Nagykároly

A Dömik a legabsztraktabb csoport

2017.05.10 - 12:27

Második alkalommal vettek részt a nagykárolyi Dömik amatőr színjátszói azon a fesztiválon, melyet Nyírbátorban rendeznek.

A Határtalan Gyermekszínjátszó Fesztiválon 2015-ben szerepeltek először, s akkor a Vacskamati négyszögletűje című mesejátékukat vitték a zsűri elé. Korábban már készítettünk interjút a csapat vezetőjével, Szolomájer Timivel, aki akkor is elmondta, hogy minden általuk bemutatott darabot igyekeznek először „dömisíteni”, s mikor úgy érzik, hogy ez a feladat sikerült, akkor kezdik a próbákat és állítják össze a darabot. A mostani megmérettetésre A boldog ember inge című meseadaptációjukat vitték, nyilatkozta Szolomájer Timi. A nagykárolyi csapaton kívül Krasznáról és Szilágycsehből, valamint a szlovákiai Bélyről is érkeztek csoportok a fesztiválra, akik bemutatták tehetségüket a hazai mezőny mellett. A megmérettetés — melynek tulajdonképpeni célja az ismerkedés, kapcsolatépítés — lényege, hogy a fiatal színjátszókat bátorítsák, s a kapott kritikai megjegyzéseket is nevelő, segítő szándékkal osszák meg. Ezt az elvet követve minden részt vevő csapat oklevelet vehetett át, ezen díjazott értékként a bemutatott darab erőssége szerepelt. A Dömik a „Legabsztraktabb csoport” díját kapták, amit mozgásszínházas koreográfiájukért érdemeltek ki. A nyírbátori fellépésen kívül az elmúlt hétvégén Mezőfényen is színpadra álltak a Dömik, ahol önálló fellépésre kaptak meghívást. Ezen a héten a Nagykárolyi Elméleti Líceumban zajló, Ioana Cicu Középiskolások Nemzetközi Színházi Fesztiválján láthatja őket a közönség szombaton délelőtt 10.30 órától kezdődően, ahol szintén A boldog ember inge című előadást mutatják be.