Külföld

A cseh hatóságok is vörös zónának minősítették Romániát

2020.08.02 - 18:51

A cseh hatóságok közölték: a Romániából Csehországba érkező embereknek nem kell beszámolniuk utazásuk céljáról (szemben más, szintén vörös zónának minősülő országokkal), de Csehországba lépve azonnal be kell jelenteniük magukat annál a közegészségügyi igazgatóságnál, amelyhez a szálláshelyük tartozik. Emellett saját költségen alá kell vetniük magukat a koronavírusteszt elvégzésének.

A határozat nem tartalmaz elkülönítésre vonatkozó rendelkezést.

Minden olyan személy, aki az utóbbi 14 nap során több mint 12 órát tartózkodott Románia területén, rögtön a Csehországba való lépését követően köteles bejelentkezni a csehországi egészségügyi hatóságoknál. A koronavírus-teszt eredményét a szálláshelyéhez tartozó közegészségügyi igazgatóságnál kell felmutatnia.

Az intézkedés nem érvényes a következő kategóriákhoz tartozó román állampolgárokra: nemzetközi szállítási cégek alkalmazottjai (megfelelő indoklással, amelyet dokumentum támaszt alá), illetve azok, akik maximum 12 óra alatt keresztülutaznak Csehországon.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ciucă: áprilistól egy évig korlátozzuk az energia árát

Az energiaválság kezelésével megbízott tárcaközi bizottság döntött azokról az új, egy évre szóló intézkedésekről, amelyek megkímélik a gazdaságot és a lakosságot a földgáz és az áram drágulásának hatásaitól - jelentette be csütörtök este a miniszterelnök.
Belföld

Egészségügyi minisztérium: az elvégzett koronavírustesztek pozitivitási aránya 25,80%

Az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek pozitivitási aránya 25,80% — közölte szombaton az egészségügyi minisztérium.
Belföld

Florin Cîţu: a beoltottakra nem fog kiterjedni a kijárási tilalom

Az országos vészhelyzeti bizottság javaslatára határozatot készül elfogadni csütörtöki ülésén a kormány arról, hogy a 6 és 12 év közötti gyerekek tesztelés nélkül is részt vehessenek bizonyos tevékenységekben a 3 ezrelékesnél nagyobb fertőzöttségi rátájú településeken - jelentette be a miniszterelnök.