Június 1-jén, szerdán a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében szakmai beszélgetésre került sor a mai magyar család szerepéről, funkciójáról, a családon belül végbemenő változásokról, illetve annak következményeiről úgy az egyén, mint a társadalom életében.

Sütő András A megtartó család dicsérete című művében így ír: „E földi vándorúton ama bizonyos hamuban sült pogácsa a család. Jó szava, szelleme, védő szentje a mesebeli hősnek. Aki nélküle indul, nagyobb veszedelmek közé kerül, sebezhetőbb minden tekintetben. Némelykor épp legutolsó menedék… A család az, ahol zúzmarás időkben titkon ünnepelhető a titok: az együvétartozás tudata.” Első István királyunk mondta ki a család szentségét, amely második Józsefig sértetlenül érvényben volt. A „kalapos király” (1780–90) azonban a családot „vagyonjogi intézményként” deklarálta, amelynek nyomán ez az értékromboló viszony máig kiható következményekkel jár. Az „égi kötelék” lazulásával a földi kötések egyre gyengébbnek bizonyultak a kapcsolat megtartásához. Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házastársakat, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők is, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások felfedezése, kimunkálása. A család gyakran olyan morális tartalmak és eszmények hordozója, amelyek létünk lényegéhez tartoznak. A család őrzi azokat az emberi magatartásnormákat, erkölcsi követelményeket, amelyeket valaha a Tízparancsolat fogalmazott meg. Természetesen nem vallásos, hanem elvilágiasodott értelemben. De folytatva az ősi törvények zárt körét ide kell sorolni a helyhez és a nemzetiséghez való ragaszkodást is. Sokszor az erkölcsi tartáson kívül a felnövő generáció nyelvi hátterét is a család biztosítja. Még ahol az iskola ápolja, fejleszti is az anyanyelvi kultúrát, ott is szükség van a szövetséges család támogatására. Ahol ennek híja van, ott még több múlik a családon, ott a szülői ház pótolja, jelenti a beszéd iskoláját is. És a család hatósugara ma is messze nyúlik. Virginia Satir szavaival élve: A családi élet határozza meg, hogy a családban felnövekvő gyermek milyen felnőtté válik. Éppen ezért fontos, hogy helyreálljon az Isten, haza, család fogalma.

Milyen a mai család? Hol tart ma a család meghatározásának a kérdése? Mit nevezünk ma családnak? Ezekre és hasonló kérdésekre próbáltak választ adni azok a szakemberek, akik a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében ültek össze egy beszélgetésre.

A család úgy az egyén, mint a társadalom szempontjából nagyon fontos szerepet tölt be, mégis úgy tűnik, napjainkban egyre kevesebb figyelmet fordítanak a családra, arra a közösségre, amelyben az emberek egész életüket élik le — fogalmazott vitaindítójában Szejke Ottilia, a magyar óvodákért és elemi osztályokért felelős szaktanfelügyelő. Tudjuk, hogy a család légköre meghatározza emberi magatartásunkat, a család melegsége vagy ridegsége befolyásolja közérzetünket, boldogságunkat vagy elveszettségünket, magányosságunkat. Családi közösségbe születünk, ebben nevelkedünk, majd egy általunk kialakított új családban folytatjuk életünket. Mint történeti képződmény, a család állandóan változik, alapvető funkciói azonban megmaradnak. A család tanítja meg a gyermeket a nyelvre, amelyen beszél, és itt tanulja meg az első gondolkodási sémákat. A családban tanulja meg a gyermek a másik emberhez való viszonyulás alapjait azáltal, ahogyan a szüleivel, testvéreivel viselkedik. Ebben a folyamatban a szülők a modellek. A gyermek „leutánozza” szüleit, ellesi viselkedésüket, a különböző dolgokhoz való viszonyulásukat, és így, a szülői viselkedésmintákon keresztül alakulhatnak ki benne különböző mikrokulturális vagy szubkulturális hatások is. A zártabb közösségekben erősebben fennmaradtak a helyi normák. Szakfelügyeletek alatt eljutottam számos településre, és megfigyeltem, hogyan viselkednek a gyerekek ott, ahol élnek a hagyományok, mennyivel nyitottabbak azok a gyerekek, akik harmonikus családban nevelkednek, mint azok, akik rendezetlen családban élnek — mutatott rá Szejke Ottilia.

Bányai Zoltán háromgyermekes apuka arról beszélt, hogyan valósul meg náluk az értékek továbbadása.

Szejke Ottilia kifejtette, hogy a családnak kell gondoskodni az újszülött táplálásáról, ápolásáról, védelméről. Az utódok létrehozásával, táplálásával, ápolásával, védelmével azonban még távolról sem biztosítottuk a társadalom zavartalan reprodukcióját és továbbfejlődését. Ahhoz, hogy érett, alkalmazkodni tudó és alkotóképes felnőtt váljék a gyermekből, számos tényező közrejátszik. Egyik vetülete a gyermek egészségének megőrzése. Hogy milyen jellemzői vannak e tényezőnek nálunk, erről Szilágyi Andrea gyermekorvos beszélt. A kisgyermek léte teljes mértékben az anyjától függ. Az anya-kisgyermek érzelmi kapcsolat a harmonikus személyiségfejlődés alapja, amelyen keresztül érett, egészséges társadalmi lénnyé válik. Ennek az első érzelmi kapcsolatnak a hiánya, elmaradása vagy megzavarása mindig ártalmas a fejlődő gyermek életében. A családnak tehát biztosítani kell a gyermek zavartalan érzelmi, értelmi fejlődését, ennek a folyamatnak a háttere az anya-gyermek kapcsolat, majd később a gyermeket körülvevő emberi kapcsolatok rendszere, az a mikrokörnyezet, amelybe beleszületett és amelyben nevelkedik, amely egyre tágul, előbb az óvodai, majd az iskolai környezet.

Az óvodába, majd innen az iskolába kerülő gyermek magatartásának jellemzőiről, a család viselkedést befolyásoló szerepéről beszélt Geng Rozália óvónő és Leiti Mónika tanítónő.

A biztonságérzet elengedhetetlen feltétele az egészséges személyiségfejlődésnek. A felemás érzelmi viszony, a családban uralkodó érzelmi bizonytalanság súlyos következményekkel járó önértékelési problémákat alakít ki a gyermekben, mely kihatással van egész későbbi életére.

Kérdés, hogy a csonka és instabil családokban a gyermekek szocializációja megfelelően mehet-e végbe. Mi jellemzi e tekintetben a szatmári magyar családokat? Megváltozott a társadalmi tudat is, és ma a válás sokkal kevésbé vált ki rosszallást vagy elítélést a környezet részéről, mint régebben, bár tudjuk, hogy a gyermekeket mindenképp megviseli. Bálint Katalin iskola- és klinikai szakpszichológus, valamint Fülöp Tamás iskolapszichológus beszéltek a tapasztalataikról.

Nagyon fontos az egyházak szerepe a családmodell megőrzésében. Napjainkban, az élettársi kapcsolat terjedésének hatására a házasság mint intézmény elkezdett meggyengülni. Gyakran, ha fiatalok élettársi kapcsolatban élnek, úgy gondolhatják, hogy „ez már lényegében házasság — legfeljebb kicsit lazább”, és sokan közülük csak egy plusz papírnak tekintik a házasságot. Háttérbe szorult a vallás jelentősége is, ami régebben erős, sokszor kényszerítő köteléket jelentett. Kétségtelen, hogy az egyház ma is érvényesnek tartja és hangsúlyozza a családi élet értékeit, az egyházak képviselői, Király Lajos református lelkész, egyházmegyei jegyző és Lepedus István, a római katolikus püspökség világiak irodájának munkatársa beszéltek tapasztalataikról.

A Nemzetközi Családtervezési Szövetség Európai Bizottsága egy felmérést kezdeményezett arra vonatkozóan, hogy a szülni képes nők hány gyermeket kívánnak még szülni. A megfelelő családpolitika kialakításánál ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni az érintett családok hozzáállását e kérdéshez, hiszen hosszú távon a születések csökkenése olyan következményekkel jár, mint a társadalom munkaerő-csökkenése, elöregedése, létszámcsökkenése. A mi esetünkben ez súlyosbodik, mivel az oktatás színvonalának változását vonja maga után a gyermeklétszám csökkenése. A családpolitikai szakvélemény megfogalmazására Pataki Csaba szenátor vállalkozott.

Kereskényi Sándor egy meghatározó magyar értelmiségi családfelfogásának alakulásáról beszélt. Hankiss Elemér jellegzetesen puritán, családközpontú közegben nőtt fel, pályájának első felében többször is kísérletet tett egy közösségcentrikus társadalommodell kialakítására. A kilencvenes évektől kezdve viszont már úgy vélte: a hagyományőrző és a hagyományt közvetítő közösségek kora lejárt. Az önmagát megvalósító egyéntől legfeljebb az várható, hogy úgy közeledjen embertársához, hogy elfogadja annak másságát. Így a társadalomtudós Hankiss útja a hagyományközpontú gondolkodástól egy mérsékelt liberalizmushoz vezetett (mint például Czeizel Endre szellemi útja), noha utolsó éveiben a liberalizmusból is kiábrándult, nem tudta elfogadni a konzervativizmus értékrendjét, illetve családképét. Kereskényi ezt a pályát elszomorítónak, sőt, tragikusnak nevezte. Hangsúlyozta, a mai nemzetnek közösségépítő elitre van szükség, hiszen vissza kell kapnia önbecsülését. Szerencsére a kisebbségi magyarok többsége nem az eszére, hanem a szívére hallgat akkor, amikor vállalja a családalapítást.

Milyen változásokat figyelhetünk meg a család struktúráján belül vagy a család szerepét illetően? Miben nyilvánulnak meg ezek a változások? Milyen következményekkel járnak? Beszélhetünk-e ezek alapján a szatmári magyar család „válságos helyzetéről"? Ezeknek a kérdéseknek a tisztázásához próbáltunk hozzájárulni a beszélgetéssel, tisztázva a család alapvető funkcióit úgy az egyén, mint a társadalom életében. Megpróbáltuk érzékeltetni a családprobléma összetettségét, valamint a család jelenünkben játszott szerepét, fontosságát tisztázni.

(folytatjuk)

Elek György