Nagykároly

A családon belüli erőszak ellen

2017.11.24 - 11:32

Zömében iskolások vettek részt azon a népes felvonuláson, amelyen a családon belüli, leginkább nők ellen elkövetett erőszak ellen tiltakoztak.

A családon belüli erőszak minden formáját elítélik az esemény szervezői és vélhetően a résztvevők is. A rendezvény amellett, hogy figyelemfelkeltő volt, az erőszakkal szembeni bátor fellépést és kiállást volt hivatott hangsúlyozni. A rendezvényt a Nagykárolyi Szociális Központ, valamint a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság tagjai szervezték, s ők maguk is részt vettek rajta. Transzparensekkel is készültek, amelyekre az erőszakkal szembeni fellépést, az ez elleni tiltakozásukat megfogalmazó üzeneteket nyomtatták. A menet az amfiteátrum mellől indult, majd rendőri felvezetéssel végighaladt a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal épületéig. A figyelemfelkeltő felvonuláson közel kétszázan vettek részt.