Európa legszínesebb, Románia legkülönlegesebb vidéke az Erdélyi-szigethegység közepén, a Bihar-hegység egyik zárt medencéjében fekvő Pádis-fennsík. A mindössze 36 négyzetkilométeren fekvő természetvédelmi területen olyan páratlan karsztvilágot találunk, mint sehol máshol a Földön. Mindenki számára biztosít megfelelő kirándulási lehetőséget, legyen szó egy kellemes sétáról vagy embert próbáló vad kalandról.

A Csodavár (Cetăţile Ponorului) a hegység leglátványosabb barlangja, és a hozzá tartozó körtúra Pádis leglátványosabb és legsokszínűbb részein halad keresztül.

A barlangot 1887-ben Tóbiás Miklós erdész fedezte fel, a hozzá vezető turistautakat az úttörő Czárán Gyula alakította ki. Feltárása 1929-ben kezdődött, és gyakorlatilag a mai napig is tart. Elnevezése a felszínen látható formavilágból ered, hiszen a hármas dolinarendszer olyan, mint egy több száz méter magas sziklákból épült várfal. Ám itt szó sincs emberi beavatkozásról, csupán a víz alkotó és formáló erejéről. Nem is csoda, hogy a barlang óriási bejárata, amit Portálnak is neveznek, lett a hegység szimbóluma.

A jól ismert sátortáborhelyről, a Glavoj-rét (Glăvoi) déli oldalából indultunk útnak a makadámerdei úton. Őrt álló fenyvesek között, a jobb oldalon tűnik majd fel az első jelzőtábla, mely a sziklaszirtek peremére kalauzolna. Így továbbmentünk a főúton a második jelzésig, majd az erdőbe vettük az irányt. Előbb a vastag gyökerek, később a nagyobb törmelék sziklák alkottak lépcsőzetes lejáratot egészen az elágazásig. Itt különválik a sárga és a kék pont jelzés, nekünk pedig az ereszkedő kék pontot kellett követnünk. Az első lánc megjelenése és az acéllépcső jó figyelmeztetés volt, hogy innentől komolyabb ereszkedőre és több óvatosságra lesz szükségünk. 

Egy idő után csak acélsodronyok vannak a falba rögzítve, hogy a leereszkedést biztonságosabbá tegyék. Hamarosan feltűnt a barlang bejárata, ami így, messziről is hatalmasnak látszott. Ám amikor előtte álltunk, hihetetlen látványt nyújtott a maga 73 méteres magasságával és 30 méteres szélességével. Körülölelték a függőleges sziklafalak, s ezt a várudvart nevezik az 1. dolinának.

A barlang első szakaszán a folyosó körülbelül 8 méter széles és 20 méter magas. A kapu tövében található egy nagy víznyelő is, ami az egyik föld alatti barlangcsatorna bejárata. Itt folyik keresztül Pádis jelentős vízmennyisége, amelyek a fennsíkon tűnnek el, majd a Ponor-rét elején törnek elő, és végigkanyarogva rajta megint a föld alá buknak. Itt találkoznak az Elveszett Világból érkező vizek is, és azok, amelyek a Hamlet-barlangon át érkeznek. Ezek a vizek tovább mossák a föld alatti hatalmas folyosót, hogy aztán a Galbina-kőközben újra előtörhessenek majd. Ez a Vár patak völgyének a legmélyebben fekvő pontja a 950 méteres tengerszint feletti magasságával. Jobb oldalon találunk egy nagy, ablakszerű nyílást, ami nem más, mint a 2. dolina bejárata. Ha felkapaszkodunk a meredek, nedves, apró kavicsos oldalon, akkor egy szűkebb udvarra érkezhetünk, ahol a fehér sziklák szédítő magassága zár körül. 

A barlang további része, illetve a 2. dolina nem képezi a körtúra részét, így visszakapaszkodtunk a Portál előtt emelkedő nyeregbe, hogy a korláttal ellátott acéllépcsők segítségével átjuthassunk a 3. dolina udvarába. A nyeregből már jól látszott a ránk váró sziklatörmelékes perem, ami a falak oldalában vezetett át a kanyarulat mentén. Előbb leereszkedtünk, majd viszonylag kiegyenlített ösvényen értük el a barlang másik bejáratát, azaz az Alvilág kapuját. Innen szinte fagyos levegő áramlott, míg magából a bejáratból pára szállt fel. Ezen a lejáraton megfelelő felszereléssel, cikk-cakk alakban cikázó keskeny ösvényen le lehet ereszkedni a barlang folyóihoz, de ez sem tartozik a körtúra részéhez. Így a minket körülölelő majd' 200 méter magas sziklafakkban gyönyörködtünk, mint a vár külső várudvarában s a falakon megkapaszkodott fenyők legyőzhetetlen erejében.

Az 3. dolinából a kifelé vezető út a Tulogdi gádor elnevezést kapta. Ez egy rendkívül meredek, kőomlásos szakasz, amit szintén láncok segítségével felkapaszkodva tettünk meg, óvatosan, vigyázva arra, hogy lépéseinkkel ne görgessünk köveket az utánunk jövőkre. Ez az alig 300 méteres szintkülönbség talán a túra legnehezebb része, amit csak nehezít, ha szemből érkezik valaki.

Kiérve a meredek emelkedőből újra a fenyveserdőben találjuk magunkat, ahol a sárga és a kék pont jelzés újra együtt vezet egészen a következő kereszteződésig, ahonnan a kék pont jelzés a Csodavár dolináinak szirtje mentén visszatér a Glavoj-rétre, a sárga jelzés pedig továbbhalad a Galbina-kőköz felé.

Folytattuk utunkat a Balkonok felé, hogy mindazt az utat, amit a dolinák udvarában bejártunk, most a szirtek pereméről kitekintve is megcsodálhassuk. Négy kilátópont ad erre lehetőséget, mind a négy páratlan kilátást nyújt a dolinákra, a kőomlásokra, illetve a hatalmas sziklafalak leszakadási pontjaira. 

A visszaút lassú ereszkedővel vezet végig a csodálatos bükk- és fenyőerdőn, majd a makadámút első jelzőtáblája mellett elhaladva érkeztünk meg a sátortáborhoz.
Vadregényes kaland, impozáns barlang, ámulatba ejtő méretek, mesés alakzatok, egy életre szóló élmény… ez a Csodavár.

Habarics Ilona