Nézzük a dolgok emberi oldalát! — mondják sokan, amikor szó esik az egyre nagyobb méreteket öltő bevándorlásról. Éppen az emberi oldal hiánya bizonyosodik be, amikor egyre több esetben derül fény arra, hogy a ki- vagy bevándorlók komoly összegeket fizetnek az embercsempészeknek, akik jól meggazdagodnak abból, hogy félrevezetett, szerencsétlen embereket segítenek eljutni a bizonytalanba, akik között valószínűleg sok a beépített terrorista is. Nem olcsó mulatság átutazni Afganisztánon, Iránon, Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián, hogy eljussanak Magyarországra, majd onnan tovább.

Hol keressük a dolgok emberi oldalát mi, magyarok? Talán a 18. században, amikor svábokat telepítettek be Szatmár megyébe, hogy legyen, ki megdolgozza a földeket? Vagy az 1848-as forradalom leverését követően, amikor nagyon sok ember bujdosásra kényszerült, hogy elkerülje a kivégzést, jobb esetben a börtönt? De kereshetnénk a két világháború utáni időszakban is, amikor a magyarok jelentős része az anyaország határain kívül maradt és ezek utódai ma is küzdenek a kisebbségi sorssal. Kereshetjük a dolgok emberi oldalát a kommunizmus időszakában, 1956 után, amikor közülünk is nagyon sokan váltak menekültekké és kerestek új otthont a világ valamelyik szegletében. Természetesen kereshetjük ma is, amikor a jobb megélhetés reményében közülünk is nagyon sokan vándorolnak el. Sokat tud tanulni a történelemből az, aki akar tanulni. Például azt, hogy jó tett helyébe ne várj jót. Gondoljunk csak arra, hogy mi lett a sorsuk Amerika őslakosainak, miután a megszállók, az azóta is érkező bevándorlók kerültek többségbe. Európa jelenlegi megszállóit sajnáljuk, amikor azt látjuk, hogy az anya kisgyermekeivel éhen-szomjan fekszik a földön vagy éppen a szögesdróton próbál átmászni több helyen megsebesülve. Ezek az ártatlan emberek, ha a dolgok emberi oldalát keresik, sohasem jutnak el Nyugat-Európába, ők csak az embercsempészek, a törvénysértők aljas módszereinek a felhasználásával mehetnek tovább. A történelem során vívott harcokban a jó legtöbb esetben alul maradt. Ez esetben is csak akkor győzhetne a jó, ha ezek az emberek nem kényszerülnének menekülésre, hanem otthonukban kapnák meg azt, amire vágynak, de ennek kivívásához nekik nincs erejük, segítségre sem számíthatnak, hiszen az erősebbeknek az az érdekük, hogy a gyengébbeket kihasználják. A jelenlegi bevándorlók — függetlenül attól, hogy az üldözés elől menekülnek, megélhetési bevándorlók vagy terroristák — egy dologban hasonlítanak egymáshoz: ismerik a jogaikat és azokat ki is követelik. Tudják, hogy Nyugat-Európában szabadon gyakorolhatják vallásukat, még akkor is, ha fanatikusak. Azok, akik közülünk vándoroltak el, rövid időn belül beolvadtak, elhagyták vallásukat és nyelvüket, megtagadták nemzetiségüket. Ezek számára az sem fog majd nagy fájdalmat okozni, ha a jobb létért muzulmán közösségekbe kell majd beilleszkedjenek.

Elek György