Belföld

A családorvosoknak folytatniuk kell a védőoltás programot

2020.04.24 - 13:16

A szakember azt mondta: bár koronavírus-járvány van, az oltási rendet be kell tartani, hisz egy egész sereg betegség megelőzhető a megfelelő időben szerzett immunitással.

'Talán most látjuk a leginkább, hogy milyen szükség van egy védőoltásra, beleértve a COVID-19-et is' - mondta az államtitkár.

Véleménye szerint növelni kell az immunizálási szintet azon betegségeknél is, amelyeknél nem kötelező a vődőoltás, például az influenza esetében. Elmondta: a minisztérium már elindította a beszerzést az őszi, influenza elleni oltásra.

'Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy az új koronavírus-járvány mellett egy kanyarójárvány közepén vagyunk. Romániában az április 17-éig bejelentett kanyaró esetek száma 19.813, ebből sajnos 64 halállal végződött"- tette hozzá Baciu.

Felhívta a figyelmet, hogy bár most a koronavírus-járványon van a hangsúly, a többi kór 'nem tart szünetet'.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Terjednek a légúti megbetegedések, sokan már beoltatták magukat

Több mint kétezer légúti megbetegedést jelentettek egy hét alatt Szatmár megyében, ugyanakkor mintegy ötezer szatmári már beoltatta magát influenza ellen.
Belföld

Ma van a holokauszt romániai emléknapja

Október 9-e a romániai holokauszt emléknapja — 1941-ben ekkor kezdődtek a bukovinai deportálások. A kezdettől fogva nyílt és brutális erőszakot hirdető romániai antiszemitizmus szinte teljesen megsemmisítette a 800 000 lelkes romániai zsidó közösséget.
Belföld

100 ezer adag tébécé elleni oltást vásárolnak

Újraindítja az egészségügyi minisztérium százezer adag BCG-oltóanyag beszerzési eljárását.