Belföld

A családorvosokra nem vonatkozik a béremelés

2018.03.03 - 13:34

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszternek az orvosok és asszisztensek bérének emeléséről szóló nyilatkozata kissé megtévesztő, hiszen a valóságban kizárólag a kórházak alkalmazásában álló orvosokra és egészségügyi asszisztensekre vonatkozik a béremelés — pontosította dr. Láng László családorvos, a West Medica Klinika vezetője.

Kihangsúlyozta, hogy a bérnövekedés csak az állami szektorban dolgozókra vonatkozik, a családorvosok esetében semmilyen hatása nincs. „Nemcsak a családorvosok lettek kirekesztve a mostani törvényből, hanem minden olyan szak- és középkáder, aki nem állami intézményben dolgozik, hiszen az ő fizetésük az Országos Egészségügyi Biztosító Pénztáron (CNAS) keresztül érkezik, ott pedig 10%-os emelkedés történt. (…) Szívből örülök ennek a fizetésemelésnek, mert úgy gondolom, valamiféle igazságtétel, és a hosszú évtizedes méltatlan helyzet oldódik meg, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 15 000 lejes főorvosi fizetés bruttó érték. Az érintettek ebből az összegből 54%-ot az államkasszába kell hogy befizessenek, ugyanakkor ebbe a fizetésbe beletartozik kötelezően négy 24 órás ügyelet is” — mutatott rá dr. Láng László.

A szerkesztőségünknek nyilatkozó családorvos bízik abban, hogy a háziorvosok szövetsége megtalálja majd a módját, hogy a többi egészségügyi alkalmazott számára is kiharcolja az illő bérezést, mert a mostani fizetésemelés 11 000 orvos és 25 000 ápoló státusát nem érinti, a poliklinikán dolgozó szakorvosokra, asszisztensekre nem vonatkozik a jogszabály. „A járóbeteg-rendelőben dolgozók nem mellékesen jogosan tehetik/teszik fel a kérdést: az ő munkájuk alábbvaló? Rájuk és az ő munkájukra nincs szükség? Azt véve alapul, amit Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter mondott, hogy azért emelik a fizetést, hogy megállítsák az orvoselvándorlást. Újfent azt tapasztalhatjuk, hogy ennek a kormánynak a keze erősen az állami szféra felé hajlik, a magánszférát nem tekinti egyenrangú partnernek, főleg, amikor az adásról van szó, de amikor az elvevésről-beszedésről, akkor annál inkább” — összegezte mondandóját dr. Láng László családorvos.

A családorvosok helyzetével kapcsolatosan dr. Călin Bumbuluţ, a Szatmár Megyei Családorvosi Egyesület elnöke elmondta, hogy a napokban már elkezdték az egyeztető tárgyalást a CNAS-val az áprilistól esedékes keretszerződések kapcsán. „Az ügyeleti központokban szolgálatot teljesítő családorvosok esetén történt előrelépés a januári tiltakozási akciót követően, azonban azon háziorvosok, akik nem dolgoznak az ügyeleti központokban, nem jártak jól a három hónapra szóló szerződéssel. Korábban azt az ígéretet kaptuk, hogy 20 százalékkal növekszik a családorvosok támogatása, s a napokban kiderül, hogy betartja-e ígéretét a pénztár. Ha nem történik előrelépés az ügyben, akkor nem biztos, hogy megkötjük az új keretszerződést” — figyelmeztetett dr. Călin Bumbuluţ.