Egészség

A diákok 2,3%-a szenved fertőző betegségben

2014.01.19 - 09:34

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) járványügyi szakemberei a téli szünidő végeztével, januárban epidemiológiai kampányt szerveztek, melynek során 166 tanintézményt látogattak meg, ahol a beíratott 27 927 gyerekből 26 304 egészségi állapotát mérték fel.

607 olyan esettel találkoztak, amikor a megvizsgált diák valamilyen vírusos, bakteriális vagy parazita-fertőzés hordozója volt: 2-nél bárányhimlőt, 9-nél akut hasmenéses (BDA), 161-nél torokgyulladásos megbetegedést diagnosztizáltak, 295 gyereknek fejtetűje, 22-nek bőrgombásodása volt, ugyanakkor 4 rühes gyereket is találtak, míg egy gyerek esetében egyéb fertőző megbetegedést észleltek. A DSP munkatársai a januári akciójuk során Szatmár megye 82 óvodájában 4083 gyereket vizsgáltak meg, akik közül 148 fertőzőt találtak. Közülük 80-nak volt torokgyulladása, 3-nak heveny hasmenése, 49-nek fejtetűje, 4-nek bőrgombásodása. A járványügyi szakemberek által előírt kezelést követően a fertőzések jelentős részét felszámolták, azonban 12 gyerek még mindig tetves maradt. A bölcsődék esetében 6 intézményben jártak, ahol a beíratott 169 gyerekből 82-t vizsgáltak meg, és mindössze két tetves gyereket találtak, akik az előírt kezelés következtében megszabadultak az élősködőktől. Az általános iskolák viszonylatában 52 intézmény 12 559 kisdiákját vizsgálták meg, akik közül 390-nél diagnosztizáltak fertőző betegséget: 2-nél bárányhimlőt, 6-nál hasmenést, 58 esetben torokgyulladást, 216 gyereknél fejtetűt, 8-nál bőrgombásodást észleltek, ketten pedig rühesek voltak. A kezelést követően 98 gyerek maradt tetves, a többi diák kigyógyult fertőzéséből. Szatmár megye 20 líceumának 9283 tanulóját szintén epidemiológiai vizsgálatnak vetették alá a járványügyi szakemberek, és közülük 54-nél diagnosztizáltak fertőző betegséget. 21 diáknak volt torokgyulladása, 19-nek fejtetűje, 10 diáknál bőrgombásodást találtak, ugyanakkor egy diák rühes volt, egy diák esetében pedig egyéb fertőző megbetegedést észleltek. A szakemberek által előírt kezelést követően 2 diák maradt tetves. Az inasképző és szakiskolák közül egy intézmény 46 diákját vetették alá a rutinvizsgálatnak, mindannyian egészségeseknek bizonyultak epidemiológiai szempontból. A speciális tanintézmények közül ötben tartottak ellenőrzést a DSP-sek, amelyekben összesen 251 óvodást és iskolást vizsgáltak meg. Hét óvodás és hat iskolás esetében találtak fertőző betegséget: legtöbben tetvesek voltak, ám egy torokgyulladásos és egy rühes gyereket is találtak.