Egészség

A csoki mégsem „csodszer”?

2015.06.25 - 17:30

Pár nappal ezelőtt világszerte nagy érdeklődést váltott ki egy kutatás, melynek eredménye szerint a csokoládé csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A szakértők szerint nem érdemes komolyan venni a hírt — írja a hvg.hu.

A Heart című brit kardiológiai folyóirat online kiadásában megjelent tanulmány készítői, az Aberdeeni Egyetem kutatói körülbelül 25 ezer norfolki nőnél és férfinél vizsgálták meg a csokievés és a szívbetegség közötti kapcsolatot, ezután átlagosan egy évtizeden át kísérték őket figyelemmel. Összefüggésbe hozták a fogyasztott csokoládé mennyiségét, amelyről a résztvevők maguk számoltak be, valamint a koleszterinszintet, a szívroham és az agyi érkatasztrófák előfordulását. Eredményeik alapján statisztikailag azok között fordult elő a legkevesebb szívbetegség, akik – bevallásuk szerint – a legtöbb csokoládét ették. A Science Media Centre szakértőinek jelentése árnyalja ezt a pozitívnak tűnő képet. E szerint a kutatók egyetlen alkalommal kérdezték ki az embereket csokoládéfogyasztási szokásukról, egy évtizednyi táplálkozási szokást viszont ennyiből nehéz pontosan modellezni. Arra is rámutatnak a szakemberek, hogy sokan alábecsülhetik azt, mennyi csokoládét fogyasztottak, illetve az sem árt megjegyezni, hogy a szívbetegségben szenvedők nyilván kevesebb csokoládét fogyasztanak, hiszen az édességektől óva intik őket az orvosok. Az eredmények leírásában egy közvetlen kapcsolatot sem lehet találni a csokoládé és a szívbetegségek között, azt pedig még a kutatók is megjegyezték munkájukban, hogy a legtöbb csokievést bevalló résztvevők átlagosan fiatalabbak, vékonyabbak, egészségesebbek voltak és többet is sportoltak.