Magazin

A Dal 2021 - Bari Laci nyerte a negyedik válogatót

2021.02.21 - 09:24

Bari Laci 37 pontot kapott a produkciójára, mögötte a Kaukázus az Egyetlen szó című dallal végzett másodikként 36 ponttal. A harmadik helyen holtversenyben, 34-34 ponttal jutott tovább az elődöntőbe Radics Gigi az Egy vagy velem című dallal és Süle Zsolt a Befúj című szerzeménnyel.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Down For Whatever és a Zuhanás című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A műsor extra fellépőjeként a Republic és Bagossy Norbert produkcióját láthatták a tévénézők.

A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján - adal.hu -, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Programajánló

Ma van A Dal 2022 első válogatója

Ma van A Dal 2022 első válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban tíz produkció látható.
Külföld

Megújul a Duna, a nemzet televíziója

A magyar kultúra napján megújul a Duna. A közmédia csatornája január 22-től új és megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja hűséges és új nézőit.
Magazin

A Kaukázus győzött Egyetlen szó című dalával - VIDEÓVAL!

A Kaukázus nyerte Egyetlen szó című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Andelic Jonathan vehette át Áldom című daláért.