Belföld

A DNA zárolta Liviu Dragnea PSD-elnök vagyonát

2017.11.21 - 13:22

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) zárolta az úgynevezett TelDrum-ügy gyanúsítottjainak – köztük Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek – a vagyonát. Az TelDrum-ügyben (maffiában) óriási kárt – 20 millió euró és 30 millió lej – állapítottak meg az ügyészek.

A DNA közleménye szerint Dragnea ellen, aki a tettek elkövetésének idején a Teleorman megyei tanácselnöki tisztséget töltötte be, bűnözői csoport létrehozása, kétrendbeli hamis, pontatlan vagy nem teljes nyilatkozat rosszhiszemű bemutatása európai alapok megszerzésének céljával és kétrendbeli hivatali visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás.

Az eljárást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2016. október 30-án tett feljelentése alapján indították, amelyben a hivatal jelezte: felmerül annak gyanúja, hogy hamis dokumentumok alapján hívtak le európai alapokat megyei utak felújítására. „Liviu Dragnea gyanúsított, a Teleorman megyei tanács elnöke, közigazgatási alkalmazottakból és üzletemberekből álló bűnözői csoportot hozott létre (...) azzal a céllal, hogy törvénytelen módon, országos és európai alapokból, hivatali visszaélés, csalás, adócsalás, pénzmosás, és nem nyilvánosságnak szánt adatok felhasználása, vagy ezek jogosulatlan személyek rendelkezésére bocsátása bűntettének elkövetésével nagy összegű támogatásokat hívjanak le” – állítják az ügyészek. Az első lépés a Tel Drum privatizálása volt és a cég átjátszása a megyei tanács tulajdonából olyan személyek ellenőrzésébe, akik Dragnea befolyása alatt álltak. Ezt követően a Teleorman megyei tanács saját alapokból, illetve bankkölcsönből mintegy 30 milliárd régi lej értékű berendezést vásárolt, amit előbb bérbe adtak a Tel Drumnak, majd – a privatizáció után – elidegenítettek a cégnek. A vádhatóság szerint a Tel Drum 2002 és 2005 között több megyei út javítására kapott közvetlen, licit nélküli megrendelést és létrehoztak nagyszámú vállalkozást, amellyel olyan kereskedelmi körfogást valósítottak meg, amely biztosította, hogy az anyagi haszon a bűnözői csoport tagjainak jusson.

 

Más vádpontok többek között arra vonatkoznak, hogy a bűnözői csoport tagjai felhasználták tisztségükből adódó befolyásukat arra, hogy az európai uniós pályázatok esetében bizalmas információkat szivárogtassanak ki, és hogy bizonyos korlátozó feltételeket iktassanak be a tenderfüzetekbe, valamint, hogy Liviu Dragnea révén preferenciális módon, csalással pályázzanak kormánypénzekre és törvénytelen módon, hamis és pontatlan dokumentációval hívjanak le európai alapokat. A vádhatóság szerint a bűnözői csoport tagjai központi közigazgatási funkciókba segítettek bizonyos személyeket (ezzel kapcsolatos dokumentumokat le is foglaltak a házkutatások során) és támogatáshoz juttatták Liviu Dragnea pártját a csoport tagjaitól és az általuk ellenőrzött vállalkozásoktól származó adományok révén — nem mellesleg Dragnea befolyásának köszönhetően igencsak bizalmas, nem a nyilvánosságnak szánt információkhoz jutottak többször is, és ezek egy részét megtalálták a házkutatások során. A törvénytelenül megszerzett anyagi hasznot különböző üzleti fogásokkal (bér és osztalék kifizetések, látszólagos üzleti tevékenységek, szolgáltatói szerződések kötése) megpróbálták jogszerűnek beállítani – mutatnak rá az ügyészek.

A vádhatóság szerint a bűnözői csoport tagjai közvetett vagy közvetlen haszonhoz jutottak a csoport tevékenységének nyomán (tisztségek, bérek, osztalékok, ingó és ingatlan javak, amiket használtak, de a cégek tulajdonát képezik). „Liviu Dragnea személyesen, illetve a fia és felesége révén (....) részesült különböző javakban: pénzben, ingó és ingatlan javakban, szolgáltatásokban saját vagy pártja részére, illetve adományokban a csoport tagjai és cégei részéről (2009-ben kb. 2,5 millió lej értékben), továbbá részvények átírásában a fia nevére, osztalékokban és bérekben a fia részére, bérleti díjakban személyesen Liviu Dragnea és felesége részére a csoport egyik cégének részéről, túlértékelt javak értékesítéséből származó bevételekben, valamint a cég gépkocsijának, illetve ingatlanjának használatában a Dragnea fia által” – áll a hatóság közleményében.