Külföld

A Dal: a nézők döntenek a győztesről

2016.02.24 - 14:33

Idén is a nézők hozzák meg a végső döntést arról, melyik előadó nyeri A Dalt, ki fogja képviselni Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon. Szombaton A Dal 2016 fináléjába jutott nyolc produkcióból először a négytagú zsűri választja ki a négy legjobbat, majd a végeredményről a tévénézők döntenek.

 

Szombaton ér véget a Duna és a Duna World csatornán a januárban indult, három elődöntőből, két középdöntőből és a fináléból álló hazai dalválasztó showműsor, a Dal 2016, amelynek legfőbb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek Magyarországon és ezeket minél szélesebb körben megismerhessék a nézők - közölte a műsor kommunikációjával megbízott cég kedden az MTI-vel.

A szombati döntőben fellép Berkes Olivér és Tóth Andi, Freddie, a Kállay Saunders Band, a Mushu, Oláh Gergő, a Parno Graszt, Petruska és Vásáry André. A nyolc döntős dal meghallgatása után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adnak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. A pontszámok összesítéséből áll össze a végső fázisba jutó négy előadó és dal kiléte. Rájuk ezt követően a nézők szavazhatnak, a legtöbb voksot kapott versenyző nyeri A Dal 2016-ot.

"Ezt a szavazási formátumot használtuk a korábbi döntőkben is. Szeretnénk, ha a szakmai szempontok mellett a nézői vélemények különösen nagy hangsúlyt kapnának egy ilyen fontos pillanatban. Bár az elő- és középdöntők során a néző volt az ötödik zsűritag, a döntőben alkalmazott szavazási renddel még nagyobb szerepet kapnak a nézők, a végső döntést adjuk a kezükbe. Így az is elképzelhető, hogy nem a zsűri által legmagasabb pontszámot kapó dal nyer, hanem a legjobb négy dal közül az, amelyik a legközelebb áll a közönség szívéhez" - fogalmazott Grexa Liliána, az MTVA műsorkommunikációs vezetője.

A döntő alatt ingyenes lesz a szavazás A Dal applikáción és az adás ideje alatt A Dal 2016 honlapján is voksolhat a közönség. Hagyományos, alapdíjas sms szavazással szintén támogathatják a nézők kedvencüket.