Belföld

A DNA gyanúsítja Pontát - Johannis azonnali lemondást kér

2015.06.05 - 13:47

Victor Ponta miniszterelnök lemondását kérte röviddel ezelőtt Klaus Johannis államfő a Cotroceniben tartott mindössze egyperces sajtótájékoztatóján. Azt mondta, Románia számára lehetetlen helyzet az, ha a miniszterelnök ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, ugyanakkor az ország számára a legrosszabb egy politikai válság kialakulása lenne.

„Ezért felszólítom Victor Pontát, hogy mondjon le!” – mondta a mindössze egyperces sajtónyilatkozatában Klaus Johannis, aki személyesen is felkérte Pontát a miniszterelnökségről való lemondásra. Mindez azt követően, hogy Ponta a DNA épületéből kilépve egyenesen a Cotroceni-palotába, az államfőhöz sietett.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak és ma kora délelőtt ki is hallgatták. A DNA közleménye szerint a miniszterelnököt 17 rendbéli okirathamisítással, folytatólagosan elkövetett adócsalásban való bűnrészességgel és pénzmosással gyanúsítják ügyvédi minőségében, miniszterelnökként pedig három rendbéli érdekkonfliktussal.

Dan Şovát, akinek az előzetes letartóztatását több ízben megakadályozta a szenátus, két olténiai hőerőművel (Turceni-Rovinari) 2007-ben kötött ügyvédi szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják - Victor Ponta pedig jogászként abban az időszakban üzleti kapcsolatban állt a Şova ügyvédi irodával.

Az ügyészség a képviselőház hozzájárulását kérte a törvényhozói mandátummal rendelkező kormányfő ellen, Klaus Johannis államfőtől pedig Ponta miniszteri tisztségből való felfüggesztését kérte a DNA azoknak a vádpontoknak a kivizsgálása idejére, amelyekkel Pontát korábbi, ügyvédi tevékenysége miatt gyanúsítják.

Victor Ponta a délelőtt folyamán a Facebook-oldalán tett közzé néhány dokumentumot, azt bizonyítandó, hogy nincs köze Dan Şova ügyéhez. Az öt irat mindegyikében az szerepel, hogy ügyvédként nem volt szerződéses viszonyban a Rovinari-Turceni hőerőművel. Ponta a dokumentumokat a reggeli posztjához hasonlóan a "politizálni a parlamentben kell, nem a DNA-nál" megjegyzéssel tette közzé.

Ponta márciusban lemondást ígért bűnvádi eljárás esetén - most viszont nem akar lemondani

„Tiszteletben tartom Johannis államfő álláspontját, de nem teszek eleget kérésének, nem mondok le. Miniszterelnöki tisztségembe a parlament nevezet ki és csak a parlament válthat le.” - nyilatkozta az államfővel való megbeszélést és Johannis rövid sajtótájékoztatóját követően Victor Ponta miniszterelnök. Aki még márciusban, egy televíziós interjúban azt nyilatkozta: lemond, ha bűnvádi eljárás indul ellene és azt is megjegyezte: reméli, hogy kormányát nem „igazságszolgáltatási eszközökkel” fogják leváltani. „Ha bűnvádi eljárás indul ellenem, nem maradhatok miniszterelnök, mert akkor minden napomat azzal kellene kezdenem, hogy elmagyarázzam a sajtónak, hol tart éppen az eljárás. Remélem azonban, hogy 2015-ben a kormányt nem az igazságszolgáltatás eszközeivel fogják leváltani” – nyilatkozta Victor Ponta az Antena3-nak.

Az alkotmány szerint az államfőnek jogában áll felfüggeszteni a minisztereket, ha bűnvádi eljárás indul ellenük - csakhogy Victor Ponta képviselő is, ezért a bűnvádi eljárást a parlament alsóházának is jóvá kell hagynia.

A kormánytól is megvonnák a bizalmat

Szintén ma délelőtt terjeszett be bizalmatlansági indítványt a parlamentben a PNL a Victor Ponta vezette kormány ellen. A PNL a külföldön élő román állampolgárok választójogának állítólagos korlátozását, a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadásának halogatását kéri számon kormánykoalíción.

A ma beterjesztett indítványt a házszabály szerint jövő héten olvassák fel a törvényhozásban, a honatyák pedig elvileg június közepén szavaznak róla. A PNL szerint bizalmatlansági indítványuk nem Ponta „bűnügyeit”, (értve ez alatt a DNA bűnvádi eljárását) hanem politikai tevékenységét célozza