerülhetetlen volt a magyar hadsereg kivezérlése a frontra.
Az előadást követően az egyházközség ifjúsági énekkara rövid műsorral tisztelgett a hősök és az áldozatok emléke előtt, majd a résztvevők kivonultak a templomkertbe, és megkoszorúzták a doni emlékművet.

Elek György

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.